A CONIFA vezetősége eddigi legnagyobb labdarúgó-tornájára készül, hiszen egyetlen eseményén sem vett még részt tizenhat együttes. Pár napja elkészítették a kalapbeosztásokat is, Székelyföld pedig a második értékcsoportba került az idei Eb házigazdájával és ezüstérmesével, Észak-Ciprussal, az Egyesült Koreaiakkal (Japán) és a Kanadában élő Srí Lanka-i kisebbség által alkotott Tamil Eelammal.
A vébé csoportkörének sorsolását a CONIFA január 6-án Kyréniában (Észak-Ciprus) tartandó éves közgyűlésén fogják elvégezni. A csoportokba Európából maximum két, a többi kontinensről egy-egy csapat kerülhet.
„Nagyon izgatottan várjuk, hogy Angliában rendezhessük meg a következő CONIFA-eseményt. Világbajnokságunk egyre nagyobb lesz. Tavaly Abháziában csúcsra értünk, egy olyan tornát szerveztünk, amiről minden kontinensen beszéltek. Bízom benne, hogy a 2018-as vébé lesz az eddigi legnagyobb sporteseményünk, és erre London a tökéletes választás” – mondta Per-Anders Blind, a CONIFA elnöke.
A jövő évi vb házigazdája Barawa (Londonban élő szomáliai kisebbség) lesz. A mezőnynek tagja a szabadkártyás Nyugat-Örményország és Tibet is, utóbbi futballszövetségének tiszteletbeli elnöke a Dalai Láma.
Természetesen az első kalapban kapott helyet a címvédő Abházia (az észak-ciprusi Eb bronzmeccsén Székelyföld 3–1-re verte), az ezüstérmes Pandzsáb és a friss Európa-bajnok Padánia (az Eb-n 1–1-et játszott Székelyfölddel).
A harmadik kalapban szerepel Felvidék (az Eb-n 1–0-ra megverte Székelyföldet), a man-szigeteki Ellan Vannin (az Eb-n 4–2-re kapott ki Székelyföldtől), Nyugat-Örményország és a CONIFA egyik legfrissebb tagja, az óceániai Kiribati. Tibet mellett a zimbabwei Matabeleland, az algériai Kabylie és az amerikai egyesült államokbeli Kaszkádia kapott még helyet a négyes kalapban.
Székelyföld részt vett a 2016-os abháziai világbajnokságon is,
ahol nem jutott tovább csoportjából, 3–0-ra kikapott az Iraki Kurdisztántól, illetve 1–0-ra alulmaradt Egyesült Koreával szemben. A 9–12. helyekért vívott párharcokban már nem botlott a Jakab Zoltán által vezetett székely csapat, a svájci Raetiát 7–0-ra, míg Szomáliföldet 10–3-ra verte, így végül a kilencedik helyen végzett.
A 2018-as világbajnokság kalapbeosztása
1-es kalap: Barawa (Szomália, London), Abházia (Grúzia), Pandzsáb (India, London), Padánia (Olaszország).
2-es kalap: Észak-Ciprus, Székelyföld, Egyesült Koreaiak (Japán), Tamil Eelam (Srí Lanka, Kanada).
3-as kalap: Felvidék, Ellan Vannin (Man-szigetek), Nyugat-Örményország (Törökország), Kiribati (Óceánia).
4-es kalap: Tibet, Matabeleland (Zimbabwe), Kabylie (Algéria), Kaszkádia (Amerikai Egyesült Államok).
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!