Nagy havazás előzte meg az SZFC mérkőzését, a község lakosai összefogva együtt takarította le a havat a pályáról, közel száz ember dolgozott, hogy játékra alkalmas legyen. A tócsák borította játéktéren jobban kezdett az udvarhelyi együttes, a 11. percben Bálint Rajmond eresztett el egy távoli lövést, ami alig ment mellé.
A következő percben az SZFC középpályása Györgydeák Aport ugratta, a 17 éves játékos szépen emelte át a kapuson a labdát, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A folytatásban is főleg a vendégek előtt adódtak kisebb lehetőségek, ám ezekből nem tudtak igazi ziccert kialakítani.
A hazaiak ritkán értek fel az udvarhelyi kapu elé, ám ha át is törtek a védelmen, Sebestyén Attila rendre magabiztosan hárította próbálkozásaikat. A legnagyobb helyzetük a 40. percben alakult ki, egy lövést követően Sebestyén kiöklözte a labdát,
a játékszer egy tócsában landolt a tizenhatoson belül, ám érkezett Silion Petru és tisztázni tudott.
Térfélcserét követően szöglethez jutott az SZFC, a kipattanót Kicsi Zoltán szúrta rá, a hazaiak kapusa hatalmas védést bemutatva szögletre mentett. Az 56. percben szabadrúgást végezhetett el az SZFC, Bálint Rajmond nagyjából 25 méterről a jobb alsó sarkat célozta meg, a kapus hatalmasat nyújtózva mentett. A következő lehetőség is előtte adódott, a 70. percben a kapus rosszul végzett el egy kirúgást, a középpályás megszerezte a labdát,
és nagyjából 40 méterről lőtt kapura, kevéssel mellément.
A mérkőzés utolsó helyzete is Bálint előtt adódott, Mátyás Róbert beadását fejelte a jobb alsó sarokra, ám a kapus bravúrral szögletre mentett. A végeredmény 0–0 lett, a pontszerzés inkább a hazaiaknak adhatott okot nagyobb örömre.
„Büszke vagyok a csapatomra, küzdeni akarásból tízesre vizsgáztak. Irreális körülmények között kemény ellenféllel játszottunk. A mérkőzés alakulása alapján nyerhettünk is volna, a csapatból mindenki nagyon jól teljesített. Csak egy kicsi gól hiányzott. A negyedik mérkőzésünk, hogy nem kaptunk gólt.
– mondta Vágó Attila, az SZFC edzője.
Az udvarhelyi együttes legközelebb pénteken játszik, 17 órakor a jelenleg hetedik helyezett Olimpia Râmnicu Sărat vendége lesz.
Labdarúgó 3. Liga, 1-es széria, 24. forduló:
Avântul Valea Mărului–Székelyudvarhelyi FC 0–0.
SZFC: Sebestyén – Pál, Csíki, Panait, Czimbalmos, Silion (Szőllösi, 85.), Demény, Bálint Rajmond, Kicsi, Bagoly (Mátyás, 75.), Györgydeák (Antal, 64.).
További eredmények:
Galaci Metalosport–FK Csíkszereda 0–1 (0–0),
gólszerző: Bajkó Barna (75.)
Bákói SC–Olimpia Râmnicu Sărat 1–0 (1–0)
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–CSM Pașcani 2–1 (2–1)
Sportul Chiscani–Szászhermányi FC 1–2 (0–1)
Sporting Liești–Știința Miroslava – vasárnapra halasztották, mert a nagy hó miatt játékra alkalmatlan volt a Galac megyei együttes pályája.
Bákói Aerostar–Atletico Vaslui – a vendégek nem érkeztek meg időben a találkozóra, a játékvezetők 15 perc várakozás után lefújták a meccset. Az Atletico busza 25 perc késéssel ért a helyszínre, mivel állításuk szerint a rendőrség feltartotta őket (a havazás miatt két útszakasznál sem engedték azonnal továbbhaladni). A vaslui-i klub vezetősége kéri, hogy új időpontban játszhassák le a meccset, de ha a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága ezt elutasítja, akkor kizárják a csapatot, mivel ez lenne a második olyan eset, hogy nem jelennek meg időben a meccsen.
a Románvásári VSK szabadnapos volt.
Ranglista:
1. Szászhermány 52 (22)
2. FK Csíkszereda 50 (22)
3. Miroslava 45 (21)
4. Bákói Aerostar 35 (22)
5. Románvásár 33 (22)
6. Liești 31 (22)
7. Valea Mărului 30 (21)
8. Râmnicu Sărat 29 (23)
9. Vaslui 29 (21)
10. Barcarozsnyó 29 (23)
11. Galaci Metalosport 25 (22)
12. Székelyudvarhely 22 (22)
13. Pașcani 20 (22)
14. Chiscani 12 (23)
15. Bákói SC* –15 (23)
* – 44 ponttal büntetve.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!