– Miért kell ezt állandóan kiabálni? – kérdeztem rá nem egyszer olyan fiatalokra, akikről tudtam, hogy a kemény mag tagjai közé tartoznak. – Hát azért, hogy szabadságot a szurkolóknak – hangzott a nem igazán meggyőző válasz.
Nos, nemrég Romániában elfogadtak egy törvényt, amely éppen ebben a témában nyújt felvilágosítást az érintetteknek. A román sportélet ugyanis jelentős változások előtt áll, hiszen a parlament nagy többséggel megszavazta az úgynevezett Paraschiv-törvényt, amely alapjaiban alakítja át a sportesemények szervezésére és a szurkolók jogaira vonatkozó szabályozást.
A jogszabály 242 igen szavazatot kapott a jelen lévő 284 képviselő közül, és már csak az államfő aláírására vár.
A törvény névadója, Ciprian Paraschiv, az AUR iași-i képviselője és a parlament sport- és ifjúsági bizottságának elnöke, hosszú egyeztetések után dolgozta ki a tervezetet. A munkában klubok, sportszövetségek, szurkolói csoportok, valamint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF), a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF), az AFAN és a Román Olimpiai Bizottság (COSR) is részt vett.
A jogszabály elfogadása egyúttal véget vet annak a politikai vitának is, amely az elmúlt hónapokban alakult ki a témában. Korábban Ionuț Stroe liberális képviselő is benyújtott egy alternatív törvényjavaslatot, amely azonban számos kulcskérdésben eltért a Paraschiv-féle elképzelésektől. Végül a parlament az utóbbi mellett döntött.
Az egyik legfontosabb változás, hogy
megszűnik annak lehetősége, hogy a rendvédelmi szervek pusztán egy jegyzőkönyv alapján kitiltsanak valakit a stadionokból.
A jövőben ilyen döntést kizárólag bíróság hozhat, és csak súlyos jogsértések esetén.
A törvény emellett a szervezett szurkolói csoportok számára is kedvezőbb feltételeket teremt.
Újra kifeszíthetők lesznek a zászlók a lelátók korlátaira, továbbá az ultrák számára állóhelyes szektorokat alakíthatnak ki, így nem lesz kötelező ülőhelyről követni a mérkőzéseket.
A jogszabály eltörli a stadionokban eddig kötelezően fenntartott biztonsági ütközőzónákat is, amelyek miatt számos helyet nem lehetett értékesíteni. Az intézkedéstől a klubok és a sportszövetségek jelentős többletbevételt remélnek, miközben több szurkoló juthat be a mérkőzésekre.
Az új szabályozás egyik legtöbbet emlegetett pontja, hogy engedélyezi a sör és más alacsony alkoholtartalmú italok árusítását és fogyasztását a sporteseményeken.
Ez nemcsak új bevételi forrást jelenthet a klubok számára, hanem közelebb hozza a romániai stadionélményt ahhoz a gyakorlathoz, amely számos európai országban már régóta természetes.
A Paraschiv-törvény a pirotechnikai bemutatókat is szabályozott keretek között engedélyezi. A jövőben kizárólag engedéllyel rendelkező szakcégek szervezhetnek ilyen show-kat – természetesen szigorú biztonsági előírások betartásával.
Emellett első alkalommal külön rendelkezések születnek a fogyatékkal élő szurkolók számára is. A rendezvényszervezők kötelesek lesznek olyan feltételeket biztosítani, amelyek számukra is teljes értékű stadionélményt tesznek lehetővé.
Az elfogadott törvény a román sportélet egyik legjelentősebb reformjának számít az elmúlt években.
Amennyiben az államfő is aláírja a jogszabályt, az új szabályok már a következő idénytől hatályba léphetnek.
Kérdés, hogy a nem éppen kulturált szurkolásról híres romániai stadionokban miként fognak visszaélni az új törvény adta lehetőségekkel a drukkerek. A másik kérdés pedig inkább csak költői:
mikor fognak olyan törvényt is elfogadni, amely az arénákban hallható-látható nacionalista, xenofób, gyűlöletkeltő magatartást is végérvényesen kitiltja, megszünteti vagy legalább drasztikusan bünteti?
A labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának rajtja előtt egyértelműnek tűnik, hogy az újonc Sepsi OSK és az FK Csíkszereda számára az elsődleges cél a biztos bennmaradás kiharcolása lesz. Nézzük, milyenek az erőviszonyok az élvonal mezőnyében.
Utolsó felkészülési mérkőzését vívta a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtja előtt. Ovidiu Burcă együttese a másodosztályú Marosvásárhelyi ASA ellen 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán.
Medve harapott meg egy 47 éves férfit Argeș megyében – jelentette hétfőn a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!