A székelyföldi klub küldöttsége a hétvégén tért haza Antalyából, ahol kiváló körülmények között tudtak készülni. Az erőnléti felkészülésre helyezték a hangsúlyt, a napi edzések mellett két barátságos mérkőzést játszottak, a német másodosztályban szereplő Magdeburg ellen 2–1-re nyertek és 0–0-s döntetlent játszottak a magyar NBI-ben 9. helyezett Újpesttel.
„Sikeres edzőtáboron vagyunk túl, jól sikerült a felkészülés, a fiúk megfelelően edzettek, mindenki odatette magát. Az edzőmeccseken az volt a lényeg, hogy a játékosok minél jobban szokjanak össze és fejlődjön a csapatjáték.
Cosmin Matei pedig kisebb problémával küszködik, és kérdéses a játéka a Jászvásári Poli elleni hazai mérkőzésen” – összegzett Hadnagy Attila, a Sepsi OSK klubigazgatója.
Mint mondta, hétfőtől a klub saját sportbázisán folytatják az edzéseket, a kellemes törökországi időjárás után itthon mínusz fokban kell készüljenek a játékosok, de ez nem lehet akadály számukra.
„Reméljük, hogy a fiúk testileg-lelkileg fel vannak készülve a bajnokság újrakezdésére. Bízunk a győzelemben Jászvásár ellen, ezen a meccsen nem szükséges szépen játszanunk, semmi más nem számít, csak az, hogy a három pontot szerezzük meg.
– fogalmazott Hadnagy Attila.
Az élvonalbeli bajnokság 22. fordulójának nyitómérkőzésén a Sepsi OSK pénteken 17 órától fogadja a kiesőzónában található Jászvásári Polit. A sepsiszentgyörgyi együttes az ötödik helyről várja a Szuperliga folytatását, köszönhetően annak, hogy Bernd Storck vezetőedző érkezése után remek formában fejezte be az elmúlt évet, a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén háromszor megszerezte a győzelmet, egyszer pedig döntetlent játszott.
Változás történt a Sepsi OSK keretében a törökországi edzőtábor során, a moldovai támadó Vitalie Damașcant a szezon hátralévő részére kölcsön adták a svájci élvonalban utolsó helyezett FC Stade Lausanne-Ouchy csapatának. Mivel a klub korábban megvált a bissau-guineai középpályás, Francisco Juniortól, akivel a felelőtlen viselkedése miatt (tavaly ősszel ittas vezetésen kapták a rendőrök) szerződést bontanak, helyükre új játékosokat kell igazoljanak.
Hadnagy Attila elmondása szerint egy szélső támadó érkezhet, mivel ezen a poszton csak Varga Roland maradt a keretben, de egy középpályásra is szükségük van a sérülések miatt, és
azon dolgoznak, hogy minél hamarabb hajtsák végre ezeket az igazolásokat.
Továbbá, még az sem kizárt, hogy a csapattól a nyáron a Slavia Prágához igazolt Andres Dumitrescu újra a Sepsi labdarúgója lesz, mivel kevés játéklehetőséget kap és a helyére hoztak egy új játékost. A háromszéki klubigazgató közölte, amennyiben a balhátvéd el szeretne jönni a csehektől, ők teljesen nyitottak, hogy kölcsönben visszatérjen hozzájuk.
| 2024. 01. 19. 17:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Jászvásári Poli Jászvásár | 6-0 |
| 2024. 01. 19. 20:00 | Bukaresti Rapid Rapid | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 4-3 |
| 2024. 01. 20. 17:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | FC Hermannstadt Hermannstadt | 2-1 |
| 2024. 01. 20. 20:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1-0 |
| 2024. 01. 21. 15:00 | FC Botoșani Botoșani | Kolozsvári CFR CFR | 1-0 |
| 2024. 01. 21. 20:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Konstancai Farul Farul | 1-2 |
| 2024. 01. 22. 17:00 | FC Voluntari Voluntari | Galaci Oțelul Oțelul | 1-1 |
| 2024. 01. 22. 20:00 | FCSB FCSB | Aradi UTA UTA | 4-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 22 | 14 | 5 | 3 | 42-20 | 47 |
2 | Kolozsvári CFR CFR | 22 | 10 | 6 | 6 | 37-22 | 36 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 22 | 9 | 9 | 4 | 38-25 | 36 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 22 | 9 | 7 | 6 | 32-25 | 34 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 22 | 9 | 6 | 7 | 33-25 | 33 |
6 | Konstancai Farul Farul | 22 | 9 | 6 | 7 | 32-32 | 33 |
7 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 22 | 8 | 8 | 6 | 30-32 | 32 |
8 | Petrolul Ploiești Petrolul | 22 | 6 | 12 | 4 | 23-22 | 30 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 22 | 6 | 11 | 5 | 28-25 | 29 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 22 | 5 | 12 | 5 | 23-23 | 27 |
11 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 22 | 8 | 3 | 11 | 36-37 | 27 |
12 | FC Voluntari Voluntari | 22 | 6 | 7 | 9 | 27-35 | 25 |
13 | Aradi UTA UTA | 22 | 5 | 9 | 8 | 23-32 | 24 |
14 | Jászvásári Poli Jászvásár | 22 | 5 | 8 | 9 | 25-37 | 23 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 22 | 4 | 4 | 14 | 13-32 | 16 |
16 | FC Botoșani Botoșani | 22 | 2 | 9 | 11 | 21-39 | 15 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!