Pedig tökéletesen indult a mérkőzés, a több mint százötven néző nagy örömére már a harmadik perc elején vezetést szerzett a házigazda, Dinu 25 méterről elvégzett szabadrúgása irányt változtatott a sorfalon és becsapta Pop Rareșt, az SZFC korábbi kapusát. A jó kezdés folytatódott, az udvarhelyi csapat uralta a játékot, a tordaiak ritkán lépték át a térfelet, komoly helyzetet nem tudtak kialakítani.
Túloldalt többször is közel volt előnye megduplázásához az SZFC, ám a helyzetek kimaradtak, a legnagyobb a 31. percben, amikor Taciuc lövését bravúrral védte Pop, majd Dinu duplázását is fogta. És ahogy lenni szokott, a semmiből egyenlített Torda, a 39. percben egy ellentámadás során Varodi lódult meg a bal szélen, és egy szépen helyezett lövéssel egyenlített. A szünet előtt könnyen visszavehette volna a vezetést az SZFC,
Dinu újabb szabadrúgása gyönyörűen szállt el a sorfal felett, a kapus is verve volt, a labda azonban a keresztlécen csattant.
Térfélcsere utáni is az SZFC uralta a játékot, jöttek is a helyzetek, a legnagyobbat Dinu hagyta ki a 70. percben, a gól viszont nem akart jönni. Igaz, nem sokkal később Torda is közel volt a találathoz, Indreica hagyta ki a kihagyhatatlant, egy szögletet követően teljesen egyedül maradt a hosszú sarkon, de nem találta el az előtte üresen tátongó kaput.
A hajrában is közel volt a hazai gól, ám egy kavarodást követően Pop a felsőlécre paskolta a labdát.
Maradt az 1–1, az egy pontnak pedig a vendégek örültek jobban, hiszen így megmaradtak az élmezőnyben. Az SZFC pedig továbbra is a középmezőnyben van, jelenleg a 9. helyen.
„Egy hibánk volt, azt is megbüntették. Örülünk, hogy jól működik a csapatjátéknak, de ez nem elég, mivel nem tudunk gólt rúgni, lehetnénk szerencsésebbek is. A helyzetkihasználáson mindenképpen javítanunk kell. Nagyon jól kezdtük a második félidőt is, húsz percig át sem jöttek a félpályán. Ezt kellene kihasználjuk.
– nyilatkozta Demény Norbert, az SZFC edzője.
A következő fordulóban Lénárdfalvához látogat az udvarhelyi együttes.
Labdarúgó 3. Liga, 4. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Tordai Ariesul 1–1 (1–1)
gólszerző Dinu (3.), illetve Varodi (39.).
SZFC: Cristian Tudose – Kovács Dániel, Horia Crisan, Sebastian Bucur, Berkeczi Csongor (Marucza Csanád, 46.), Alexandru Izmană (Solymosy Lehel, 70.), Jakab Róbert, Alex Taciuc, Pál Kristóf (Jankó Levente, 90.), Ionel Dinu, Sandu Iovu (Györgydeák Apor, 70.).
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport, 4. forduló
| 2019. 09. 13., 00:00 | Dési Unirea | Nagybányai Minaur | 0–1 |
| 2019. 09. 13., 00:00 | Székelyudvarhelyi FC | Tordai Arieșul | 1–1 |
| 2019. 09. 13., 00:00 | Kolozsvári Sănătatea | Kolozsvári CFR II. | 2–3 |
| 2019. 09. 13., 00:00 | Sellenberki Viitorul | Besztercei Gloria | 0–0 |
| 2019. 09. 14., 17:00 | Alsógáldi Industria | Kudzsiri Metalurgistul | 0–1 |
| 2019. 09. 14., 17:00 | Nagyváradi Luceafărul | Lénárdfalvi Comuna | 3–4 |
| 2019. 09. 14., 17:00 | Gyulafehérvári Unirea | Váradszentmártoni SK | 3–0 |
| 2019. 09. 14., 17:00 | Zilahi SCM | Szászrégeni Avântul | 3–1 |
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lénárdfalvi Comuna | 15 | 10 | 4 | 1 | 40–16 | 34 |
| 2. | Nagybányai Minaur | 15 | 9 | 3 | 3 | 19–8 | 30 |
| 3. | Nagyváradi Luceafărul | 15 | 8 | 2 | 5 | 36–27 | 26 |
| 4. | Kudzsiri Metalurgistul | 15 | 7 | 5 | 3 | 21–16 | 26 |
| 5. | Sellenberki Viitorul | 15 | 6 | 7 | 2 | 23–19 | 25 |
| 6. | Besztercei Gloria | 16 | 7 | 4 | 5 | 17–19 | 25 |
| 7. | Szászrégeni Avântul | 16 | 5 | 7 | 4 | 27–21 | 22 |
| 8. | Tordai Arieșul | 15 | 5 | 7 | 3 | 19–16 | 22 |
| 9. | Váradszentmártoni SK | 15 | 7 | 1 | 7 | 29–29 | 22 |
| 10. | Dési Unirea | 16 | 6 | 3 | 7 | 19–24 | 21 |
| 11. | Kolozsvári Sănătatea | 16 | 5 | 5 | 6 | 22–21 | 20 |
| 12. | Gyulafehérvári Unirea | 15 | 4 | 4 | 7 | 21–19 | 16 |
| 13. | Kolozsvári CFR II. | 15 | 4 | 3 | 8 | 21–32 | 15 |
| 14. | Székelyudvarhelyi FC | 16 | 2 | 4 | 10 | 11–28 | 10 |
| 15. | Zilahi SCM* | 16 | 4 | 3 | 9 | 21–32 | 9 |
| 16. | Alsógáldi Industria | 15 | 2 | 2 | 11 | 16–35 | 8 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!