Hirdetés

Szabó István: egy felelőtlenség meghatározta az egész mérkőzésünket

Szabó István szerint a kiállítás alapjaiban megváltoztatta a mérkőzés képét
Fotó: Pinti Attila

Elégedett volt játékosai hozzáállásával és küzdeni akarásával Szabó István az FC Botoșani elleni vereséget követően. Az FK Csíkszereda vezetőedzője szerint a korai kiállítás alapjaiban írta át a mérkőzést, de emberhátrányban is megvoltak a lehetőségeik.

2026. augusztus 24., 21:06

Hatalmasat küzdött idegenben az FK Csíkszereda, amely a 18. perctől emberhátrányban játszott az FC Botoșani vendégeként. A korai kiállítás után értelemszerűen megváltozott a mérkőzés képe, ennek ellenére a Hargita megyei együttes nem mondott le a gólszerzésről, és több veszélyes lehetőséget is kialakított.

A piros-feketék elsősorban a gyors átmenetekben és a rögzített játékhelyzetekben bíztak, Eppel és Trif előtt is adódott lehetőség, ám egyikük sem tudta bevenni Anestis kapuját.

Hirdetés

Szabó István csalódottan, ugyanakkor játékosai teljesítményét méltatva értékelt a lefújást követően.

„Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de nem érheti panasz a fiúkat, nagyon sokat dolgoztak és odaadóan küzdöttek a végsőkig. Sajnos egy felelőtlenség megpecsételte a sorsunkat és meghatározta az egész mérkőzésünket. Ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink, Eppel és Trif is betalálhatott volna. Bíztunk abban, hogy ezekből az átmenetekből vagy pontrúgásokból betalálunk majd, de végül nem jött ki a lépés” – fogalmazott a lefújás utáni villáminterjúban Szabó István a mérkőzést közvetítő tévétársaságoknak.

Kapcsolódó

A túloldalon Andrei Dumiter a 69. percben meglőtte a találkozó egyetlen érvényes gólját. A három pontot érő találat szerzője úgy érezte, megérdemelten tartotta otthon a pontokat az FC Botoșani. Dumiter számára különösen fontos volt a siker, hiszen csapata ezzel megszerezte első győzelmét az idényben.

„Volt egy másik gól is, amit sajnos les miatt érvénytelenítettek, de szerencsére így is tudtunk nyerni. Többször volt már rá példa, hogy jól játszottunk, de végül nem tudtunk győzni, ma azonban megtört a jég. Remélem, hogy ez elindít minket egy jó úton” – fogalmazott a gólszerző.

3 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Mutatjuk a román válogatott játékos bődületes szabadrúgásgólját a BL-ben (videóval)

Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.

Visszatért a kulcsfontosságú védő, rég nem látott játékos is feltűnt a Sepsi OSK edzésén

Jó hírek érkeztek a Sepsi OSK háza tájáról: Daniel Vîrtej ismét együtt készül a csapattal, az edzéseken pedig hosszú idő után Sigér Dávid is feltűnt.

Székelyhon

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn

Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.

`
Krónika

Hülyébbet nem is csinálhatott volna magából az AUR politikusa a Székelyföldön

Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.

Krónika

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített

Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.

Főtér

Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

Ez is érdekelheti

Az éllovas ellen is bátran futballozna az FK Csíkszereda

A Bukaresti Dinamót fogadja péntek este az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 9. fordulójában. A fővárosi együttes vezeti a bajnokságot, míg a csíkiak az Aradon elszenvedett súlyos vereség után hazai pályán szeretnének javítani.

Cserére vár a gyep, de a Petrolul–FK Csíkszereda meccset még a rossz pályán játsszák

A játéktér rossz állapota miatt figyelmeztette a Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) a Petrolul Ploiești együttesét. Intézkedniük kell, ellenkező esetben a stadionban nem rendezhetnek több mérkőzést. Az FK Csíkszereda utazik legközelebb hozzájuk.

Újra edzésben Jebari, de az FK kulcsemberének visszatérése még várat magára

Hosszú kihagyás után ismét a csapattal készül Soufiane Jebari. Az FK Csíkszereda rutinos középpályása már bekapcsolódott a közös munkába, a teljes visszatérésig azonban még minden bizonnyal várni kell.

Bezárt a piac: így alakult át a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kerete

A Sepsi OSK kilenc, az FK Csíkszereda tíz új játékossal erősítette meg keretét a nyáron. A háromszékiek átigazolási díj nélkül építkeztek, míg a csíkiak a nyilvános adatok szerint 685 ezer eurós pozitív egyenleggel zárták az időszakot.

A CFR után az UTA is a csődvédelmet fontolgatja?

A Kolozsvári CFR példája után az Aradi UTA vezetősége is komolyan mérlegeli a fizetésképtelenségi procedúra elindítását. Az aradi klub jelenleg megelőző csődeljárás alatt áll, de egyre nehezebb fenntartható módon működtetni az egyesületet.

Visszatért a kulcsfontosságú védő, rég nem látott játékos is feltűnt a Sepsi OSK edzésén

Jó hírek érkeztek a Sepsi OSK háza tájáról: Daniel Vîrtej ismét együtt készül a csapattal, az edzéseken pedig hosszú idő után Sigér Dávid is feltűnt.

Hazai meccs előtt a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda is, ekkortól lehet belépőt váltani

Szerdától megvásárolhatók a jegyek a Sepsi OSK–Kolozsvári CFR bajnoki mérkőzésre, míg az FK Csíkszereda péntek esti, Dinamo elleni találkozójára csütörtöktől lehet belépőt váltani.

Középmezőnyben a fiatalok játékperceiben, mégis az egyik legöregebb a Szuperliga

A román Szuperliga az európai középmezőnyhöz tartozik a 21 éven aluli játékosok szerepeltetésében, a csapatok átlagéletkora viszont az egyik legmagasabb a kontinensen. Az elemzés szerint a Sepsi OSK az élmezőnyben van az U21-es kezdők számát tekintve.

Majdnem egy egész csapatra való játékost igazolt a Kolozsvári CFR

Az átigazolási tilalom feloldása után valóságos hajrát indított a Kolozsvári CFR: a klub nyolc játékos szerződtetését jelentette be. A csapat több poszton is megerősödött, a labdarúgók fele már korábban együtt edzett a kerettel.

Húsz éve nem szakadt így le senki az élvonalban, magára maradt az FK Csíkszereda

Nyolc forduló után mindössze egy pontja van az FK Csíkszeredának, miközben az utolsó előtti Voluntari már nyolc egységet gyűjtött. Pályán szerzett pontok alapján ekkora különbség húsz éve nem alakult ki a sereghajtó és az előtte álló csapat között.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!