Hirdetés

Sepsi OSK: keddtől jegyet lehet venni a hazai meccsre

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2018. március 12., 14:17

Javában készül a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a következő bajnoki mérkőzésére, amit a városi stadionban rendeznek. Keddtől már belépőket is lehet vásárolni a Voluntari elleni találkozóra.

2018. március 12., 14:17

Mint azt korábban közöltük, véget ért a háromszéki labdarúgócsapat „száműzetése”, megkapta az engedélyeket, hogy az 1. ligás meccseit a szentgyörgyi stadionba játssza le.

Mivel a következő találkozója este kezdődik, kivilágításra lesz szüksége. Hétfőn el is kezdték megépíteni a fényszóró-szerkezetet, amit egy olaszországi cég romániai képviseletétől bérelnek.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Hirdetés

Kezdődik a jegyértékesítés

A klub hétfőn közzétette a jegyértékesítéssel kapcsolatos információkat. A Voluntari elleni találkozóra (március 19., hétfő, 20.45) már keddtől elkezdődik a belépők árusítása. Hétköznaponként 10 és 12 óra, illetve 15 és 17 óra között lehet jegyet venni a stadion jegypénztáránál. Kétféle belépő kapható: a standard 30 lejbe, a fedett lelátórészre pedig 50 lejbe kerül.

Labdarúgás, 1. Liga, rájátszás, 1. forduló:

Alsóház
FC Botoșani–Bukaresti Juventus 0–0
Concordia Chiajna–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1
FC Voluntari–Temesvári Poli 1–0 (0–0)
Március 12., hétfő
Bukaresti Dinamo–Medgyesi Gaz Metan (20.45)

2. forduló:
Alsóház
Március 16., péntek:
Bukaresti Juventus–Temesvári Poli (18 óra)
Március 17., szombat:
Medgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna (18 óra)
FC Botoșani–Bukaresti Dinamo (20.45)
Március 19., hétfő:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Voluntari (20.45)

Felsőház, 1. forduló:
Kolozsvári CFR–Jászvásári Poli CSM 2–1 (1–0)
CSU Craiova–Astra Giurgiu 1–0 (0–0)
FCSB–FC Viitorul 2–1 (2–0)

Ranglisták
Felsőház:
1. Kolozsvári CFR 33 pont
2. FCSB 31
3. Craiova 29
4. Astra Giurgiu 22
5. Viitorul 22
6. Jászvásár 20

Alsóház:
7. Botoșani 21 pont
8. Dinamo 20
9. Voluntari 17
10. Chiajna 15
11. Temesvár 14
12. Sepsi OSK 11
13. Medgyes 8
14. Juventus 7.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!