Rosszul kezdődött a mérkőzés Szászhermányban a vendég csíkiak számára, Paraschiv már az első hazai helyzetnél, egy szögletrúgást követően gólt szerzett, védhetetlenül a felső léc alá fejelte a labdát (1–0).
Az első félidő további perceiben több támadást vezetett az FK, de egyikből sem tudott gólt lőni. A második félidő elején sikerült az egyenlítés, egy szögletrúgást követően Mitra fejelte a labdát a kapuba (1–1).
A 80. percben hibázott a csíkiak védelme, és egy gyors támadás végén Prejmerenu legyőzte Horvátot, a csíki kapust (2–1).
A hosszabbításban Ilyést felrúgták a tizenhatos előtt, a szabadrúgást pedig Majzik mesterien a hálóba lőtte (2–2). Ez is maradt a végeredmény.
„Úgy tűnik, a csapat nem ébredt fel a Bákó elleni győzelem mámorából, és ezért én is hibás vagyok.
Jó csapat a Szászhermány, de nem jobb, mint mi. Ezen a meccsen viszont ők határozottabbak voltak” – nyilatkozta a mérkőzés után Bálint László György, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
Szombaton ismét kemény mérkőzés vár a csíkiakra, hiszen a második helyen álló Galaci Suporter Club Oțelul csapatát fogadják (a meccs 17 órakor kezdődik).
Labdarúgás, 3. Liga, 1-es csoport, 24. forduló:
Szászhermányi FC–FK Csíkszereda 2–2 (1–0),
gólszerzők: Daniel Paraschiv (5. perc) és Vlad Prejmerean (80.), illetve Mitra (53.) és Majzik Adrián (93.).
FK Csíkszereda: Horvát – Lőrincz, Mitra, Kilyén, Solymosy, Fabio (Majzik, a 84. perctől), Eder (Ilyés, 62.), Jebari, Györgyi, Magyari (Antal, 46.), Bajkó (Hodgyai, 46.).
További mérkőzések:
Székelyudvarhelyi FC–Kézdivásárhelyi KSE 1–1 (1–0)
Bucovina Rădăuți–CSM Pașcani 3–1 (0–1)
Galaci Suporter Club Oțelul–Románvásári VSK 5–1 (3–1)
Bákói Aerostar–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 2–0 (1–0)
Galaci Metalosport–Sănătatea Darabani 0–3 (játék nélkül)
CSM Focșani–Avântul Valea Mărului 3–0 (játék nélkül)
A Sporting Liești szabadnapos volt.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!