Hirdetés

Székely támadóval erősített a nyárádtői labdarúgócsapat

Magyari Szilárd az FK Csíkszereda színeiben játszott a 2. Ligában
Fotó: Gábos Albin

2024. július 12., 11:21

Szintet lépett a farkaslaki származású Magyari Szilárd, a támadó a labdarúgó másodosztályba feljutott Nyárádtői Unireánál folytatja pályafutását.

2024. július 12., 11:21

A 26 éves játékos érkezését pénteken reggel a közösségi oldalán jelentette be a Maros megyei klub. Mint írták, mostantól a támadásért és a gólszerzésért Magyari Szilárd is felel, aki frissen csatlakozott a csapat keretéhez.

Megjegyezték, hogy a középcsatárként, valamint jobb- és balszélsőként is bevethető, 1,81 méter magas labdarúgó a magyar és a román másodosztályban, a két ország kupasorozatában, illetve az UEFA Youth League-ben is szerepelt.

Magyari Szilárd 2015 és 2018 között Magyarországon játszott a Puskás Akadémia II. csapata és a Csákvár színeiben, 2018-tól 2020-ig pedig az FK Csíkszereda játékosa volt. Aztán a magyar másodosztályban érdekelt Soroksárhoz igazolt, majd szintén a második vonalban a Dorogi FC-nél futballozott. Tavaly nyáron tért vissza az FK-hoz, de alig fél év elteltével újra távozott a székelyföldi együttestől, a tavaszi szezonban pedig a 3. Ligában a Medgyesi SK-nál játszott.

Hirdetés

Magyari Szilárd mellett a nyárádtői klub az elmúlt napokban még két új igazolásról számolt be.

A 34 éves tapasztalt kapus, Dragoș Balauru korábban két csapattal, az FC Voluntari-jal és az Aradi UTÁ-val is megnyerte a 2. Ligát, az Ilfov megyeiekkel pedig a Román Kupát és a Szuperkupát is elhódította. A 25 éves középhátvéd, Daniel Pop legutóbb a Dési Unireánál, előtte pedig a Medgyesi Gaz Metannál játszott.

A Maros megyei klub vezetősége korábban további négy játékossal (Dragoș Gheorghe, Cosmin Bîrnoi, Antonio Cruceru, Alin Chinteș) erősítette meg keretét.

Kapcsolódó

A nyárádtőiek jelenleg Szlovákiában edzőtáboroznak, a Dunaszerdahelyi FC DAC központja a főhadiszállásuk, ahol több barátságos mérkőzést játszanak.

Felvidéken, a DAC Dunaszerdahely központjában edzőtáboroznak a nyárádtőiek •  Fotó: Facebook/Unirea Ungheni Galéria

Felvidéken, a DAC Dunaszerdahely központjában edzőtáboroznak a nyárádtőiek
Fotó: Facebook/Unirea Ungheni

Az első találkozón csütörtökön 3–0-ra legyőzték a Slovan Duslo (Vágsellye) csapatát.

Ezt követően szombaton az FC STK 1914 Samorin (Somorja), jövő héten szerdán a Nove Zamky (Érsekújvár), utána pedig július 20-án Magyarországon a Gyirmót vendégeként is pályára lépnek.

Az Eusebiu Tudor vezetőedző által irányított együttes az elutazás előtt két felkészülési meccset játszott, előbb 13–1-re nyertek a Maros megyei kupagyőztes Mezőpagocsa ellen, majd 3–1-re kikaptak a hazai élvonalban szereplő FC Hermannstadttól.

Kapcsolódó

A labdarúgó 2. Liga 2024–2025-ös szezonja augusztus 3-án kezdődik, a menetrend elkészítésének időpontját még nem közölték, a sorsolást vélhetően július második felében tartják majd.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Kinda Géza: az olimpiai kijutás egy mérföldkő, a lányokról nagyjából lekerült a nyomás

Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Székelyföldi csapatok ellen készül a szezon folytatására a Sepsi OSK

A törökországi edzőtábort követően hazai környezetben folytatja a felkészülést a Sepsi OSK, amely két barátságos meccset játszik székelyföldi csapatok ellen.

Másodosztályú társa ellen döntetlenre futotta az ASA-tól

Lejátszotta a felkészülési időszakának harmadik barátságos mérkőzését a Marosvásárhelyi ASA, amely két győzelem után ezúttal döntetlenre végzett a Sellenberki SK ellen.

Kemény terhelés, tanulságos meccsek, beilleszkedő új igazolások – a Sepsi OSK törökországi edzőtáborának tapasztalatai

Fizikai alapozás, három felkészülési mérkőzés és fokozatosan javuló játék jellemezte a Sepsi OSK antalyai edzőtáborát. Ovidiu Burcă és Hadnagy Attila szerint a munka nagy része elkészült, most a finomhangolás következik.

A hajrára maradtak a gólok, győzelemmel zárta az edzőtábort a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését az antalyai edzőtáborban a Sepsi OSK, amely az OFK Petrovac ellen aratott 2–1-es győzelmet. A háromszékiek fiatal tehetsége, Batzula Hunor ismét betalált, ráadásul csapatkapitányként volt eredményes.

Megmenekült, folytatni tudja a bajnokságot a 2. ligás klub

Kedvező fordulat következett be a Ceahlăul Piatra Neamț csapatánál, úgy tűnik, hogy az összeomlás szélén álló klub mentőövet kapott és folytatni tudja a szezont a labdarúgó 2. Ligában.

Négy góllal győzte le a KSE-t is a Marosvásárhelyi ASA

Újabb harmadosztályú csapattal játszott felkészülési mérkőzést a Marosvásárhelyi ASA, a labdarúgó 2. Liga február végi folytatására hangoló együttes ismét négygólos különbséggel győzött.

Elutasították a fellebbezést, elveszítette a pályán megszerzett pontját a Sepsi OSK

Hiába próbált minden jogi lehetőséget kihasználni az elmúlt hetekben a Sepsi OSK, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) nem változtatott korábbi határozatán: elutasította a háromszéki klub fellebbezését a Chindia Târgoviște elleni ominózus mérkőzés ügyében.

Szerény támadójáték, kikapott bolgár ellenfelétől a Sepsi OSK

Második felkészülési mérkőzését is elveszítette a Sepsi OSK az antalyai edzőtáborban: Ovidiu Burcă együttese hétfő délután 1–0-s vereséget szenvedett a bolgár PFK Montana ellen. A háromszékiek támadójátéka bőven hagyott kívánnivalót maga után.

Újabb légiósát adta kölcsön a Sepsi OSK

Kevés játéklehetőséget kapott a szezon első részében és a folytatásban már nem számol vele a Sepsi OSK szakmai stábja. A szerb Mihajlo Neskovic kölcsönben szerepel a montenegrói élvonalban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!