Vasárnap mindkét székelyföldi élvonalbeli együttes hazai pályán játszik a labdarúgó Szuperliga második fordulójában. A Sepsi OSK 17.30-tól a Kolozsvári U-t fogadja, míg az FK Csíkszereda 20.30-tól az FCSB ellen próbálja megszerezni első pontjait.
Diószegi László szerint a Sepsi OSK-ra rendkívül nehéz feladat vár, ugyanakkor bízik benne, hogy a hazai közönség ismét pluszt ad majd a csapatnak.
„A Kolozsvár nagyon erős kerettel rendelkezik, ugyanakkor elképzelhető, hogy a nemzetközi kupaszereplés miatt több játékosukat is pihentetik. Remélem, az öt-hatezres közönség ismét sokat segít majd nekünk” – fogalmazott a Székely Sportnak.
Hangsúlyozta, hogy az U keretében több olyan labdarúgó is szerepel, aki egyetlen villanással képes eldönteni egy mérkőzést. A kolozsváriak ráadásul jól kezdték a bajnokságot, hiszen az első fordulóban 2–1-re legyőzték a Konstancai Farult.
A klubtulajdonos a következő fordulók kapcsán konkrét célt is megfogalmazott „Az első öt fordulóból hét ponttal nagyon elégedett lennék, de az öt pontot is elfogadhatónak tartanám. Az ennél kevesebb már csalódást jelentene” – mutatott rá.
A várva várt székelyföldi rangadóról szólva leszögezte, hogy a pályán a jó kapcsolatnak nem lesz jelentősége.
„Sokan azt gondolják, hogy a két klub között különleges kapcsolat van, ezért majd engedékenyebbek leszünk egymással. Erről szó sincs.
A pályán nincs barátság, csak ellenfél. Mi minden mérkőzést meg akarunk nyerni, és biztos vagyok benne, hogy az FK Csíkszereda is ugyanígy gondolkodik”
– hangsúlyozta.
Hozzátette, bízik benne, hogy mindkét székelyföldi együttes kiharcolja a bennmaradást, hiszen ez jelenleg mindkét klub elsődleges célja.
A beszélgetés során szóba került az is, hogy a jövőben már alkoholos italokat is lehet értékesíteni a stadionokban, ami ugyan nem jelent óriási bevételt, de a jelenlegi helyzetben minden pluszforrás számít.
„A szurkoló és a sör kapcsolata mindig is erős volt, külföldön teljesen természetes, hogy az emberek már a mérkőzés előtt órákkal kimennek a stadionhoz és a barátaikkal együtt hangolódnak a meccsre. Reméljük, ez nálunk is meghonosodik. Ha egy mérkőzésen néhány száz ember elfogyaszt két-három sört, az már jelent némi pluszbevételt.
– mondta Diószegi.
Szondy Zoltán elárulta, az Aradon elszenvedett vereség jóval óvatosabbá tette, mint amilyen egy héttel korábban volt.
„A felkészülésünk jól sikerült, ezért nagyon rosszul esett a Corvinul elleni vereség. Sokkal többet vártam a csapattól” – fogalmazott az FK Csíkszereda elnöke a Székely Sportnak.
Ennek ellenére bízik benne, hogy a csapat hazai pályán méltó ellenfele lesz az FCSB-nek.
„Azt azért hadd jegyezzem meg, hogy hazai pályán még mindig veretlenek vagyunk az FCSB ellen. Legyünk őszinték: ha bent akarunk maradni, nem a bajnokesélyesek ellen kell megszereznünk a pontokat. Ennek ellenére nagyon bízunk benne, hogy sikerül megőrizni ezt a jó hazai mérleget ellenük” – emelte ki.
A klubelnök szerint már az is előrelépést jelentene, ha az FK jobban kezdené a bajnokságot, mint egy évvel ezelőtt.
„Tavaly hét forduló után egy pontunk volt. Ha ezt idén túl tudjuk szárnyalni, már elégedett leszek” – tette hozzá mosolyogva.
A győzelem megszerzése egyik székelyföldi csapat számára sem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanakkor mindkettő számára rendkívül fontos lenne a bennmaradás szempontjából értékes pontokat gyűjteni már a bajnokság elején.
| 2026. 07. 24. 18:30 | Aradi UTA UTA | Galaci Oțelul Oțelul | 2-2 |
| 2026. 07. 24. 21:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Petrolul Ploiești Petrolul | 1-0 |
| 2026. 07. 25. 17:30 | Konstancai Farul Farul | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | |
| 2026. 07. 25. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Universitatea Craiova U Craiova | |
| 2026. 07. 26. 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Kolozsvári U Kolozsvári U | |
| 2026. 07. 26. 20:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | FCSB FCSB | |
| 2026. 07. 27. 18:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | FC Voluntari Voluntari | |
| 2026. 07. 27. 21:30 | FC Botoșani Botoșani | Bukaresti Rapid Rapid |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci Oțelul Oțelul | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-3 | 4 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 1 | 1 | 0 | 0 | 4-0 | 3 |
3 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-0 | 3 |
4 | FCSB FCSB | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 3 |
5 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 3 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 1 | 1 | 0 | 0 | 1-0 | 3 |
7 | Petrolul Ploiești Petrolul | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-1 | 3 |
8 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-2 | 3 |
9 | FC Voluntari Voluntari | 1 | 0 | 1 | 0 | 2-2 | 1 |
10 | FC Botoșani Botoșani | 1 | 0 | 1 | 0 | 2-2 | 1 |
11 | Aradi UTA UTA | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-6 | 1 |
12 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 0 |
13 | Konstancai Farul Farul | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 0 |
14 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-1 | 0 |
15 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-1 | 0 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-3 | 0 |
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!