Hirdetés

Szoboszlai csapatával teljes a BL-főtábla

A legjobbak között rúghatják a bőrt
Fotó: Atef Safadi/EPA/Agerpres

2020. október 01., 00:15

Az RB Salzburg kettős győzelemmel lépett tovább a selejtező rájátszásából. Szoboszlai Dominik második alkalommal futballozhat a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében.

2020. október 01., 00:15

Az osztrák bajnok kedvező helyzetből várta a szerda esti visszavágót, mivel egy hete 2–1-re verte idegenben a Maccabi Tel-Avivot. Az izraeliek a második meccsen sem tudták tartani a lépést a magyar válogatott középpályás alakulatával, amely 5–2-es összesítéssel jutott főtáblára.

Hirdetés

Akárcsak múlt héten, Szoboszlai Dominik ezúttal is büntetőből vette be a Maccabi kapuját, a Salzburgtól ugyanakkor a zambiai Patson Daka duplázott a visszavágón.

Szoboszlaiék tavaly is a BL-csoportkörben szerepeltek, a magyar pontrúgás-specialista öt mérkőzésen kapott kezdőként lehetőséget az elitsorozat főtábláján.

Amikor a 19 éves Szoboszlai augusztus végén bejelentette, hogy Salzburgban marad, azt nyilatkozta, szeretné bebizonyítani, hogy még egyszer képesek jó szezont futni a BL-ben, és a továbbjutást sem zárta ki.

Szerdán további két mérkőzést rendeztek. A román válogatott Nicolae Stanciuval a soraiban a Sparta Prága sokáig továbbjutásra állt a Midtjylland otthonában, de a dánok egy nagy hajrával nagy különbségű győzelmet arattak és bekerültek a legjobb 32 közé.

A másik párharcban az FK Krasznodar kettős sikerrel búcsúztatta a PAOK-ot.

Ezzel teljes a főtábla mezőnye, a sorsolást csütörtökön 18 órától tartják Nyonban.

UEFA Bajnokok Ligája, selejtező
Rájátszás, visszavágók

RB Salzburg (osztrák)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 3–1 (2–1)
Gólszerzők: Daka (16., 68.), Szoboszlai (45+4., büntetőből), ill. Karzev (30.)
Továbbjutott a Salzburg kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel

FC Midtjylland (dán)–Slavia Prága (cseh) 4–1 (0–1)
Gólszerzők: Kaba (65), Scholz (84., büntetőből), Onyeka (88.), Dreyer (90+1.), ill. Olayinka (3.)
Továbbjutott a Midtjylland, 4–1-es összesítéssel

PAOK (görög)–FK Krasznodar (orosz) 1–2 (0–0)
Gólszerzők: el-Kaduri (77.), ill. Mihalidisz (73., öngól), Cabella (78.)
Továbbjutott a Krasznodar, kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel

A 32-es főtáblán szereplő csapatok:
1. kalap: Bayern München (címvédő), Sevilla FC, Real Madrid, Liverpool, Juventus, Paris Saint-Germain, Zenit Szentpétervár, Porto
2. kalap: FC Barcelona, Atlético Madrid, Manchester City, Manchester United, Sahtar Doneck, Borussia Dortmund, Chelsea, Ajax
3. kalap: Dinamo Kijev, RB Salzburg, RB Leipzig, Inter Milan, Olympiakosz, SS Lazio, FK Krasznodar, Atalanta BC
4. kalap: Lokomotiv Moszkva, Olympique de Marseille, Club Brugge, Borussia Mönchengladbach, Istanbul Basaksehir, FC Midtjylland, Rennes, Ferencvárosi TC.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Az FCSB ellenfelet kapott, a CFR-nek még várnia kell rá

Kisorsolták a labdarúgó Konferencia Liga második selejtezőkörének párosításait, ahol egyelőre csak az FCSB ismerte meg ellenfelét, a Kolozsvári CFR az első fordulóból továbbjutó csapattal találkozik.

Elkerülte egymást a Ferencváros és a Kolozsvári U az Európa Ligában

Könnyen összejöhetett volna a magyar–román párharc a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. A keddi sorsolás viszont nem így hozta, a Ferencváros szerb, a Kolozsvári U nagynevű ellenfelet kapott.

A szünet után fordított és legyőzte a kazahokat a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a szünet után fordított és 3-1-re legyőzte Kazahsztánt kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

A csereként beálló játékosok nyerték meg a meccset Romániának

Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.

Varga Barnabás duplázott, legyőzte Finnországot a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Finnországot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.

Kezdők voltak az FK Csíkszereda játékosai a romániai női válogatott vb-selejtezőjén

A Moldovai Köztársaság elleni gól nélküli döntetlennel zárta világbajnoki selejtezőcsoportját a romániai női labdarúgó-válogatott. Az FK Csíkszereda két játékosa, Geréd Erika és Ana Maria Vădulescu egyaránt kezdőként lépett pályára.

Döntetlennel tért vissza Románia kispadjára Gheorghe Hagi

Idegenbeli döntetlennel mutatkozott be a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi, a kedd esti barátságos mérkőzésen a trikolórok 1–1-re végeztek Georgia ellen.

Tizenegyesekkel védte meg Bajnokok Ligája-címét a PSG

Drámai finálét rendeztek a budapesti Puskás Arénában: a Paris Saint-Germain és az Arsenal 120 perc alatt nem bírt egymással, a tizenegyespárbajban viszont a franciák bizonyultak jobbnak, így megvédték Bajnokok Ligája-címüket.

Hosszabbításban dőlt el: a korábbi bajnok készülhet az európai kupaporondra

A két fővárosi rivális párharcából az FCSB került ki győztesként, hosszabbításban győzte le a Dinamót, és sikerével indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!