Hirdetés

Új edzővel és átalakított kerettel készül az FK Csíkszereda

Szondiék úgy döntöttek, inkább sportszerű módon kerülnek fel a másodosztályba, minthogy helyet vásároljanak. Archív
Fotó: Gecse Noémi

2018. június 28., 10:55

Július közepén kezdi el az alapozást az új idényre az FK Csíkszereda csapata. A román labdarúgó 3. Ligában szereplő együttesnél a legfontosabb változás a kispadon történt, ahol a távozó Bálint László György helyét a háromszéki sikeredző, Valentin Suciu veszi át. Az újdonságokról Szondy Zoltánt, az FK Csíkszereda elnökét kérdeztük.

2018. június 28., 10:55

– Olyan hírek terjengtek a székelyföldi fociberkekben, hogy Csíkszeredának 2. ligás csapata lesz ősztől. Mi igaz ebből?

– Másodikok lettünk az elmúlt idényben, és valóban, megalapozottak a másodosztállyal kapcsolatos hírek. Az elmúlt hetekben nagy futkorászásban voltunk, mert megkerestek a Román Labdarúgó Szövetségtől (FRF), hogy nem jutottunk ugyan fel, de mivel vannak csapatok, akik nem akarják vállalni a 2. Ligában való részvételt, összehoznak velük, hogy egyezkedjünk, vegyük át a helyüket.

Voltak is tárgyalások, sőt, előrehaladott tárgyalások, de ahogy teltek a napok, egyre rosszabb érzéseink lettek, és a múlt hét végén visszamondtam az ajánlatot.

Csíkszereda kiszáll ebből az ügyből, mert az a helyes, ha megmaradunk a sport keretein belül. Ha nem vásároltunk meccseket, akkor miért vásárolnánk helyet? Ezt jeleztem is a szakszövetségnek, jeleztem, hogy ezek a gondok megoldódnának, ha a szabályzat egyértelmű lenne ilyen szempontból. Először Nagyváradtól, a Luceafărultól kerestek meg, utána pedig a Bukaresti Juventus-szal voltak tárgyalásaink. Maradunk a 3. Ligában. Volt nyomás rajtunk, hogy menjünk fel a másodosztályba, de végül konzultáltam az új vezetőedzővel, aki azt mondta, hogy jobb ha a pályán elért eredményekkel jutunk fel.

Hirdetés

– Új vezetőedző? Ki ő, hová tűnt el Bálint László György és stábja?

– Kezdeném azzal, hogy az előző edzői stábbal elégedett voltam. Bálint László György és Cezar Zamfir télen egy olyan keretet állított össze, amellyel tavasszal veretlenek maradtunk. A feljutás nem rajtuk múlott, hanem az ősszel elhullajtott pontokon. A külföldről tavaly nyáron ránk erőltetett edzőről kiderült, hogy alkalmatlan erre a feladatra, az ősszel elvesztegetett 5 pontot nem tudtuk tavasszal behozni.

Bálintékat elcsábította az ügynökük Brassóba, azt ígérvén, hogy Brassónak lesz másodosztályú csapata: megveszik a helyet Snagovtól.

Mivel Bálint brassói, nem gördítettünk akadályt, de elmondtam, lehet, hogy rosszul járnak. Végül megtudtam, hogy Brassóban nem lett 2. ligás csapat, Bálinték pedig Snagovon edzők. Kézenfekvő variáns volt számunkra Valentin Suciu, aki tavasszal a mi U17-es korosztályú csapatunkat készítette fel. Suciu a Székelyföldön nevelkedett és itt dolgozó labdarúgó edzők közül a legeredményesebb, hiszen a Sepsi OSK együttesét a megyeiből az 1. Ligába vitte fel.

Mit mond Suciu?

A magyarul kitűnően beszélő Valentin Suciu kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy alakulóban van a játékoskeret és a szakmai stáb. Erőnléti edző Dumitru Vasilică lesz, kapusedző pedig Emilian Dolha. „Nagy Barna kapusnak és Lőrincz József középhátvédnek lejárt a szerződése, velük nem hosszabbítunk” – mondta Suciu. Siófokról, a magyar NB II-ből érkezik a háromszéki Berde István, aki Suciu tanítványa volt a Sepsi OSK-nál. „Tárgyalunk más játékosokkal is, de korai lenne neveket említeni” – hangsúlyozta Suciu, aki több, helyi nevelésű fiatal játékost is be szeretne építeni a felnőtt csapatba.

– Mit lehet tudni a keretről?

– A csapat július 15-én kezdi el a felkészülést. Györgyi Arthúr a Sepsi OSK-val végzi a felkészülést, és ha a szentgyörgyiek garantálják, hogy játszani is fog, akkor elengedjük. A 18 éves Antal Barna és Szufian Dzsebari (Soufiane Jebari) a Disőgyőrnél, a magyar NB I-ben vesz részt próbajátékon. Új játékos Berde István, a középső védőként játszó futballista az elmúlt idényben a magyar NB II-ben, a Siófoknál szerepelt.

Kapcsolódó

– Hány csapatot indítanak az országos ifjúsági bajnokságokban?

– Négy ifjúsági együttest indítunk. Tavaly az egyik csapatunk országos bajnok lett, idén is hasonló eredményeket várunk. Az utánpótlás csapatainkhoz három új magyarországi edző érkezik, akik kimondottan gyerekkel foglalkoznak majd, de hangsúlyt szeretnénk fektetni a női focira, ahová felvettük a Csíkszentkirályon testnevelő tanérként dolgozó Portik Helgát, ő délutánonként kislányok fociedzéseit fogja irányítani.

Edzői utasítás. Valentin Suciu magyaráz Bencze Krisztiánnak az ifjúsági csapat meccsén. Archív •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Edzői utasítás. Valentin Suciu magyaráz Bencze Krisztiánnak az ifjúsági csapat meccsén. Archív
Fotó: Halmágyi Zsolt

– Mit lehet tudni a csoportbeosztásról?

– Ez a csapatok visszalépésének függvénye, de az eddigi információink szerint minket az erdélyi csoportba sorolnak majd be. Öröm számunkra, hogy az alközpontjaink közül tavaly a Kézdivásárhely, idén pedig a Marosvásárhelyi MSE jutott fel a harmadosztályba. Az erdélyi csoportban komoly ellenfelünk lehet a megyeiből most feljutott Beszterce.

– Fejlesztések, felújítások Csíkszeredában?

– Rövid távon szeretnénk a Márton Áron Főgimnázium mögötti pályánál kicserélni a műfüvét. Ki szeretnénk cserélni az Erőss Zsolt Aréna melletti pályánál is a műgyepet, de ez a sportlétesítmény önkormányzati tulajdonban van, az önkormányzatnak kell döntenie arról, hogy elfogadja az ajánlatunkat vagy sem.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!