Hirdetés

Robog a Snagovval a csíkiak volt edzője

Bálint László György egyelőre legyőzhetetlen a másodosztályos bajnokságban
Fotó: Facebook/CS Sportul Snagov

2018. október 05., 10:45

Bálint László György a nyáron távozott az FK Csíkszeredától, a Sportul Snagov csábította át a másodosztályos labdarúgó-bajnokságba. Az alig 1763 főt számláló községközpontban a brassói születésű edző jól végzi munkáját, legénységével vezeti a 2. Liga rangsorát.

2018. október 05., 10:45

Egyelőre veretlen Bálint László György irányítása alatt az Ilfov megyei együttes a pontvadászatban. Kilenc forduló után hét győzelem és két döntetlen a csapat mérlege. Legutóbb épp egy rangadót nyert meg a listavezető Sportul Snagov: szombaton vendégként csapott össze az addig második helyen álló Academica Clinceni együttesével, és egy öngólnak köszönhetően idegenben magukkal vitték mind a három pontot.

A snagoviak előnye négy pontra nőtt a második helyre felugrott Petrolul Ploiești-tel szemben. Szombaton egy könnyebb találkozó vár a Sportul Snagovra, a tizenhetedik helyen álló Nagyváradi Luceafărul fogadja (11 órakor kezdődik a meccs).

Hirdetés

Kapcsolódó

Jelenlegi csapatával eddig mindössze egy botlása van a barcasági edzőnek, a Román Kupa legjobb 32 együttese között 2–0-ra kikapott az élvonalbeli CSU Craiovától. Maradt tehát a bajnokság, ahol még kemény mérkőzések várnak a Snagovra: a feljutásra esélyes gárdák közül már játszott a Petrolul Ploiești-tel (0–0 idegenben), az Aradi UTA-val (2–1-re nyert otthon) és az Academica Clinceni együttesével (0–1-re nyert idegenben).

A java még hátravan

Bálint László György szerint a 2. Liga színvonala idén magasabb a tavalyinál, számos korábbi első ligás együttes, a Kolozsvári U, az Aradi UTA, a Temesvári Poli, a Zsilvásárhelyi Pandurii és a Târgoviște is szeretne visszajutni az élvonalba, ennek érdekében pedig megerősítették keretüket, jó képességű futballistákat igazoltak.

Ők is megpróbáltak tapasztalt, 1. Ligát megjárt játékosokat is igazolni. Úgy érzi, jó csapat alakult ki a Snagovnál, jó a hangulat, keményen dolgoznak, és ez érződik az eddigi eredményeken.

Jól érezte magát Csíkban a barcasági tréner. Archív •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Jól érezte magát Csíkban a barcasági tréner. Archív
Fotó: Gecse Noémi

Arról is érdeklődtünk, hogy milyenek a felkészülési körülmények, a pályák a másodosztályban. Bálint szerint a legtöbb 2. ligás csapatnál nincsenek olyan jó felkészülési körülmények, mind például az FK Csíkszeredánál, és olyan jó pálya sem, mint Csíkban. A Pandurii és az UTA például műgyepen rendezi mérkőzéseit.

Kitért a kupaszereplésre, ahol a CSU Craiova otthonában léptek pályára. Bálint szerint szép a craiovai stadion, Románia legszebb stadionja, de kár, hogy ennek az ékszernek nincs megfelelő gyepszőnyege. 

Kapcsolódó

A kupaszereplés kapcsán megjegyezte, hiányérzete van amiatt, hogy nem sikerült gólt lőniük Craiova csapatának.

A Snagov vezetőedzője szerint kilenc forduló után még korai lenne a feljutásról beszélni, a bajnokság kemény és hosszú, 38 fordulós, rengeteg kiszállással. Csapata célja minden mérkőzésen jól szerepelni, minden fordulóban eredményes játékot mutatni.

Bálint László György megkért, tolmácsoljuk jókívánságait a székelyföldi szurkolóknak, szakembereknek és labdarúgóknak. Mint mondta, figyelemmel követi a székelyföldi csapatok eredményeit. Jól érzete magát Csíkszeredában, szép emlékei maradtak az ott eltöltött időszakról.

A Sportul Snagov keretének tagja a kézdivásárhelyi Elek Róbert is. A 30 éves csatárt nemrég műtötték meg, ugyanis szeptember 12-én, az Unirea Slobozia elleni kupameccsen (4. kör) megsérült. A háromszéki támadóra körülbelül négy hónapos kihagyás vár.

Labdarúgás, 2. Liga, a ranglista 9 forduló után:
1. Sportul Snagov 23 pont
2. Petrolul Ploieşti 19
3. Academica Clinceni 18
4. Zsilvásárhelyi Pandurii 18
5. FC Argeș 18
6. Chindia Târgovişte 17
7. CS Mioveni 16
8. Kolozsvári U 16
9. Aradi UTA 13
10. Energeticianul 13
11. Temesvári ASU Poli 11
12. Bukaresti Metaloglobus 11
13. Bukaresti Daco-Getica 10
14. Konstancai Farul 9
15. Temesvári Ripensia 8
16. CS Baloteşti 8
17. Nagyváradi Luceafărul 8
18. Bákói Aerostar 7
19. Temesvári ACS Poli 5
20. Dacia Unirea Brăila 4

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!