Repülőrajtot vett a csapat, húsz perc játék után Panova mesterhármasának köszönhetően már 3–0-ra vezettek, a szünetig Bíró is duplázott, így gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt a mérkőzés kimenetele.
Térfélcsere után is csak a Vasas Femina akarata érvényesült a pályán, Marinescu két, illetve Kolesnicsenko egy góljával végül 8–0-ra győzött.
„Amit az edzésen begyakoroltunk, azt a pályán is viszontláttam. Szombaton Kolozsvár ellen is jól játszottunk, ezt pedig folytattuk most Kisbecskerek ellen. Jó volt a lányok hozzáállása, így kiváló morállal megyünk Bukarestbe. Csak gratulálni tudok a csapatnak” – összegzett Székely János edző.
A mérkőzésen Panova sérülést szenvedett, míg Kajtár Linda kapus ujjproblémák miatt nem lépett pályára, így Sándor Barbara debütált a felnőtt csapatban.
A hét végén már az ötödik forduló mérkőzéseit rendezik, a Vasas Femina vasárnap 11 órától a Bukaresti Fair Play vendége lesz.
Női labdarúgó 1. Liga, 2. forduló:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Kisbecskereki Fortuna 8–0 (5–0),
gólszerzők: Panova (10., 15., 20.), Bíró (24., 37.), Marinescu (52., 72.), Kolesnicsenko (77.).
Vasas Femina: Sándor Barbara – Krall Tímea, Geréd Erika, Péter Kata, Dávid Márta, Benő Krisztina, Nadezsda Kolesnicsenko, Anamaria Vlădulescu, Mădălina Marinescu, Biró Enikő, Margarita Panova. Játszott még: Berkeczi Emőke, Tamás Tímea, Tóásó Andrea.
2. Liga:
Piros Security–Vasas Femina II. 4–0 (4–0).
Női labdarúgó 1. Liga
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kolozsvári Olimpia | 18 | 18 | 0 | 0 | 109–7 | 54 |
2. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 18 | 12 | 3 | 3 | 64–23 | 39 |
3. | Temesvári CFR | 18 | 11 | 1 | 6 | 54–47 | 34 |
4. | Universitatea Alexandria | 18 | 6 | 7 | 5 | 37–25 | 25 |
5. | Bukaresti Fair Play | 18 | 7 | 3 | 8 | 51–50 | 24 |
6. | CSȘ Târgoviște | 18 | 5 | 5 | 8 | 41–52 | 20 |
7. | Borgóprundi Heniu | 18 | 5 | 5 | 8 | 25–40 | 20 |
8. | Kisbecskereki Fortuna | 18 | 6 | 2 | 10 | 33–67 | 20 |
9. | Marosvásárhelyi ASA | 18 | 3 | 3 | 12 | 16–44 | 12 |
10. | Real Craiova | 18 | 2 | 1 | 15 | 12–87 | 7 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!