Hirdetés

Ponttal tért haza Nagybányáról a Vasas Femina

Nagybánya csapatával zárják az idényt az udvarhelyi lányok
Fotó: Barabás Ákos

2017. május 30., 13:13

Lejárt az utolsó előtti forduló a női labdarúgó Szuperligában, a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a sereghajtó Nagybányai Függetlenség vendége volt vasárnap.

2017. május 30., 13:13

Székely János edző gyakorlatilag a másodosztályban szereplő második együttes keretét nevezte a mérkőzésre, a kicsik pedig minden elvárásnak megfeleltek. A szünetben még 2–0-ra vezettek, a hazaiak a végső sípszóig egyenlítettek.

„Azt hozták, amit elvártunk tőlük, hozzáállásban és tudásban is tisztesen helyt álltak, bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani” – mondta az edző.

Hirdetés

A csapat szezonbeli utolsó mérkőzése június 3-án 11 órakor kezdődik a Székelyudvarhelyi FC műgyepes pályáján, a jelenlegi második helyezett Temesvári CFR-t fogadják a lányok.

Az 1. Liga 2-es szériájában hatalmas harc folyik a bajnoki címért, az élen négy csapat (köztük a Vasas Femina II.) áll egyaránt 30 ponttal. Az udvarhelyi együttes utolsó mérkőzését június 11-én az ugyancsak 30 pontos Kisbecskereki Fortuna otthonában játssza, a jobb gólkülönbségének köszönhetően éllovas Kolozsvári Olimpia II. pedig az ötödik Szatmártnémeti Junior vendége lesz.

Gólzáport rendeztek

Hétgólos különbséggel, 11–4-re (5–1) nyert a Marosvásárhelyi ASA női labdarúgó csapata a Bukaresti Fair Play elleni kiszállásán a Szuperliga 17. fordulójában. Kiütéses győzelmükkel Székes Károly tanítványai megerősítették negyedik helyüket a ranglistán, de négypontos távolságra vannak a dobogótól, a Jászvásári Navobi mögött, amellyel szerdán 15 órától bepótolják a 15. fordulóból elmaradt idegenbeli mérkőzésüket, és csak újabb siker esetén lehet még esélyük a harmadik hely elérésére. Két nappal később befejeződik a bajnoki idény, az ASA pénteken 15 órától a sereghajtó Nagybányai Függetlenséget látja vendégül.

Amennyiben a Vasas II. és az Olimpia II. is megnyeri mérkőzését, akkor a 2-es szériát a kolozsváriak nyerik, mivel az egymás elleni eredmények szempontjából egy góllal jobbnak bizonyulnak (Kolozsváron 4–2-re, Udvarhelyen 2–1-re nyert a házigazda).

A női csapattal kapcsolatos hír, hogy megkapta az U15-ös bajnokság döntőjének szervezési jogát, így június végén a bajnoki címért Székelyudvarhelyen csap össze az ország legjobb 12 csapata.

Női labdarúgó Szuperliga, 17. forduló:
Nagybányai Függetlenség–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 2–2 (0–2)
Bukaresti Fair Paly–Marosvásárhelyi ASA 4–11 (1–5)
Borgóprundi Heniu–CSȘ Târgoviște 8–1 (3–1)
Jászvásári Navobi–Real Craiova 9–0 (6–0)
Temesvári CFR–Kolozsvári Olimpia 1–6 (1–1)

Ranglista:
1. Kolozsvár 51 pont (17 meccs)
2. Temesvári CFR 34 (16)
3. Jászvásár 32 (15)
4. Marosvásárhely 28 (16)
5. Borgóprund 24 (17)
6. Székelyudvarhely 20 (17)
7. Real Craiova 18 (17)
8. Târgoviște 17 (17)
9. Bukarest 10 (17)
10. Nagybánya 9 (17)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Folytatta győzelmi sorozatát a CFR, egy lépésre a felsőháztól (videóval)

Kulcsfontosságú idegenbeli győzelmet aratott a Kolozsvári CFR az Aradi UTA otthonában: a kincses városiak zsinórban hatodik bajnokijukat nyerték meg, és már csak egy pontra vannak a felsőházi rájátszást érő helyektől.

Ilyés Róbert: szenvedtünk, de egységesek voltunk

Idegenben nyerte meg a Bukaresti Metaloglobus elleni kiesési rangadót az FK Csíkszereda, az értékes sikerrel előre is lépett a tabellán. A mérkőzést követően Ilyés Róbert ugyan nem volt teljesen elégedett, de kijelentette, hogy megérdemelték a győzelmet.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Aggodalom Mircea Lucescu egészségügyi állapota miatt, a szövetség készenléti tervvel is számol

Fokozódó nyugtalanság övezi Mircea Lucescu egészségügyi állapotát a családján belül és a Román Labdarúgó-szövetségnél is. A 80 éves szövetségi kapitányt egy fővárosi kórházban kezelik, helyzetét orvosi források súlyosnak és aggasztónak írják le.

A Hargita megyei sportvezetők megtudták, milyen irányba terelhetik az amatőr focit

Először vett részt európai uniós finanszírozású, többnemzetes Erasmus+ projektben a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE): a lengyelországi Opoléban tartott szakmai találkozón a grassroots foci fejlesztése állt a középpontban.

Nagy verést kapott az éllovas, tizenegy csapat harcol a felsőházért

Újabb fordulót rendeztek a labdarúgó Szuperligában, ahol tovább sűrűsödött az élmezőny. Az éllovas Universitatea Craiova súlyos vereséget szenvedett, emellett továbbra is rendkívül szoros a küzdelem, tizenegy csapat pályázik a felsőházat érő helyekre.

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Gólt nem láthatott a valamivel több mint félezer néző a forduló zárómeccsén (videóval)

Döntetlennel végződött a felsőházi rájátszás szempontjából kiemelt jelentőségű moldvai fociderbi. Az FC Botoșani már több mint 600 perce nem jegyzett találatot a labdarúgó Szuperligában, a Galaci Oțelul örülhetett a pontnak.

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Elhagyta az FK Csíkszeredát a hátvéd

Távozik az FK Csíkszereda keretéből Maks Čelić – jelentette be hétfőn délután közösségi médiás felületén a klub. A tavaly augusztusban érkezett horvát hátvéd mindössze öt hónapot követően elköszön a piros-feketéktől.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!