A Bukaresti Dinamo és az FK Csíkszereda május 20-án, hétfőn 20 órától az ország legnagyobb stadionjában, a Nemzeti Arénában csap össze az osztályozó első mérkőzésén. A párosmeccsen a tét, hogy melyik csapat folytatja a jövő szezonban a labdarúgó Szuperligában.
A fővárosiak trénere először szólalt meg, mondta el a véleményét az ellenlábasról. Zeljko Kopic a Digi Sportnak nyilatkozva szép szavakkal illette a székelyföldi együttest.
„A Csíkszereda egy minőségi csapat, nagyon jó játékszerkezettel mind a támadásban, mind a védekezésben. Az ellenfelünk nagyon motivált lesz, hogy a lehető legjobban bizonyítsa a minőségét.
A kettős rájátszásban a legjobb formánkat kell nyújtanunk. Az energiának és a motivációnak a lehető legmagasabb szinten kell lennie” – fejtette ki a horvát szakember.
A Dinamo keretproblémával küszködik, az eltiltott Răzvan Patriche mellett még három játékosnak bizonytalan a szereplése: a védők Edgar Ie és Darko Velkovski, valamint a csatár Astrit Selmani egészségügyi okok miatt kihagyhatják az odavágót.
Az ország legnagyobb befogadóképességű (55 ezer néző) sportlétesítményébe megrendezésre kerülő mérkőzésre a jegyek árusítása május 14-én, kedden délután kezdődött, és csütörtök estig, tehát kevesebb mint 48 óra alatt a Dinamo-szimpatizánsok 22 ezer belépőt vásároltak meg.
A házigazdák abban reménykednek, hogy a találkozóra minden jegy elkel, telt ház előtt játszhatnak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!