Hirdetés

Sato és Hamed Szentgyörgyre igazolt

A fülöp-szigeteki Daisuke Sato és Bokor János, a Sepsi OSK sportigazgatója
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2018. január 10., 11:14

Két fiatal játékos érkezését jelentette be a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK az elmúlt napokban. Dániából és a Kolozsvári CFR-től erősített a háromszéki focicsapat.

2018. január 10., 11:14

Mint arról már beszámoltunk, jelentős változáson esik át a szentgyörgyi együttes kerete a labdarúgó 1. Liga téli szünetében. Többen is távoznak, akiket pótolni kell.

Az év első napjaiban már érkezett is egy új labdarúgó, az FC Barcelonánál nevelkedett Albert Dalmau Martínez. Hétfőn egy másik játékos szerződtetéséről adott hírt a klub.

Hirdetés

A 23 éves Daisuke Sato Dániából érkezett, a Szuperliga ötödik helyén álló Horsens csapatától (egy ponttal megelőzi a címvédő és az Európa Ligában is szereplő FC Köbenhavn együttesét).

A fülöp-szigeteki hátvéd profi pályafutását szülőhazájában kezdte el, a Global Cebu csapatánál (2014–2016). Ezután Romániába igazolt, a Jászvásári Polinál húzott le egy szezont (2016–2017), ahol 24 alkalommal lépett pályára. Ősszel került a Horsens együtteséhez, ahol viszont nem jutott sok szerep neki, háromszor kapott lehetőséget.

Sato 2014 áprilisa óta hazája válogatottjának is tagja, Fülöp-szigetek csapatában 31-szer került be a kezdő tizenegybe, és három gólt rúgott.

A balhátvéd másfél évre szóló szerződést írt alá a szentgyörgyi klubbal.

Kedden egy másik labdarúgó leigazolását jelentette be a Sepsi OSK. Yasin Hamed a Kolozsvári CFR-től érkezett. A 18 éves középpályás Nagyszalontán született (édesapja szudáni származású, édesanyja romániai).

Hamed három évre szóló szerződést írt alá a Kovászna megyei együttessel •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Hamed három évre szóló szerződést írt alá a Kovászna megyei együttessel
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Fiatal kora ellenére rendelkezik tapasztalattal az 1. Ligában, hiszen játszott már a Marosvásárhelyi ASA és a Zsilvásárhelyi Pandurii mezében is. Tavaly nyáron került a kolozsvári vasutascsapathoz, ahol a kispadon ült, a második számú együttesben viszont focizhatott (a 3. Liga 5-ös csoportjának 9. helyén áll a CFR II.).

Hamed három évre szóló szerződést írt alá a Sepsi OSK-val.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!