Három napon át reggeltől estig fociznak a hétvégén a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. A küzdelmekben huszonnyolc csapat vesz részt, az együtteseket hét csoportra osztották. A csoportelsők és a másodikak továbbjutnak, illetve bekerül a legjobb tizenhat közé a két legjobb csoportharmadik is. Vasárnap reggel kezdődik a nyolcaddöntő, délután háromnegyed ötkor pedig a finálé.
A teremtornán csak leigazolt játékosok léphetnek pályára, továbbá szükséges a 2017-es orvosi láttamozás, és a csapatvezetőknek már az első mérkőzés előtt fel kell írniuk a labdarúgók neveit (maximum húsz) a játékvezetői lapra. Minden csapatnak kétféle mezzel kell rendelkeznie, és a játékosok a mérkőzéseken nem viselhetnek ékszereket. Az együttesekre a várakozási idő három perc, ha pedig valamelyik fél nem jelenik meg, októl függetlenül 3–0 lesz az eredmény az ellenfél javára.
A meccsek időtartama 2x15 perc, az egyenes kiesési szakaszban döntetlen esetén öt-öt büntetőrúgás következik, amelyeket hét méterről kell elvégezni. Az oldalberúgást, szögletet négy másodperc alatt kell elvégezni, ugyanakkor nem szabad megfogni a palánkot és ebből előnyt szerezni, ez esetben ugyanis közvetett szabadrúgást ítélnek az ellenfél javára. Szabadrúgásnál, szögletnél, középkezdésnél, oldalberúgásnál az ellenfél játékosának minimum öt méter távolságra kell állnia a labdától. A kapus kézzel nem dobhat gólt.
A sárga lapos figyelmeztetés kétperces kiállítást jelent, ugyanazon a mérkőzésen egy újabb sárga lap pedig piros lapot eredményez, és négy percig emberhátrányban játszik a csapat. A piros lap automatikusan egyfordulónyi eltiltással is jár. A kiállított kapus csak akkor mehet vissza a pályára, amikor a játékvezető lehetősége szerint megállítja a meccset, addig a büntető két perc lejárta után egy másik játékos léphet pályára.
Csak a cserepadoknál lehet cserélni, kivéve, ha megsérül a játékos – félidőben nincs kispadcserélés. A cserepadnál tilos hangoskodni, szitkozódni, felállni, földre köpni, vizet szándékosan kiönteni, a palánkot rúgni. Rossz csere esetén (hamarabb bemegy a pályára a játékos) a sárga lapos figyelmeztetést a pályára lépő játékos kapja, akinek ezután két percre vissza kell ülnie a kispadra.
Amennyiben a csoportmérkőzések során két csapat egyforma pontszámot ér el, a helyezésnél a következő kritériumokat veszik figyelembe: 1. egymás elleni eredmény, 2. gólarány, 3. rúgott gólok száma, 4. sorshúzás.
Péntek
9.00 Zetelaka–Alsóboldogfalva
9.35 Fiatfalva–Parajdi SK
10.10 Korondi Ifj.–Nagygalambfalva II.
10.45 Bögöz–Szentábrahám
11.20 Székelyderzs–Homoródszentmárton
11.55 Farcád–Csekefalva
12.30 Zetelaka II.–Kányád
13.05 Betfalva–Székelyvarság
13.40 Szentegyháza–Oklánd
14.15 Malomfalva–Kobátfalva
14.50 Lövéte–Kápolnásfalu
15.25 Sporting–Felsőboldogfalva
16.00 Farkaslaka–Zeteváralja
16.35 Agyagfalva–Hodgya
17.10 Betfalva–Zetelaka
17.45 Szentegyháza–Fiatfalva
18.20 Malomfalva–Korondi Ifj.
18.55 Lövéte–Bögöz
19.30 Sporting–Székelyderzs
20.05 Farkaslaka–Farcád
20.40 Agyagfalva–Zetelaka II.
Szombat
09.00 Betfalva–Alsóboldogfalva
09.35 Szentegyháza–Parajdi SK
10.10 Malomfalva–Nagygalambfalva II.
10.45 Lövéte–Szentábrahám
11.20 Sporting–Homoródszentmárton
11.55 Farkaslaka–Csekefalva
12.30 Agyagfalva–Kányád
13.05 Zetelaka–Székelyvarság
13.40 Fiatfalva–Oklánd
14.15 Korondi Ifj.–Kobátfalva
14.50 Bögöz–Kápolnásfalu
15.25 Székelyderzs–Felsőboldogfalva
16.00 Farcád–Zeteváralja
16.35 Zetelaka II–Hodgya
17.10 Alsóboldogfalva–Székelyvarság
17.45 Parajdi SK–Oklánd
18.20 Nagygalambfalva II.–Kobátfalva
18.55 Szentábrahám–Kápolnásfalu
19.30 Homoródszentmárton–Felsőboldogfalva
20.05 Csekefalva–Zeteváralja
20.40 Kányád–Hodgya
Vasárnap
Nyolcaddöntő
8.00 – 43. meccs: A1–B2
8.35 – 44. meccs: C1–D2
9.10 – 45. meccs: D1–C2
9.45 – 46. meccs: B1–A2
10.20 – 47. meccs: E1–F2
10.55 – 48. meccs: G1–a második legjobb harmadik
11.30 – 49. meccs: F1–E2
12.05 – 50. meccs: az első legjobb harmadik–G2
Negyeddöntő
12.40 – 51. meccs: a 47. meccs továbbjutottja–TJ 48
13.15 – 52. meccs: TJ 43–TJ 44
13.50 – 53. meccs: TJ 45–TJ 46
14.25 – 54. meccs: TJ 49–TJ 50
Elődöntő
15.00: az 51. meccs továbbjutottja–TJ 52
15.35: TJ 53–TJ 54
Kisdöntő
16.10
Döntő
16.45
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!