Hirdetés

Storck: „nem szabad többet ilyen hibákat elkövetnünk”

A német szakvezető meg van győződve arról, hogy fel tudja rázni a csapatot
Fotó: Pinti Attila

2024. január 27., 18:21

Bernd Storck vezetőedző irányításával elszenvedte első vereségét a Sepsi OSK, szombaton délután egy góllal alulmaradt az Aradi UTA otthonában a labdarúgó Szuperliga 23. fordulójában. A német szakember és Ștefănescu összegzett a meccset követően.

2024. január 27., 18:21

Bernd Storck kiemelte, habár játékosai tudták, hogy kemény meccsük lesz Aradon, túl sokat hibáztak, és könnyen feladták a labdabirtoklást a középpályán, ezt pedig az UTA saját előnyére fordította. A német vezetőedzőnek ez volt az első veresége a Sepsi OSK kispadján, de meg van győződve arról, hogy fel tudja rázni a csapatot, és az alapszakasz végén kellemes meglepetést okoznak.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Az utolsó huszonöt percben kezdtünk el játszani, de már túl késő volt. Volt esélyünk az egyenlítésre, de úgy gondolom, a hazaiak megérdemelték a győzelmet. Ez nem a mi napunk volt, különösen az első félidőben. Tanulnunk kell ebből, és a következő meccsen jobbnak kell lennünk.

Túl könnyen elvesztettük a labdát a középpályán, pedig tudtuk, hogy jók az ellentámadásokban.

Könnyedén követtünk el hibákat, ezeket nem szabad megismételnünk, hiszen így nem lehet meccset nyerni. Még sok van hátra, de nem szabad újra hibáznunk” – összegzett Bernd Storck a mérkőzés után.

Ștefănescu szerint az első találatig ők uralták a meccset, aztán megváltozott minden •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Ștefănescu szerint az első találatig ők uralták a meccset, aztán megváltozott minden
Fotó: Pinti Attila

Marius Ștefănescu büntetőből szépített a mérkőzésen, majd nagy egyenlítési lehetőséget hagyott ki, ő is bosszankodott a vereség miatt. „Az előző mérkőzésen szerencsénk volt, most viszont fordítva történt. Öngóllal kerültünk hátrányba, a találatig viszont mi uraltuk a meccset, aztán megváltozott minden.

Lehetett volna rosszabb is, de a végén szinte egyenlítettünk, ilyen a foci, most pont nélkül megyünk haza.

Kicsit ideges voltam, mivel jól kezdtünk, az első gól viszont megtörte a csapatot. Nem akarok mentségeket keresni a teljesítményünk miatt, nem volt jó meccsünk, akkor veszítettünk, amikor nem kellett volna, hiszen tudtuk, ha nyerünk, akkor előrébb lépünk a táblázaton. Most rendeznünk kell sorainkat, hiszen nehéz mérkőzések jönnek” – összegzett az OSK házi gólkirálya.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 23. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
23
15
5
3
45-20
50
2
Kolozsvári CFR CFR
23
11
6
6
41-23
39
3
Bukaresti Rapid Rapid
23
10
9
4
40-26
39
4
Konstancai Farul Farul
23
10
6
7
33-32
36
5
Universitatea Craiova U Craiova
23
9
7
7
32-28
34
6
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
23
9
6
8
34-27
33
7
FC Hermannstadt Hermannstadt
23
7
11
5
30-25
32
8
Kolozsvári U Kolozsvári U
23
8
8
7
30-33
32
9
Petrolul Ploiești Petrolul
23
6
13
4
23-22
31
10
Galaci Oțelul Oțelul
23
5
13
5
23-23
28
11
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
23
8
3
12
36-38
27
12
Aradi UTA UTA
23
6
9
8
25-33
27
13
Jászvásári Poli Jászvásár
23
6
8
9
26-37
26
14
FC Voluntari Voluntari
23
6
7
10
28-39
25
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
23
4
4
15
14-34
16
16
FC Botoșani Botoșani
23
2
9
12
21-41
15
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Ovidiu Burcă: ezzel most mindent leromboltunk, amit eddig felépítettünk

Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.

Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

`
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Krónika

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató

Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

A Rapid az utolsó pillanatban nyert, a Petrolul továbbra is dobogós a Szuperligában

A Petrolul Ploiești hazai pályán legyőzte a Vajdahunyadot a labdarúgó Szuperliga 8. fordulójában, ezzel továbbra is ott a tabella élmezőnyében. A másik vasárnapi mérkőzésen a Rapid a hosszabbítás utolsó pillanataiban szerzett góllal győzött Galacon.

Nem vár sétagalopp a válogatott szünet előtt a székely csapatokra

A Hivatásos Labdarúgóliga közzétette a Szuperliga következő két fordulójának programját. A válogatott Nemzetek Ligája-szereplése miatt ezután szünetel a bajnokság. A két székelyföldi csapatra kemény mérkőzések várnak.

A kiütés ellenére sem kritizálta játékosait az FK Csíkszereda edzője

Az FK Csíkszereda 5–1-es vereséget szenvedett az Aradi UTA vendégeként a Szuperliga 8. fordulójában. A súlyos kudarc ellenére Szabó István vezetőedző nyugodtan értékelt, és úgy véli, elsősorban szakmai szempontból kell alaposan elemezniük a történteket.

Egymás után kapta a gólokat, a végére szétesett az FK Csíkszereda (videóval)

Nagyarányú vereségbe szaladt bele az FK Csíkszereda az Aradi UTA otthonában, ahol szombaton késő délután 5–1-re maradt alul a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának nyolcadik fordulójában.

Ovidiu Burcă: ezzel most mindent leromboltunk, amit eddig felépítettünk

Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.

Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el Botoșani-ban a Sepsi OSK (videóval)

Kevesebb mint félóra alatt négy gólt kapott az FC Botoșani otthonában a Sepsi OSK, amely végül 5–0-s vereséget szenvedett a Szuperliga alapszakaszának 8. fordulójában. A háromszékiek élvonalbeli történetük legsúlyosabb kudarcát könyvelték el.

Sokat utazik az FK Csíkszereda, az aktuális forma dönthet Aradon

Az Aradi UTA otthonában vendégszerepel az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján. A székelyföldi együttes egyedüliként még nyeretlen a bajnokságban, idegenben próbálja megszakítani a rossz sorozatát.

Ennél sűrűbb nem is lehetne a Szuperliga mezőnye (videóval)

Gól nélküli döntetlennel ért véget a Kolozsvári CFR és a Konstancai Farul találkozója a labdarúgó Szuperliga 8. játéknapjának nyitányán pénteken este. A 2. és a 11. helyezett között mindössze két pont a különbség.

A pontvadászat legjobb védelme a góllövőlista éllovasa ellen – nehéz feladat előtt a Sepsi OSK

Hat bajnoki óta veretlen, és az élvonal legjobb védelmével utazik Botoșani-ba a Sepsi OSK. A háromszékiek a Román Kupa hétközi kudarca után szombaton a 13. helyezett moldvaiak vendégei lesznek a Szuperliga alapszakaszának 8. fordulójában.

Nem a magyarellenességért, a rasszista rigmusokért büntették a Rapid és a Dinamo szurkolótáborát

A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága egyaránt pénzbüntetéssel sújtotta a Bukaresti Rapidot és a Dinamót a két csapat augusztus 15-én rendezett bajnoki mérkőzése után.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!