HIRDETÉS

Székelyvarság a B csoport bajnoka

Hodgyai támadás. Néggyel verte a szomszédos Farcádot
Fotó: Barabás Ákos

2017. június 06., 19:20

Még két forduló van hátra az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 2016–2017-es szezonjából. Az A csoportban már korábban eldőlt, hogy Farkaslaka a bajnok, a B-ben pedig most vasárnap Székelyvarság is megszerezte az elsőséget jelentő győzelmet, míg a C-ben tovább folyik a küzdelem.

2017. június 06., 19:20

Nem jellemző a meg nem jelenés a körzeti bajnokságban, de ezúttal a sereghajtó Felsőboldogfalva nem utazott el az éllovas Farkaslaka otthonába, így utóbbi játék nélkül gyűjtötte be a három pontot. Remélhetőleg a boldogfalviak becsülettel végigjátsszák hátralévő két meccsüket, ha nem akarják, hogy kizárják őket.

Bár ősszel nem a legsportszerűbben ért véget a Betfalva–Székelyszentlélek találkozó, a vasárnapi visszavágó szerencsére konfliktus nélkül zárult. Tíz játékossal állt ki a vendég Betfalva a házigazdák ellen, de rutinos focistái pótolták az emberhiányt, a kevesebb tapasztalattal rendelkező hazaiak pedig sokat rontottak helyzeteik befejezésénél.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Kétszer is vezettek a betfalviak, de végül kicsúszott kezükből a győzelem, a hosszabbítás utolsó másodperceiben Miklós Levente a hosszú alsó sarokba lőtte a labdát.

A meccs alatt a versenybizottság elnökének szeme láttára árusították a sört a pálya mellett, és még a felszólítás ellenére is folytatták. Ez szigorúan tilos, büntetésre számíthatnak a szentlélekiek.

A B csoportban eldőlt a győztes kiléte. Rangadót rendeztek vasárnap, a listavezető Székelyvarság a harmadik helyen álló Korondi Ifjúságot fogadta. Az első félidőben még tartották magukat a vendégek, de a másodikban teljesen összeestek, és végül tíz góllal maradtak alul. Győzelmükkel a hazaiak megnyerték a bajnokságot, ugyanis üldözőiknek (Korond és Farcád) hat pont a hátrányuk, de az egymás elleni eredményeik Varságnak kedveznek – Farcád a községi rangadón négygólos vereséget szenvedett Hodgya otthonában. Alig egy év leforgása alatt magasabb osztályban folytathatja Székelyvarság (tavaly még a C-ben szerepelt).

Mint állítják, sikerük titka az összetartás és a jó csapatszellem.

Ritka szép találat született a Kápolnásfalu–Bogárfalva mérkőzésen. A vendégek kapusa a 32. percben saját tizenhatosán belülről kézből rúgta ki a labdát, de olyan jól sikerült, hogy az ellenfél hálóőre is meglepődött, hiszen átpattant felette és gól lett belőle.

Tovább nőtt Homoródszentmárton hátránya a C csoport listavezetőjével, Siménfalvával szemben, ugyanis Kobátfalván csak döntetlent ért el. Ennek is örülhet, mivel a második félidőben mondhatni szenvedett a hazai csapat rohamai miatt.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Siménfalva könnyedén nyert, tíz perc alatt már hárommal vezetett Kányád ellen. Sikerével három pont előnyre tett szert, így valószínűleg az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím sorsa: ekkor Siménfalva fogadja Homoródszentmártont.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 24. forduló:
A csoport:
Farkaslaka–Felsőboldogfalva 3–0, vezették Abrán H. – Bíró E., Karsai A., – Felsőboldogfalva nem jelent meg.
Udvarhelyi Sporting–Fiatfalva 1–4 (0–1), vezették Szabó A. – Bán Zs., Csíki A., gólszerzők Lőrincz Árpád (76.), illetve Barabás Barna (31.), Fazakas Norbert (48.), Mátéfi Zsolt (64.), Tordai Zsolt (87), kiállítva Petre Chiratcu (69., Sporting);
Lövéte–Zetelaka 3–2 (1–2), vezették Ilyés Cs. – Tamási Z., Joó R., gólszerzők Fórika Zsolt (44.), Sorin Busuioc (86.), Fazakas József (90+3.), illetve Szabó Sándor (18.), Simon Arnold (22.);
Székelyszentlélek–Betfalva 2–2 (0–0), vezették Fodor J. – Incze Á., Bartos L., gólszerzők Hegyi Hunor (72.), Miklós Levente (90+2.), illetve György Árpád (55.), Zoltáni Róbert (77.);
Nagygalambfalva–Agyagfalva 2–3 (2–0), vezették Fazakas K. – Szécsi B., Ráduly I., gólszerzők Banka Levente (4.), Kovács Sándor (6.), illetve Gábos Csongor Attila (57.), Hegyi Péter Zsolt (77.), Nagy Attila (90.);
Szentegyháza–Szentábrahám 6–1 (3–1), vezették Tifán A. – Ozsváth A., Kovács L., gólszerzők Tamás Attila (1., 24.), Márton Richárd (20.), Gergely Tibor (48.), Majláth Szabolcs (66.), Márton Zsolt (83), illetve Murvai István (6.);
Malomfalva szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – A csoport
M GY D V GK P
1. Farkaslaka SE 24 19 4 1 81–40 61
2. Lövétei Egyesülés 24 15 5 4 76–31 50
3. Székelyudvarhelyi Sporting 24 16 2 6 78–50 50
4. Nagygalambfalva SE 24 14 4 6 88–43 46
5. Zetelaki Fenyő 24 11 4 9 55–55 37
6. Agyagfalvi Lendület 24 10 5 9 53–55 35
7. Malomfalvi Ifjúság 24 9 6 9 45–45 33
8. Fiatfalvi Sóskút 24 9 3 12 63–67 30
9. Betfalvi Küküllő 24 8 3 13 50–72 27
10. Szentábrahám SE 24 7 1 16 53–90 22
11. Szentléleki Nyikó 24 6 3 15 56–80 21
12. Szentegyházi Vasas 24 5 5 14 49–68 20
13. Felsőboldogfalvi FTK 24 3 3 18 36–87 12

B csoport:
Bögöz–Parajdi SE 3–0 (1–0), vezették Kiss I. – Fazakas L., Nagy Z., gólszerzők Demeter Attila (28., 51.), Tófalvi Lajos (90+2.);
Kápolnásfalu–Bogárfalva 1–1 (0–1), vezették Tifán A. – Ozsváth A., Kovács L., gólszerzők Lőrincz Szabolcs (90+2.), illetve Lőrincz Attila (32.);
Székelyderzs–Nagygalambfalva II. 1–3 (0–1), vezették Kovács T. – Csiszár F., Kecseti H., gólszerzők Valentin Urdea (10., 49., 76.), illetve Konnát Levente (55.);
Hodgya–Farcád 6–2 (3–2), vezették Tamási Z. – Ilyés Cs., Joó R., gólszerzők Molnár Károly (6.), László Csaba (22., 40., 90.), Bálint Csaba (50.), Józsa Sándor (59.), illetve Kádár Csaba (3.), Kerestély Zsolt (12.), kiállítva Kovács Géza (65.), illetve Szélyes Levente (89.);
Zetelaka II.–Gagy 3–1 (1–1), vezették Fodor J. – Incze Á., Farkas H., gólszerzők Csergő Szilárd (9.), Miklós Zoltán (50.), Képíró Róbert (63.), illetve Fazakas Árpád (20.);
Alsóboldogfalva–Csekefalva 6–1 (2–1), vezették Szécsi B. – Fazakas K., Kiss T., gólszerzők Orbán Botond (23.), Gyarmati Norbert (28.), Forgács Géza (48.), Jánosi Tihamér (66., 85.), Bokor Mihály (89.), illetve Fazakas Barna (9.);
Székelyvarság–Korondi Ifjúság 10–0 (3–0), vezették Kovács B. – Incze D., Puja T., gólszerzők Gál Csaba (11., 80., 86.), Szász Zsolt (33., 39., 60., 66.), Pál Attila (55.), Pál Levente (77., 79.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – B csoport
M GY D V GK P
1. Székelyvarság 26 18 1 7 98–47 55
2. Korondi Ifjúság 26 16 3 7 82–63 51
3. Zetelaka II. 26 15 4 7 79–44 49
4. Farcád 26 14 4 8 70–52 46
5. Nagygalambfalva II. 26 13 2 11 62–54 41
6. Bögöz 26 11 4 11 58–63 37
7. Hodgya 26 11 3 12 71–88 36
8. Gagy 26 9 6 11 42–52 33
9. Kápolnás 26 8 8 10 73–71 32
10. Parajdi SE 26 10 2 14 69–70 32
11. Székelyderzs 26 9 3 14 56–66 30
12. Alsóboldogfalva 26 9 3 14 46–81 30
13. Csekefalva 26 8 5 13 70–89 29
14. Bogárfalva 26 5 4 17 49–85 19

C csoport:
Kobátfalva–Homoródszentmárton 1–1 (1–0), vezették Ilyés Cs. – Fodor J., Tamási Z., gólszerzők Demeter Zsolt (6.), Lakatos Sándor (47.);
Homoródszentpéter–Kissolymos 4–3 (4–2), vezették Csiszár F. – Kovács T., Kecseti H., gólszerzők Gergely Szilárd (6., 12., 14.), Demeter Zoltán (18., öngól), illetve Bató Áron (31., öngól), Fogarasi Szilárd (44.), Fazakas János (67.);
Siménfalva–Kányád 6–2 (5–1), vezették Ráduly I. – Fazakas K., Kiss T., gólszerzők Keresztes István (6., 7.), Szőke Alpár (10., 20.), Albert Csaba (39.), Tarcsafalvi Lóránt (79.), illetve Simó László (43., 72.);
Parajdi SK–Betfalvi Ifjúság 4–2 (4–2), vezették Abrán H. – Bíró E., Karsai A., gólszerzők Kénesi Ferenc (9.), Ambrus Csaba (19., 28.), Kalányos Ottó Kálmán (32.), illetve Forgács Jenő (42., 44.);
Zeteváralja–Alsósófalva 3–1 (2–1), vezették Incze D. – Kovács B., Puja T., gólszerzők Miklós Attila (27., 35.), Ilyés Richárd (60.), illetve Lukács Tibor (4.);
Homoródszentpál–Oklánd 2–3 (1–2), vezették Kiss I. – Fazakas L., Nagy Z., gólszerzők Bartha Szabolcs (37.), Csergő Nándor (90+1.), illetve Egyed Csongor (8., 22.), Cseke Csongor (58.);
Máréfalva szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – C csoport
M GY D V GK P
1. Siménfalva 24 20 2 2 92–31 62
2. Szentmárton 24 17 5 2 59–17 56
3. Kissolymos 24 13 3 8 62–44 42
4. Kobátfalva 24 13 2 9 57–41 41
5. Parajd SK* 24 12 5 7 64–45 35
6. Zeteváralja 24 10 5 9 44–55 35
7. Szentpál 24 10 4 10 47–52 34
8. Máréfalva 24 10 3 11 54–57 33
9. Alsósófalva 24 7 3 14 39–61 24
10. Kányád 24 7 1 16 60–76 22
11. Oklánd 24 7 0 17 45–88 21
12. Szentpéter 24 5 4 15 47–79 19
13. Betfalvi Ifjúság 24 4 5 15 37–61 17
*Parajd SK büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Az FK Csíkszereda az első helyért, a Nyárádtői Unirea a tisztes zárásért küzd

Az utolsó előtti forduló következik a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában, míg az alsóházban már a szezon utolsó mérkőzéseit rendezik. Az FK Csíkszereda az első helyért, a Nyárádtői Unirea pedig a negyedik pozíció megtartásáért lép pályára.

Gyimesi bravúr a Hargita megyei labdarúgó Román Kupában

Három negyedosztályú csapat mellett az 5. Ligában vitézkedő Gyimesbükk együttese jutott be a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának elődöntőjébe. A gyimesiek a magasabb osztályban szereplő agyagfalviakat győzték le.

Kovács István vezetheti a Bajnokok Ligája döntőjét

Élete lehetősége előtt áll Kovács István: komoly esélye van arra, hogy ő vezesse a legrangosabb európai kupasorozat döntőjét. A 40 éves játékvezető a legnagyobb favoritok közé tartozik, hogy május 31-én Münchenben dirigálja az Inter–PSG finálét.

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Bőven voltak meglepetések a Maros megyei kupasorozatban

Lejátszották a harmadik forduló mérkőzéseit a labdarúgó Román Kupa Maros megyei szakaszában. A legtöbb párharcban fölényes győzelmek születtek, de bőven voltak meglepetések is.

Sorsdöntő hajrá előtt jött a baj: kulcsfontosságú játékosa nélkül maradt a Sepsi OSK

Gőzerővel készül a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának hajrájára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely péntek este az FC Botoșani csapatát fogadja. A szerdai edzésen komoly csapás érte az együttest: az egyik alapember sérülést szenvedett.

Megelőzte az FK Csíkszeredát, megvan a másik feljutó is

A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.

Csekefalva a hétvége nyertese az Udvarhely körzetiben

Újabb játéknapot tudott le az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mezőnye. Az 5. Ligában Varság játék nélkül csökkentette hátrányát Lövétével szemben, a 6. Ligában Szentlélek is besegített, hogy Csekefalva feljött a második helyre.

Teqballasztalt kapott ajándékba az FK Csíkszereda

A magyar sport napja alkalmából teqballasztalt adományozott az FK Csíkszeredának a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium. A sporteszközt Dolhai István, Magyarország csíkszeredai főkonzulja adta át a székelyföldi együttesnek.

Minden pontnak ára van – végletekig kiélezett a hajrá a Szuperligában

A Sepsi OSK a kiesés szélén, a Kolozsvári CFR még üldözi az FCSB-t. Egyre feszültebb a hangulat a labdarúgó Szuperliga végjátékában, ahol minden gólnak és minden pontnak sorsfordító jelentősége van.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!