HIRDETÉS

Székelyföld bejutott az Eb elődöntőjébe

Fotó: Hompoth Dezső

2017. június 08., 14:04

Bajkó Barna mesterhármasának köszönhetően Székelyföld válogatottja szerdán este 4–2-re legyőzte Ellan Vannint a 2017-es CONIFA Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így bejutott az elődöntőbe. Pénteken este nyolc órától a házigazda Észak-Ciprus lesz az ellenfél.

2017. június 08., 14:04

Azzal a tudattal lépet pályára Kiréniában Székelyföld, hogy ha két góllal legyőzi Man-szigeti ellenfelét, bejut az Európa-bajnokság elődöntőjébe, ha viszont döntetlent ér el vagy vereséget szenved, akkor a 7–8. helyekért folytatja.

•  Fotó: Hompoth Dezső Galéria

Fotó: Hompoth Dezső

HIRDETÉS

Ilyés Róbert, a csapat edző-játékosa ismét többet változtatott a kezdő tizenegyen. Az elején csak ismerkedett egymással a két csapat, főleg a középpályán zajlott a játék, az első helyzetre tíz percet kellett várni, ekkor Ilyés lőtt a manxi kapus kezei közé. Nem sokkal később vezetéshez jutott Székelyföld, Mánya Szabolcs, majd Kis Szabolcs is telibe találta a kapufát,

a harmadik kipattanót Csűrös már belőtte a hálóba.

A Man-szigeti ellenfél tipikus angol focit játszott, a hosszú labdákat azonban rendre lefülelték a székely védők. A 35. percben összejött a várva várt második gól, Kis Szabolcs ívelt be szögletből, középen Bajkó Barna emelkedett a magasba, és a hálóba fejelt. A találat megfogta Ellan Vannint, a hátramaradt percekben is csak a székelyek játszottak veszélyesen, újabb gól viszont nem született.

A szünetben kiderült, hogy székely drukkerek is voltak a lelátón, három csíkszeredai szorított a fiúk sikeréért.

A második félidőben sokkal agresszívebben játszott az ellenfél, főleg szögletekből veszélyeztettek, többször gondot okozva a védelemnek. A nagy nyomásból végül székely gól lett, a csereként beállt Györgyi Arthurt borították fel a büntetőterületen belül, a 11-est pedig Bajkó magabiztosan értékesítette. Sokat nem kellett várni a csíki csatár újabb találatára, a 75. percben egy fejesgóllal 0–4-re módosította az állást.

Székely gólöröm. Az elődöntőben is szeretnének így ünnepelni •  Fotó: Hompoth Dezső Galéria

Székely gólöröm. Az elődöntőben is szeretnének így ünnepelni
Fotó: Hompoth Dezső

Hamar szépített az ellenfél, majd beszorította Székelyföldet, és a 86. percben már 2–4 volt az állás. A fáradó székely válogatott nehezen tudta rendezni sorait, Ellan Vannin pedig közel volt ahhoz, hogy harmadik gólját is megszerezze. Végül ez nem történt meg, Székelyföld 4–2-es sikerével csoportja második helyén végzett, és

bejutott az elődöntőbe, ahol pénteken este nyolc órától a házigazda Észak-Ciprus lesz az ellenfél.

Padánia 2–0-ra legyőzte Felvidéket, és megnyerte a csoportot. A másik négyesben Észak-Ciprus döntetlent játszott a világbajnok Abháziával, így mindketten bejutottak az elődöntőbe. Kárpátalja a harmadik helyen végzett, így az ötödik helyért Ellan Vanninnal harcol majd, míg Felvidék Dél-Oszétiával meccsel a 7. pozícióért.

•  Fotó: Hompoth Dezső Galéria

Fotó: Hompoth Dezső

Wenczel Kristóf, a Székelyföldi Labdarúgó Egyesület elnöke: „Három éve kezdődött a székely válogatott története. Rengeteg munkát belefektettünk, aminek most kezd beérni a gyümölcse. Nagyon jó érzés volt látni, mennyire küzdöttek a fiúk a pályán, fontos volt nekik a kétgólos győzelem. Mindenkinek csak gratulálni tudok, nagyon megérdemeltük a sikert. Az ellenfél rendkívül sportszerű volt, az utolsó percig küzdő csapatot tudtunk legyőzni. A történetnek még nincs vége, hiszen még két meccs vár ránk, és merjünk nagyot álmodni, a döntőt céloztuk meg. Ezzel a sikerrel biztossá vált a londoni világbajnokság kvalifikációja is.”

Labdarúgás, CONIFA Eb, B csoport, 3. forduló:
Ellan Vannin–Székelyföld 2–4 (0–2),
gólszerzők: Csűrös (13.), Bajkó (35., 69., 75.), illetve Mcnutly (78.), Jones (86.).
Székelyföld: Horvát Adrián – Csiszér Balázs (Petru Silion, 78.), Benkő Norbert, Rózsa Árpád, Székely Ervin, Kis Szabolcs (Györgyi Arthur, 56.), Ilyés Róbert (Csizmadia Csaba, a szünetben), Szőcs Loránd, Csűrös Attila, Mánya Szabolcs (Szőcs László, 53.), Bajkó Barna.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Megelőzte az FK Csíkszeredát, megvan a másik feljutó is

A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Az FK Csíkszereda az első helyért, a Nyárádtői Unirea a tisztes zárásért küzd

Az utolsó előtti forduló következik a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában, míg az alsóházban már a szezon utolsó mérkőzéseit rendezik. Az FK Csíkszereda az első helyért, a Nyárádtői Unirea pedig a negyedik pozíció megtartásáért lép pályára.

Gyimesi bravúr a Hargita megyei labdarúgó Román Kupában

Három negyedosztályú csapat mellett az 5. Ligában vitézkedő Gyimesbükk együttese jutott be a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának elődöntőjébe. A gyimesiek a magasabb osztályban szereplő agyagfalviakat győzték le.

Kovács István vezetheti a Bajnokok Ligája döntőjét

Élete lehetősége előtt áll Kovács István: komoly esélye van arra, hogy ő vezesse a legrangosabb európai kupasorozat döntőjét. A 40 éves játékvezető a legnagyobb favoritok közé tartozik, hogy május 31-én Münchenben dirigálja az Inter–PSG finálét.

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Bőven voltak meglepetések a Maros megyei kupasorozatban

Lejátszották a harmadik forduló mérkőzéseit a labdarúgó Román Kupa Maros megyei szakaszában. A legtöbb párharcban fölényes győzelmek születtek, de bőven voltak meglepetések is.

Sorsdöntő hajrá előtt jött a baj: kulcsfontosságú játékosa nélkül maradt a Sepsi OSK

Gőzerővel készül a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának hajrájára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely péntek este az FC Botoșani csapatát fogadja. A szerdai edzésen komoly csapás érte az együttest: az egyik alapember sérülést szenvedett.

Megelőzte az FK Csíkszeredát, megvan a másik feljutó is

A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.

Csekefalva a hétvége nyertese az Udvarhely körzetiben

Újabb játéknapot tudott le az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mezőnye. Az 5. Ligában Varság játék nélkül csökkentette hátrányát Lövétével szemben, a 6. Ligában Szentlélek is besegített, hogy Csekefalva feljött a második helyre.

Teqballasztalt kapott ajándékba az FK Csíkszereda

A magyar sport napja alkalmából teqballasztalt adományozott az FK Csíkszeredának a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium. A sporteszközt Dolhai István, Magyarország csíkszeredai főkonzulja adta át a székelyföldi együttesnek.

Minden pontnak ára van – végletekig kiélezett a hajrá a Szuperligában

A Sepsi OSK a kiesés szélén, a Kolozsvári CFR még üldözi az FCSB-t. Egyre feszültebb a hangulat a labdarúgó Szuperliga végjátékában, ahol minden gólnak és minden pontnak sorsfordító jelentősége van.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!