HIRDETÉS

Színvonalas felkészülési tornán nyertek az udvarhelyiek

Két udvarhelyi csapat is versengett a 2008-as korosztályban. A narancsok elhódították a trófeát
Fotó: Szfc.ro

2017. augusztus 15., 16:01

Huszonhatodik alkalommal rendezték meg augusztus 11–13. között Debrecenben a Karnevál Kupa elnevezésű labdarúgó-tornát. A Székelyudvarhelyi FC két korosztályban három csapattal nevezett be, a 2008-asok tornagyőztesként tértek haza.

2017. augusztus 15., 16:01

A Kis Lajos edző által irányított Székelyudvarhelyi FC 2004-es csapata a csoportkörben kemény ellenfelekkel találkozott, két vereség és egy döntetlen volt a mérlege, így az egyenes kiesési szakaszban az ezüst ágon folytatta, ahol végül a 10. helyet szerezte meg.

„Erős csoportba kerültünk, hiszen a korosztályt a Debreceni Labdarúgó Akadémia nyerte meg, míg a kijevi ellenfelünk az ötödik lett. Ezek a csapatok mind egy éve játszanak nagypályán, nekünk pedig ez volt az első ilyen tornánk.

HIRDETÉS

Meglátszott a különbség, az ellenfeleknél fizikálisan erős játékosok voltak, akik eldöntötték a mérkőzéseket, leszaladtak minket.

Összességében ez a torna arról szólt, hogy próbáljuk a nagypályás focira ráterelni a gyerekeket. Hasznos volt, jó mérkőzéseink voltak, a mezőnyben is jól játszottunk” – összegzett Kis Lajos edző.

A 2008-as korosztályban Botorok János edző két csapattal nevezett be. Az SZFC Fehér két győzelemmel és egy döntetlennel másodikként lépett tovább az arany ágra, akárcsak az SZFC Narancs, amely kétszer hagyta el győztesen a pályát, egyszer pedig vereséget szenvedett. Az arany ágon egymás ellen kezdett a két SZFC, a Narancs 1–0-ra győzött, majd 2–1-re verte a Nyíregyházi Bozsik Akadémia A. csapatát, míg a Fehér gól nélküli döntetlent játszott a nyíregyháziakkal.

Az eredmények alapján az SZFC Fehér az 5–6. helyekért lépett pályára, itt 4–1-re kikapott a Debreceni Olasz Focisulitól. Az SZFC Narancs bejutott a döntőbe, ahol a Debreceni Labdarúgó Akadémiával gól nélküli döntetlent játszott, majd tízméteresekkel 2–1-re győzött, így megszerezte a Karnevál Kupa első helyét.

A csapat egyéni díjat is kapott, hiszen Tököli Hunort választották meg a torna legjobb játékosának.

„Nem volt gyenge csapat a tornán, nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, hiszen kicsik voltak a csapatok közti különbségek. A keretet úgy választottam ketté, hogy két egyforma erősségű gárdát tudtam pályára küldeni. Szakmailag is hasznos volt, továbbá remek kirándulás volt a gyerekeknek, számtalan élménnyel gazdagodtak” – mondta Botorok János edző.

Eredmények, 2008-as korosztály, csoportkör: SZFC Fehér–Loki Focisuli 3–0, SZFC Fehér–Nyírbátori Focisuli 2–2, SZFC Fehér–Újpesti TE 2–1; SZFC Narancs–Debreceni Labdarúgó Akadémia 0–2, SZFC Narancs–Balmazújváros 4–2, SZFC Narancs–Bozsik Akadémia Nyíregyháza B. 4–0.

Arany ág: SZFC Fehér–SZFC Narancs 0–1, SZFC Fehér–Nyíregyházi Bozsik Akadémia A. 0–0, SZFC Narancs–Nyíregyházi Bozsik Akadémia A. 2–1.

Az 5. helyért: SZFC Fehér–Debreceni Olasz Focisuli 1–4.

Döntő: SZFC Narancs–Debreceni Labdarúgó Akadémia 0–0, tízméteresekkel 2–1.

2004-es korosztály, csoportkör: SZFC–Karcagi SE 1–3, SZFC–Debreceni Labdarúgó Akadémia 0–3, SZFC–Dyuszs 15 Kijev 0–0. Ezüst ág: SZFC–Sárréti Gyöngyhalász 0–3, SZFC–Angyalföldi DSE 2–1.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Pászka Lórándra nem számít a Fradi, Csíkszeredába tart a székely balhátvéd?

Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

`
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Megkínlódott az andorrai bajnokkal az FCSB

Habár győzelemmel kezdte menetelését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében az FCSB, a szerdán este az andorrai ellenfél felett aratott sikerre nem lehetnek büszkék Bukarestben.

Erdővidéki győzelem Székelykeresztúron

Elkezdődött a 2025–2026-os labdarúgó Román Kupa regionális szakasza, amelyben a három székelyföldi megye – Hargita, Kovászna és Maros – egy csoportba kerültek. A szerdai nyitómérkőzésen a bardóciak három ponttal távoztak Székelykeresztúrról.

Csütörtökön és pénteken lehet jegyet venni az FK–Dinamo meccsre

Az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga első fordulójában a Dinamót fogadja, a hétfő esti meccsre csütörtökön 15 órától indítják a jegyárusítást. A klub közlése szerint jegyvásárlásra kizárólag két délután áll rendelkezésre a stadion pénztáránál.

Fejér Béla visszatért a Sepsi OSK-hoz

Napra pontosan öt év után Fejér Béla visszatér korábbi csapatához, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-hoz, a zabolai születésű hálóőr három éves szerződést írt alá a piros-fehérekkel.

Fülöp Loránd nem akart maradni az FK Csíkszeredánál, a feljutásért küzd a 3. Ligában

Meglepő húzásra szánta el magát Fülöp Loránd. Az élvonalba feljutott FK Csíkszeredától való távozása után úgy döntött, hogy a harmadosztályban folytatja pályafutását. Ennek hátteréről kérdeztük.

Mérföldekkel a többiek előtt: az FCSB uralja a Szuperliga piaci rangsorát

Több mint 51 millió euróra értékelt keret, új igazolások és változatlan célok: címvédés, kupagyőzelem és menetelés a Bajnokok Ligájában. A labdarúgó Szuperliga rajtja előtt a bajnoki cím legfőbb várományosa idén is egyértelműen az FCSB.

Az élvonalból kiesett másik klubtól igazolt a Sepsi OSK

Középhátvéddel egészítette ki keretét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, Alin Dobrosavlevici egy évre kötelezte el magát a klubhoz, a megállapodás hosszabbítási opciót is tartalmaz.

Megőrizte előkelő helyét a Székelyföld Labdarúgó Akadémia

Újabb elismerés az FK Csíkszereda műhelyének: a Székelyföld Labdarúgó Akadémia harmadik éve zár az országos második helyen a román szövetség hivatalos utánpótlás rangsorában.

Kapusok, akik lehúzták a rolót: Simon Máté a legjobbak között

A labdarúgó 2. Liga augusztus eleji rajtja előtt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szakértői a kapusok teljesítményét vették górcső alá. A statisztikából kitűnik, hogy az előző idényben igencsak magasra tették a lécet a másodosztály hálóőrei.

Az élvonal helyett a harmadosztályban folytatja Fülöp Loránd

A labdarúgó Szuperligában újonc FK Csíkszeredától a nyári szünetben távozó Fülöp Loránd nagy meglepetésre egy harmadosztályú csapathoz, a bukovinai Șoimii Gura Humorului-hoz igazolt.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!