
Az FK Csíkszereda egymást követően második alkalommal képviseli Romániát az ifjúségi elitsorozatban, tavaly a székelyföldieknek a francia bajnok Angers volt az ellenfelük, amelytől hazai pályán 2–0-ra, idegenben pedig 3–0-ra kaptak ki.
Közel telt ház, több mint kétezer néző előtt rendezték a találkozót, nagyon sok gyermek és fiatal volt a lelátón, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia összes alközpontja képviseltette magát.

Az elejétől magukhoz ragadták a kezdeményezést a törökök, és ennek hamar meglett az eredménye, a 11. percben kiváló indítás után Ali Bülbül szerezte meg a vezetést. Továbbra is nagy fölényben játszott a Galatasaray, kizárólag az FK térfelén zajlott a játék, a hazai játékosok egyáltalán nem tudták megtartani a labdát.

Az első félidő közepén túl előrébb merészkedtek a csíkszeredaiak, Biró Tamás került lövőhelyzetbe, de az utolsó pillanatban utolérte a védője, így az ő lábát találta el. Ezt leszámítva könnyedén uralták a játékot a vendégek, de helyzetet már nem tudtak kialakítani. Az FK támadásai hamar elhaltak, sok volt a pontatlanság a játékukban, a szünet előtt aztán Omar El-Sawy szerzett labdát a tizenhatos közelében, Biró Tamás elé passzolt, aki be is talált, a gólt azonban les miatt érvénytelenítették.
A folytatásra megváltozott a játék képe, az FK labdarúgói jóval céltudatosabban jöttek ki az öltözőből, Sándor Raul már a második játékrész elején próbálkozott egy távoli lövéssel, Biró Tamás fejese pedig erőtlen volt. Közben nagy lehetőséget hagytak ki a törökök is, Zeki Saki ziccerét Simon Máté védte.

Egy óra játékot követően felerősödtek a hazai támadások, Omar El-Sawy távoli kísérletét előbb hárította a kapus, a 64. percben azonban tehetetlen volt, amikor Sebestyén Botond lekészítése után az egyiptomi származású, marosvásárhelyi születésű labdarúgó kiegyenlített, ezzel a csíkszeredaiak első találatát szerezte az ifjúsági klubsorozatban.

Ezután a Galatasaray többször is közel volt a vezetés visszaszerzésére, ismét Zeki Saki veszélyeztetett, a kapufát találta el, majd az FK kapusának nagy védésekkel kellett megmentenie csapatát. A hajrában teljesen nyílt maradt az összecsapás, a vendégek hajszolták a győztes gólt, az FK játékosai pedig elkészültek az erejükkel, többjüket is ápolni kellett. Ennek ellenére voltak ígéretes ellentámadásaik főleg a szélen megiramodó Sándor Raul révén, de ezek nem vezettek eredményre.

A találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget, a lefújás után nagy tapsot kaptak a csapatok, majd a játékosok és a közönség elénekeltek a Székely himnuszt.
A párharc visszavágóját három hét múlva, október 5-én rendezik Isztambulban. Továbbjutás esetén az FK fiataljaira az ukrán Rukh Lviv és a lengyel Zagłębie Lubin párharc győztese vár a következő körben.

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.
Székelyudvarhely újra bizonyította, hogy tökéletes házigazdája a küzdősportoknak: szombaton este szinte felrobbant a városi sportcsarnok a Hargita Fight Night harmadik kiadásán. A székely harcosok bombaformában voltak és kiütötték ellenfeleiket.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!