„Két szép év után elválnak Liviu Ciobotariu edző és csapatunk útjai. A 2020–2021-es szezonban a kieséstől való megmenekülés, a Román Kupa döntője (amelyben éppen a Sepsi OSK ellen veszítettek – szerk. megj.), 2021–2022-es kiírásban a 4. hely, valamint a nemrég befejeződött bajnokságban a Konferencia Liga rájátszása csak néhány a teljesítményből, amit a Mister csapatunk élén elért” – búcsúznak a vezetőedzőtől.
Liviu Ciobotariu összesen 91 hivatalos mérkőzésen irányította az FC Voluntari-t, mérlege 36 győzelem, 28 döntetlen és 27 vereség (1,5 pont mérkőzésenként).
„Köszönjük mindazt, amit értünk tett, Mister!” – áll a közlemény végén.
Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója kedden délután a Székely Sportnak megerősítette, hogy szóban megegyeztek Liviu Ciobotariuval, és hamarosan eldől, hogy mikor tartják meg a sajtótájékoztatót, amelyen hivatalosan is bemutatják a csapat új vezetőedzőjét.
Csütörtökön délben újabb érkezőt jelentett be az OSK, a fiatal, mindössze 19 éves Darius Oroian a Bukaresti Steauától érkezik és három éves szerződést kötött a piros-fehérekkel.
A Konstancai Farul utánpótlásában pallérozódó jobbhátvéd 2021 nyarán került a Steauához, az előző szezonban 21 mérkőzésen játszott. A fővárosi katonacsapat kedden jelentette be, hogy nagy keretfrissítés történik, tizenhat játékostól – köztük Oroiantól – válnak meg.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!