HIRDETÉS

Târgoviștén hagyott két pontot a Vasas Femina

Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. november 12., 15:38

A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában, vasárnap délben a CSS Târgoviște vendége volt a Székelyudvarhelyi Vasas Femina. Székely János edző együttese két ellentétes félidőt játszott, végül egy ponttal térhet haza.

2017. november 12., 15:38

A Vasas Femina az első tíz percben nagyon jól játszott, a lányok bátran járatták a labdát, több lehetőséget is kidolgoztak, gólt viszont nem tudtak szerezni. Ezután nagyon visszaesett a teljesítményük, semmi nem jött össze, a házigazda pedig kihasználva egy védelmi megingást, a 18. percben megszerezte a vezetést.

A második félidőre egy teljesen más hozzáállású udvarhelyi csapat érkezett vissza a pályára, számtalan helyzetet kihagytak, a hazaiak kapusa pedig bravúrosan védett. Az egyenlítő gólra a 70. percig kellett várni, Colesnicenco 25 méterről eleresztett lövése kötött ki a hálóban. A hátra maradt időben csak újabb Vasas-lehetőségek voltak a mérkőzésen, több gól viszont nem esett.

Archív •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Archív
Fotó: Pál Árpád

„Két ellentétes félidőnk volt, megmagyarázhatatlan, hogyan tudtunk úgy visszaesni.

Az jó, hogy idegenben még veretlen a csapat, ám kissé keserű szájízzel jövünk haza, hiszen ott hagytunk két pontot

– összegzett Székely János edző.

Legközelebb szerdán lép pályára a csapat, a 7. fordulóból elnapolt meccset pótolja, a Vasas Femina a Temesvári CFR vendége lesz. A hét végén hazai pályán játszik, vasárnap 11 órakor a műgyepes pályán a Marosvásárhelyi ASA-t fogadja.

Női labdarúgó 1. Liga, 8. forduló:
CSS Târgoviște–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 1–1 (1–0),
a Vasas gólszerzője Colesnicenco (70.).
Vasas Femina: Kajtár, Tamás, Péter, Geréd, Dávid, Benő, Colesnicenco, Krall, Kis, Vlădulescu, Marinescu. Játszott még: Panova, Kecseti. 

Esélyük sem volt Nagybányán

A Vasas Femina II. a feljutásra pályázó Nagybányai Függetlenség vendége volt a női labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában. A lányoknak esélyük sem volt, hiszen a felnőtt csapat mérkőzése miatt többen is hiányoztak a keretből. A Vasas II. vizes pályán, esős időben rendezett összecsapáson 10–0-ra kapott ki. A lányok következő meccse szombaton lesz, 10-től a városi műgyeppályán Felsőlugassal találkoznak. Női labdarúgó 2. Liga, 2-es széria, 6. forduló: Nagybányai Függetlenség–Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. 10–0 (5–0). Vasas Femina II.: Sándor, Dakó, Szász, Egyed, László, Bizsi, Tóásó, Balázs, Tóth, Boér, Mitri.

Női labdarúgó 1. Liga, 8. forduló
2017. 11. 12., 00:00 CSȘ Târgoviște Székelyudvarhelyi Vasas Femina 1–1
2017. 11. 12., 00:00 Marosvásárhelyi ASA Temesvári CFR 4–1
2017. 11. 12., 00:00 Universitatea Alexandria Real Craiova 7–0
2017. 11. 12., 00:00 Kisbecskereki Fortuna Bukaresti Fair Play 4–6
2017. 11. 12., 00:00 Borgóprundi Heniu Kolozsvári Olimpia 0–6

Női labdarúgó 1. Liga
M GY D V GK P
1. Kolozsvári Olimpia 18 18 0 0 109–7 54
2. Székelyudvarhelyi Vasas Femina 18 12 3 3 64–23 39
3. Temesvári CFR 18 11 1 6 54–47 34
4. Universitatea Alexandria 18 6 7 5 37–25 25
5. Bukaresti Fair Play 18 7 3 8 51–50 24
6. CSȘ Târgoviște 18 5 5 8 41–52 20
7. Borgóprundi Heniu 18 5 5 8 25–40 20
8. Kisbecskereki Fortuna 18 6 2 10 33–67 20
9. Marosvásárhelyi ASA 18 3 3 12 16–44 12
10. Real Craiova 18 2 1 15 12–87 7

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Kiütötte a székelykeresztúriakat a Marosvásárhelyi ASA

Nagyarányú győzelmet aratott a Marosvásárhelyi ASA hazai pályán a Székelykeresztúri Egyesülés ellen a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszának székelyföldi csoportjában.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Az újoncoknak nem osztottak pontot a Szuperliga rajtján (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga új idénye: két újonc csapat is pályára lépett, de egyik sem tudott meglepetést okozni, az esélyesebb együttesek magabiztosan nyertek idegenben.

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

Új szövetségi kapitánya van a román ifjúsági fociválogatottnak

Kinevezték a román U21-es korosztályú labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: Costin Curelea két éves szerződést kötött a szövetséggel, a célkitűzése kijutni a 2027-es Európa-bajnokságra.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Nem talált fogást a Magyar Kupa címvédőjén a Kolozsvári CFR

Gól nélküli döntetlennel zárult a Paksi FC–CFR mérkőzés a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének odavágóján. A kincses városiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak a Fehérvári úti stadionban, ám valódi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Volt Fradi-játékos érkezett edzőnek a Székelyföld Labdarúgó Akadémiához

Megkezdődött a nyári felkészülés a Székelyföld Labdarúgó Akadémián: a csíkszeredai központú műhelyben már gőzerővel zajlanak az edzések, és a következő idényre készülődve kialakították az utánpótláscsapatok szakmai stábjait is.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!