Mint arról már beszámoltunk, jelentős változáson esik át a szentgyörgyi együttes kerete a labdarúgó 1. Liga téli szünetében. Többen is távoznak, akiket pótolni kell.
Az év első napjaiban már érkezett is egy új labdarúgó, az FC Barcelonánál nevelkedett Albert Dalmau Martínez. Hétfőn egy másik játékos szerződtetéséről adott hírt a klub.
A 23 éves Daisuke Sato Dániából érkezett, a Szuperliga ötödik helyén álló Horsens csapatától (egy ponttal megelőzi a címvédő és az Európa Ligában is szereplő FC Köbenhavn együttesét).
A fülöp-szigeteki hátvéd profi pályafutását szülőhazájában kezdte el, a Global Cebu csapatánál (2014–2016). Ezután Romániába igazolt, a Jászvásári Polinál húzott le egy szezont (2016–2017), ahol 24 alkalommal lépett pályára. Ősszel került a Horsens együtteséhez, ahol viszont nem jutott sok szerep neki, háromszor kapott lehetőséget.
Sato 2014 áprilisa óta hazája válogatottjának is tagja, Fülöp-szigetek csapatában 31-szer került be a kezdő tizenegybe, és három gólt rúgott.
A balhátvéd másfél évre szóló szerződést írt alá a szentgyörgyi klubbal.
Kedden egy másik labdarúgó leigazolását jelentette be a Sepsi OSK. Yasin Hamed a Kolozsvári CFR-től érkezett. A 18 éves középpályás Nagyszalontán született (édesapja szudáni származású, édesanyja romániai).
Fiatal kora ellenére rendelkezik tapasztalattal az 1. Ligában, hiszen játszott már a Marosvásárhelyi ASA és a Zsilvásárhelyi Pandurii mezében is. Tavaly nyáron került a kolozsvári vasutascsapathoz, ahol a kispadon ült, a második számú együttesben viszont focizhatott (a 3. Liga 5-ös csoportjának 9. helyén áll a CFR II.).
Hamed három évre szóló szerződést írt alá a Sepsi OSK-val.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!