Egyelőre veretlen Bálint László György irányítása alatt az Ilfov megyei együttes a pontvadászatban. Kilenc forduló után hét győzelem és két döntetlen a csapat mérlege. Legutóbb épp egy rangadót nyert meg a listavezető Sportul Snagov: szombaton vendégként csapott össze az addig második helyen álló Academica Clinceni együttesével, és egy öngólnak köszönhetően idegenben magukkal vitték mind a három pontot.
A snagoviak előnye négy pontra nőtt a második helyre felugrott Petrolul Ploiești-tel szemben. Szombaton egy könnyebb találkozó vár a Sportul Snagovra, a tizenhetedik helyen álló Nagyváradi Luceafărul fogadja (11 órakor kezdődik a meccs).
Jelenlegi csapatával eddig mindössze egy botlása van a barcasági edzőnek, a Román Kupa legjobb 32 együttese között 2–0-ra kikapott az élvonalbeli CSU Craiovától. Maradt tehát a bajnokság, ahol még kemény mérkőzések várnak a Snagovra: a feljutásra esélyes gárdák közül már játszott a Petrolul Ploiești-tel (0–0 idegenben), az Aradi UTA-val (2–1-re nyert otthon) és az Academica Clinceni együttesével (0–1-re nyert idegenben).
Bálint László György szerint a 2. Liga színvonala idén magasabb a tavalyinál, számos korábbi első ligás együttes, a Kolozsvári U, az Aradi UTA, a Temesvári Poli, a Zsilvásárhelyi Pandurii és a Târgoviște is szeretne visszajutni az élvonalba, ennek érdekében pedig megerősítették keretüket, jó képességű futballistákat igazoltak.
Ők is megpróbáltak tapasztalt, 1. Ligát megjárt játékosokat is igazolni. Úgy érzi, jó csapat alakult ki a Snagovnál, jó a hangulat, keményen dolgoznak, és ez érződik az eddigi eredményeken.
Arról is érdeklődtünk, hogy milyenek a felkészülési körülmények, a pályák a másodosztályban. Bálint szerint a legtöbb 2. ligás csapatnál nincsenek olyan jó felkészülési körülmények, mind például az FK Csíkszeredánál, és olyan jó pálya sem, mint Csíkban. A Pandurii és az UTA például műgyepen rendezi mérkőzéseit.
Kitért a kupaszereplésre, ahol a CSU Craiova otthonában léptek pályára. Bálint szerint szép a craiovai stadion, Románia legszebb stadionja, de kár, hogy ennek az ékszernek nincs megfelelő gyepszőnyege.
A kupaszereplés kapcsán megjegyezte, hiányérzete van amiatt, hogy nem sikerült gólt lőniük Craiova csapatának.
A Snagov vezetőedzője szerint kilenc forduló után még korai lenne a feljutásról beszélni, a bajnokság kemény és hosszú, 38 fordulós, rengeteg kiszállással. Csapata célja minden mérkőzésen jól szerepelni, minden fordulóban eredményes játékot mutatni.
Bálint László György megkért, tolmácsoljuk jókívánságait a székelyföldi szurkolóknak, szakembereknek és labdarúgóknak. Mint mondta, figyelemmel követi a székelyföldi csapatok eredményeit. Jól érzete magát Csíkszeredában, szép emlékei maradtak az ott eltöltött időszakról.
A Sportul Snagov keretének tagja a kézdivásárhelyi Elek Róbert is. A 30 éves csatárt nemrég műtötték meg, ugyanis szeptember 12-én, az Unirea Slobozia elleni kupameccsen (4. kör) megsérült. A háromszéki támadóra körülbelül négy hónapos kihagyás vár.
Labdarúgás, 2. Liga, a ranglista 9 forduló után:
1. Sportul Snagov 23 pont
2. Petrolul Ploieşti 19
3. Academica Clinceni 18
4. Zsilvásárhelyi Pandurii 18
5. FC Argeș 18
6. Chindia Târgovişte 17
7. CS Mioveni 16
8. Kolozsvári U 16
9. Aradi UTA 13
10. Energeticianul 13
11. Temesvári ASU Poli 11
12. Bukaresti Metaloglobus 11
13. Bukaresti Daco-Getica 10
14. Konstancai Farul 9
15. Temesvári Ripensia 8
16. CS Baloteşti 8
17. Nagyváradi Luceafărul 8
18. Bákói Aerostar 7
19. Temesvári ACS Poli 5
20. Dacia Unirea Brăila 4
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!