A magyar nemzeti együttes legutóbbi négy horvátok elleni találkozóján veretlen maradt riválisával szemben, háromszor döntetlent játszott, idén márciusban pedig hazai pályán bravúrral 2–1-re legyőzte a világbajnoki ezüstérmest. Idegenben azonban még nem sikerült felülmúlnia Horvátországot, ráadásul a csütörtök esti mérkőzésen csökkennek az esélyei azáltal, hogy
több fontos játékos nem tarthat a csapattal: Szoboszlai Dominik és Pátkai Máté sérülés, Nagy Ádám és Baráth Botond pedig eltiltás miatt hiányzik.
Magyarország jelenleg a harmadik helyen áll csoportjában, és abban az esetben távol kerül az Eb-részvételtől, ha kikap a csoportot vezető horvátoktól, miközben a vele azonos pontszámmal rendelkező, második Szlovákia hazai pályán felülmúlja Wales gárdáját.
A horvátországi kiszállás után, vasárnap Azerbajdzsánt fogadja a magyar csapat zárt kapus mérkőzésen, mivel az európai szövetség korábbi büntetése miatt nem lehetnek szurkolók a lelátón. A szabályzat szerint azonban
14 éven aluli gyerekek kísérőjükkel megtekinthetik a helyszínről a találkozót, a magyar szövetség pedig több mint tízezer fiatalra számít.
Labdarúgó Eb-selejtező, E csoport, 7. forduló
| 2019. 10. 10., 21:45 | Horvátország | Magyarország | 3–0 |
| 2019. 10. 10., 21:45 | Szlovákia | Wales | 1–1 |
Labdarúgó Eb-selejtező, E csoport, 8. forduló
| 2019. 10. 13., 19:00 | Magyarország | Azerbajdzsán | 1–0 |
| 2019. 10. 13., 21:45 | Wales | Horvátország | 1–1 |
Labdarúgó Eb-selejtező, E csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Horvátország | 8 | 5 | 2 | 1 | 17–7 | 17 |
| 2. | Wales | 8 | 4 | 2 | 2 | 10–6 | 14 |
| 3. | Szlovákia | 8 | 4 | 1 | 3 | 13–11 | 13 |
| 4. | Magyarország | 8 | 4 | 0 | 4 | 8–11 | 12 |
| 5. | Azerbajdzsán | 8 | 0 | 1 | 7 | 5–18 | 1 |
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!