Hirdetés

Zöld utat kapott a Bajnokok Ligája-induláshoz a székelyudvarhelyi asztaliteniszcsapat

Az idei lesz a kilencedik idénye az európai kupaporondon a székelyudvarhelyi asztaliteniszcsapatnak
Fotó: László Ildikó

A második számú európai kupakiírással számoltak, az utolsó percben derült ki, hogy a férfi asztalitenisz BL-csoportkörben indulhat idén a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK.

2026. július 03., 15:26

A székelyudvarhelyi együttes sorozatban a kilencedik szezonjában lesz ott a nemzetközi porondon. A klubvezetés eredetileg azzal számolt, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ismét az Európa Kupában, azaz a második számú kiírásban szerepelhetnek.

Hirdetés

Ám az európai szövetség (ETTU) értesítése alapján a 24. helyen bekerült a Bajnokok Ligája mezőnyébe. A tavalyi idényben az ISK-SZAK az Európa Kupában az első forduló házigazdájaként továbbjutott, majd a második körben búcsúzott.

Nagy öröm számunkra. Rögtön jeleztük, hogy házigazdák is lennénk, de nagyon úgy fest, az első körben ez már nem lehetséges. Lassan egy évtizede ott vagyunk a nemzetközi mezőnyben, idén ismét a kontinens legjobbjai ellen vehetjük fel a harcot. Ezt a mutatót egyetlen romániai csapat sem mondhatja el magáról”

– mondta a Székely Sportnak György István, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK vezetőedzője és klubvezetője.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását július közepén rendezik. Az első nyolc helyezett a második körben csatlakozik a küzdelmekhez. A maradék 16 csapatot négy négyes csoportba osztják, ahonnan az első két helyezett jut tovább a sorozat következő szakaszába, míg a harmadik és negyedik helyezettek az Európa Kupában folytatják szereplésüket.

A férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája mezőnye a 2026–2027-es idényre

Saarbrücken TT (német),
Borussia Düsseldorf (német),
Grodzisk Mazowiecki (lengyel),
Alliance Nîmes-Montpellier TT (francia),
KS Orlicz Suchedniów (lengyel),
KS Dekorglass Działdowo (lengyel),
GV Hennebont TT (francia),
Real Club Cajasur Priego TM (spanyol),
HB Ostrov (cseh),
El Nino Praha (cseh),
AS Pontoise Cergy TT (francia),
SKST Havířov (cseh),
STK Vyhne (szlovák),
Lille Métropole TT (francia),
Roskilde Bordtennis, BTK 61 (dán),
SPG Felbermayr Wels (osztrák),
TTC Sokah Hoboken (belga),
Dojlidy Białystok (lengyel),
CTT Olot (spanyol),
ASD TT Santa Tecla Nulvi (olasz),
TTC Ostrava 2016 (cseh),
CTT Les Borges Vall (spanyol),
STK Starr Croatia (horvát),
Székelyudvarhelyi ISK-SZAK.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvetné a lábát a Szuperligában a két székelyföldi klub – kik lehetnek a legfőbb vetélytársaik?

A labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának rajtja előtt egyértelműnek tűnik, hogy az újonc Sepsi OSK és az FK Csíkszereda számára az elsődleges cél a biztos bennmaradás kiharcolása lesz. Nézzük, milyenek az erőviszonyok az élvonal mezőnyében.

Döntetlennel hangolt a bajnoki rajtra a Sepsi OSK

Utolsó felkészülési mérkőzését vívta a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtja előtt. Ovidiu Burcă együttese a másodosztályú Marosvásárhelyi ASA ellen 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán.

Székelyhon

Ma reggeli jelentés: a férfi lábán ejtett sebeket a medve

Medve harapott meg egy 47 éves férfit Argeș megyében – jelentette hétfőn a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

`
Krónika

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos

A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.

Krónika

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.

Főtér

Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…

… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.

Ez is érdekelheti

Új online sportcsatorna indulhat Romániában

Új sportcsatornával bővülhet hamarosan a romániai sportmédia-kínálat: a Pro TV audiovizuális műsorszolgáltatási engedélyt kért az Országos Audiovizuális Tanácstól (CNA) a VOYO Sport 1 elindítására.

Tempestini nagyon érzi a Szeben Ralit

Folytatódott Simone Tempestini egyeduralma a Szeben Ralin. Az országos bajnok sorozatban hetedik alkalommal diadalmaskodott, ezzel tovább növelte előnyét az összetett pontversenyben.

Több döntőt megnyertek a Góbék teqballosai

Két tornán álltak asztalhoz hétvégén a Góbék Teqball Team sportolói: a spanyolországi Gijónban négy aranyérem és egy ezüst, a montenegrói Zabljakban első és második helyezés volt a termés.

Ott voltak a végelszámolásnál a székelyföldi birkózók a korosztályos Eb-n

Két székelyföldi város sportolói léptek szőnyegre a hétvégén Szkopjében zajlott U20-as birkózó Európa-bajnokságon. A Marosvásárhelyi ISK-VSK versenyzője, Darius Sas bronzérmet nyert, a Székelyudvarhelyi ISK képviselője, Lőrincz Magor ötödik helyen zárt.

Foci nélküli nap, egy tenisztorna – a hétfői sportműsor

Szünnapot tartanak a labdarúgó-világbajnokságon. A meccsdömpingeket követően a mai felhozatal igencsak szegény.

Román Szuperkupa, MotoGP és Tour de France – a vasárnapi sportműsor

A Román Szuperkupával hivatalosan is kezdetét veszi a 2026–2027-es román labdarúgó-idény: a bajnok és kupagyőztes Universitatea Craiova az ezüstérmes Kolozsvári U-val csap össze. A kínálatban emellett MotoGP, Tour de France és tenisz is szerepel.

Motorversenyzés és rögbi a javából, véget érnek a negyeddöntők a vébén

Egyértelműen a motorversenyzés és a rögbi van túlsúlyban a szombati sportműsorban, éjszaka az utolsó két negyeddöntőt rendezik a labdarúgó-világbajnokságon, emellett győzteseket avatnak Wimbledonban, és újabb szakasz következik a Tour de France-on.

Spanyol–belga rangadó a vébén, motorsport és U19-es Eb-döntő – a pénteki sportműsor

A pénteki kínálatban a német MotoGP-hétvége és a Superbike Brit Nagydíja mellett az U19-es labdarúgó Európa-bajnokság döntője, a Gyémánt Liga monacói állomása, valamint a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntője is kiemelt figyelmet érdemel.

Székelyföldi játékosokkal rajtol az ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokság

Ezen a héten kezdődik a portugáliai Gondomarban az U15-ös és U19-es ifjúsági asztalitenisz Európa-bajnokság, amelyen két székelyföldi születésű játékos, valamint egy székelyudvarhelyi edző is érdekelt lesz.

Visszatér a focivébé, pályán az FTC és az U – csütörtökön a tévében

A negyeddöntővel folytatódik a labdarúgó-világbajnokság, következik a Franciaország–Marokkó összecsapás. A Ferencváros és a Kolozsvári U is megkezdi szereplését az Európa Liga selejtezőjében, folytatódik a Tour de France és a wimbledoni tenisztorna.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!