HIRDETÉS

Tapasztalt edzővel folytatja a Sepsi OSK

Diószegi László és Eugen Neagoe. Bíznak abban, hogy a csapat bent marad az élvonalban
Fotó: Sánta Imre

2017. november 15., 00:06

Eugen Neagoe személyében új edzője van a román labdarúgás élvonalában érdekelt Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nak. Mindezt a klub vezetősége keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, amelyen jelen volt az újonnan szerződtetett szakvezető is, aki legutóbb a Jászvásári Poli CSM együttesét irányította az 1. Ligában.

2017. november 15., 00:06

Diószegi László klubelnök, a háromszéki együttes főtámogatója szerint szükség volt egy olyan edzőre, aki képes kimozdítani a csapatot a hullámvölgyből. Ennek érdekében folytattak tárgyalásokat a székelyudvarhelyi születésű László Csabával, akivel szinte sikerült is megegyezni, de aki inkább a skót másodosztályban szereplő Dundee United mellett döntött.

A portugál Antonio Conceicao, a Kolozsvári CFR korábbi edzője is pozitívan viszonyult a megkereséshez, de csak később tudta volna átvenni a piros-fehérek irányítását.

Mivel gyors megoldásra volt szükség, így esett a választás végül Eugen Neagoera, aki játékosként megfordult a magyar élvonalban is, előbb a Vasasnál, majd a Ferencvárosnál, amellyel bajnokságot és magyar kupát is nyert.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

„A napokban több edző neve is felmerült, akik szabadok, és akikkel el tudtuk volna képzelni az együttműködést. Mielőtt Neagoet megkerestük volna, a listánkon szerepelt még Gheorghe Mulțescu, Viorel Moldovan, Cristian Dulca és Petre Grigoraș neve is. Azonban úgy akartunk végső döntést hozni, hogy előbb alaposan megnézzük, hogy ki az az edző, aki nemcsak szakmailag, hanem emberileg is megfelelne számunkra. És elmondhatom, hogy Eugen Neagoe volt az, akiről bárkit kérdeztünk a román foci berkeiből, mindenkinek csak jó véleménye volt.

Hétfőn kerestük meg, és kétórányi tárgyalás után sikerült is megegyezni vele.

Reméljük, hogy hosszas együttműködésnek nézünk elébe, hiszen azt szeretnénk, hogy minél tovább maradjon Sepsiszentgyörgyön, és együtt dolgozzunk azon, hogy megvalósítsuk célkitűzésünket, vagyis hogy bennmaradjunk az 1. Ligában” – mondta el Diószegi László, az OSK főtámogatója.

A sajtótájékoztatón jelen volt Eugen Neagoe is, aki egy nappal korábban már meg is érkezett Sepsiszentgyörgyre. A frissen kinevezett edző megköszönte a klub vezetőségének a megelőlegezett bizalmat, és elmondta, hogy bizakodva kezdi el a munkát új csapatánál, hiszen meg van győződve arról: közös erővel sikerül elérni azt, hogy a Sepsi OSK jövőben is az élvonalban szerepeljen.

„Biztos vagyok abban, hogy elérjük a célunkat. Ha ebben nem hinnék, akkor nem is jöttem volna ide. Túl sokat egyelőre nem tudok mondani, sokkal fontosabb, hogy mit fogunk tenni mától kezdve, és inkább az eredmények beszéljenek majd helyettünk.

Az elmúlt idényben a Jászvásár csapatával sorozatban tizenöt mérkőzésen nem veszítettünk, és sikerült veretlenül zárnunk a rájátszás küzdelmeit.

Ez akár megismételhető, de egyáltalán nem könnyű feladat, sok tényezőtől függ. Azt viszont megígérhetem a szurkolóknak, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a siker érdekében” – nyilatkozta a Sepsi OSK új trénere.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Eugen Neagoe egyébként nem egyedül érkezett Sepsiszentgyörgyre, hiszen munkáját segédedzőként az a Sebastian Moga fogja segíteni, akivel már több mint öt éve együtt dolgozik. A szakmai stáb tagja marad Kulcsár László, és a Valentin Suciu távozását követően a vezetőedzői posztot ideiglenesen betöltő Nagy Sándor játékos-megfigyelőként, illetve az ifjúsági központ irányítójaként fog dolgozni a klubnál.

A Sepsi OSK legközelebb szombaton 16 órakor lép pályára, a labdarúgó 1. Liga 18. fordulójában a Medgyesi Gaz Metan együttesét fogadja a Brassói Ifjúság Stadionban.

Román labdarúgó 1. Liga
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 18 5 3 41–13 59
2. FCSB 26 16 7 3 52–18 55
3. CSU Craiova 26 14 9 3 41–26 51
4. FC Viitorul 26 13 5 8 34–21 44
5. Astra Giurgiu 26 12 8 6 38–26 44
6. Bukaresti Dinamo 26 11 6 9 39–31 39
7. Jászvásári Poli CSM 26 11 6 9 34–31 39
8. FC Botoșani 26 11 6 9 28–26 39
9. Concordia Chiajna 26 8 4 14 36–37 28
10. FC Voluntari 26 7 7 12 25–35 28
11. Temesvári ACS Poli 26 6 9 11 22–37 27
12. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 5 4 17 15–44 19
13. Medgyesi Gaz Metan 26 2 10 14 14–39 16
14. Bukaresti Juventus 26 1 8 17 12–47 11

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Az újoncoknak nem osztottak pontot a Szuperliga rajtján (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga új idénye: két újonc csapat is pályára lépett, de egyik sem tudott meglepetést okozni, az esélyesebb együttesek magabiztosan nyertek idegenben.

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

Új szövetségi kapitánya van a román ifjúsági fociválogatottnak

Kinevezték a román U21-es korosztályú labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: Costin Curelea két éves szerződést kötött a szövetséggel, a célkitűzése kijutni a 2027-es Európa-bajnokságra.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Nem talált fogást a Magyar Kupa címvédőjén a Kolozsvári CFR

Gól nélküli döntetlennel zárult a Paksi FC–CFR mérkőzés a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének odavágóján. A kincses városiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak a Fehérvári úti stadionban, ám valódi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Volt Fradi-játékos érkezett edzőnek a Székelyföld Labdarúgó Akadémiához

Megkezdődött a nyári felkészülés a Székelyföld Labdarúgó Akadémián: a csíkszeredai központú műhelyben már gőzerővel zajlanak az edzések, és a következő idényre készülődve kialakították az utánpótláscsapatok szakmai stábjait is.

Mire mentek az újoncok az élvonalban? – összegző az utóbbi tíz év távlatából

A hétvégén kezdetét veszi a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os szezonja, a mezőnyben három újonc együttes is szerepel. Ennek apropóján utánanéztünk annak, hogy az utóbbi tíz idényben miként teljesítettek a feljutott csapatok az élvonalban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!