Hirdetés

Pokoli visszavágó-sorozat vár az SZFC-re

Mészáros szerint még kell erősíteni a csapat játékoskeretén
Fotó: Barabás Ákos

2018. február 05., 17:34

Mészáros Alpár a téli szünet alatt érkezett a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában 13. helyezett Székelyudvarhelyi FC kispadjára. A komoly szakmai múlttal rendelkező edzővel a csapat jelenlegi helyzetéről, a keretben történt változásokról és a kilátásokról beszélgettünk.

2018. február 05., 17:34

 – Két hete van az SZFC-nél. Milyen körülmények fogadták?

– Egy harmadosztályú csapathoz viszonyítva nagyon jók a feltételek, minden adott ahhoz, hogy egy ilyen gárda jó eredményeket érjen el. Jó a pálya és az öltözők, a Fit.Feel Sport&Wellness Klubban pedig jó körülmények vannak az alapozáshoz.

Hirdetés

– Milyen állapotban vette át a csapatot?

– Normális, hogy ha az őszi szezon során csak kilenc pontot szereztél, akkor a morál a földön van. Az az igazság, hogy nagyon kevesen vagyunk, még úgy is, hogy jöttek páran. Az őszi és tavaszi idény rajtja között az a különbség, hogy most öt játékosunknak is három sárga lapja van, így megtörténhet, hogy már az első meccs után ketten-hárman is kipontozódnak, ha pedig sérültünk is lesz, nem tudom, kit fogunk nevezni a következő mérkőzésre. Többen érkeztek a csapathoz, vannak próbajátékon is. Most az a célunk, hogy a rajtig kialakítsunk egy 18–19 fős keretet.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

– A csapatnak melyik részét kell megerősíteni?

– Szükség van egy balhátvédre és egy belső védőre, továbbá egy középcsatárra. Ez a három pont, amire nagy szükségünk van, hiszen ezekre a posztokra nagyon kevés emberünk van. Visszajött a csapathoz Alexandru Coman kapus és Bálint Rajmond középpályás, továbbá csatlakozott Bogdan Mintaș belső védő és a középpályára Cristian Chifu. Télen nagyon nehéz játékost hozni, csak olyat lehet, akinek fel van bontva a szerződése vagy sérüléssel bajlódott.

Tavasszal nyolc meccsünk van idegenben, hat pedig itthon. A hazaiak közül három az első három helyezettel lesz, tehát ha úgy vesszük, tizenegyszer játszunk kint, háromszor pedig itthon.

A tizennégy meccsből legalább 17–20 pontot kell összeszednünk a bennmaradáshoz, azaz a maximális negyvenkettőnek közel felére szükségünk van. Ez pedig piszok nehéz lesz. Én bízom abban, hogy jó felkészüléssel talpra tudjuk állítani a csapatot, megoldjuk a mentális problémát, és jól kezdjük a bajnokságot. Napi két edzéssel és edzőmérkőzésekkel készülünk.

Március elején folytatódik a bajnokság, addig lesz idő megfelelően felkészülni •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Március elején folytatódik a bajnokság, addig lesz idő megfelelően felkészülni
Fotó: Barabás Ákos

– Fel van adva a lecke a csapatnak.

– A hátramaradt időben egy olyan játékrendszert kell kialakítanunk, hogy minél többet birtokoljuk a labdát, kevés lehetőséget adjunk az ellenfeleknek. Kemény rajtunk lesz, hiszen Szászhermányban kezdünk, majd jön hozzánk a Galaci Oțelul. Utóbbi csapat információim szerint nyolc 1. Ligában is megfordult játékost igazolt, jelenleg Törökországban edzőtáborozik. Ha már ekkorák a különbségek a csapatok között a harmadosztályban, csak úgy tudod felvenni velük a versenyt, ha százszázalékosan odateszed magad. Az ilyen ellenfelekkel szemben kell minél tovább vinni a 0–0-t, és akkor még van esélyed arra, hogy megnyerj egy meccset.

Egy csapatnak nem jól játszania, hanem győznie kell.

Dan Petrescu a Kolozsvári CFR-nél is elmondta, őt nem érdekli, ha csúnya focit játszik a csapata, neki az a lényeg, hogy nyerjen. Nem az első olyan klubnál vagyok, ahol ilyen helyzet alakult ki. Én annak örvendek, hogy van hat hetünk felkészülni. Bízom a srácokban, látom, hogy akarnak, és hiszem, hogy össze fog jönni a bennmaradás. Most egyértelműen csak a túlélésről van szó, százszázalékosan erre koncentrálunk. Hogy mi lesz nyártól, az már más kérdés.

Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Bákói Aerostar 28 21 5 2 80–20 68
2. FK Csíkszereda 28 20 6 2 74–25 66
3. Galaci Suporter Club Oțelul 28 17 9 2 55–15 60
4. Románvásári VSK 28 14 4 10 68–41 46
5. Bucovina Rădăuți 28 13 6 9 41–24 45
6. Szászhermány 28 13 5 10 55–31 44
7. Sporting Liești 28 13 5 10 48–35 44
8. Barcarozsnyói Cetate 28 12 8 8 41–28 44
9. Kézdivásárhelyi KSE 28 12 6 10 69–45 42
10. CSM Focșani 28 11 8 9 47–36 41
11. Székelyudvarhelyi FC 28 10 3 15 42–49 33
12. Sănătatea Dărăbani 28 8 6 14 41–52 30
13. CSM Pașcani 28 5 2 21 27–78 17
14. Avântul Valea Mărului 27 3 1 23 29–76 10
15. Galaci Metalosport* 27 0 0 27 3–165 -12
*Galaci Metalosport büntetve 12 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!