A címvédő Lövéte szabadnapos volt ezen játéknapon. Ezt használta ki az üldözője, a Parajd. Hazai környezetben remek első félidőt hoztak össze a Malomfalva ellen, egy mesterhármasnak köszönhetően a pihenőig 3–0 volt az állás. Ezt a folytatásban meg tudták tartani, pedig a vendégek is megtettek mindent, hogy közelebb kerüljenek.
Az 5. Liga másik dobogósa, a Szentábrahám nem vitézkedett, viszonylag simán kikapott Varságon. Az odavágók utolsó fordulójában Szentábrahám–Parajd meccset rendeznek.

Az újonc Szentlélek jó mérkőzést játszott Máréfalvával, utóbbiak kapusuknak köszönhetik, hogy megúszták három kapott góllal.
A 6. Ligában a tabella élbolyában lévő két együttes, a Zetelaka II. és a Csekefalva nézett farkasszemet. Utóbbiak szerezték meg a vezetést, ami ki is tartott a szünetig. Ezt követően fordított a második félidőben a házigazda, úgy, hogy egy könnyedén megítélt tizenegyest is kihagyott. A játékvezető többször is mérlegelt a figyelmeztetéseknél, nem ugyanolyan ítéleteket hozott meg azonos szituációban. Győzelmében megőrizte első helyét a tabellán a fiókcsapat.

Alsósófalvának is fordítania kellett Gagy ellen. Míg érdekes összecsapást játszottak Kápolnáson, ahol már úgy tűnt a hazaiak simán bezsebelik a három pontot, csakhogy hiába vezettek 4–1-re a szüneyben Nagygalambfalva ellen, a 82. percben kiegyenlített az ellenfél. A hajrában aztán mégis meglett a diadal, itt elmaradt a fordítás.
Az előző játéknapon az alsósófalvi kapus úgy gondolta, hogy már biztonságban van azt követően, hogy a játékvezetők a legvégén visszaadták a leigazolásokat. Odaszólt nekik, többek között szerinte meg kellett volna verniük az egészüket. A fegyelmi bizottság két fordulós eltiltással sújtotta Fülöp Attilát.

5. Liga
Varság–Szentábrahám 5–2 (2–1).
Gólszerzők: Tifán Ervin Csaba (20.), Kovács Alpár (21.), Kovács Tifán Norbert (46.), Pál Attila (56.), Bálint Vencel (60.), illetve Boda Krisztián (1.), Gindella Levente (88.).
Parajd–Malomfalva 3–0 (3–0).
Gólszerzők: Ungvári Bence (11., 37., 38.).
Homoródalmás–Farcád 4–2 (1–0).
Gólszerzők: Molnár Márk (45.), Nagy Alex (47., 66., 80.), illetve Molnár Károly (50., 64.).
Székelyszentlélek–Máréfalva 3–1 (1–1).
Gólszerzők: Miklós Levente (4.), Albert Ferenc (64., 83.), illetve Hajdó Roland (30., öngól).
Oklánd–Farkaslaka 5–1 (0–0).
Gólszerzők: Kovács Attila Árpád (58.), Csíki Miklós (63.), Makkai Zsolt Szabolcs (66.), Román Tamás (78.), Román János (90.), illetve Simó Magor (51.).
A Lövéte szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Parajdi SK Parajdi SK | 9 | 8 | 0 | 1 | 33-9 | 24 |
2 | Lövéte Lövéte | 9 | 7 | 2 | 0 | 36-4 | 23 |
3 | Szentábrahám Szentábrahám | 9 | 6 | 1 | 2 | 34-19 | 19 |
4 | Homoródalmási Homoród Homoródalmás | 9 | 5 | 1 | 3 | 20-17 | 16 |
5 | Oklánd Oklánd | 10 | 5 | 1 | 4 | 29-27 | 16 |
6 | Szentlélek Szentlélek | 9 | 3 | 1 | 5 | 17-20 | 10 |
7 | Varság Varság | 9 | 2 | 4 | 3 | 14-19 | 10 |
8 | Máréfalva Máréfalva | 9 | 3 | 0 | 6 | 14-22 | 9 |
9 | Malomfalva Malomfalva | 9 | 2 | 0 | 7 | 18-35 | 6 |
10 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 9 | 2 | 0 | 7 | 10-31 | 6 |
11 | Farcád Farcád | 9 | 1 | 2 | 6 | 9-31 | 5 |
6. Liga
Alsósófalva–Gagy 3–2 (0–1).
Gólszerzők: Farkas Károly (56., 87.), Kacsó Norbert Attila (82.), illetve Bedő Huba (52.).
Zetelaka II.–Csekefalva 2–1 (0–1).
Gólszerzők: András Zsolt (49.), Csíki Imre (85.), illetve Bíró Dávid Csaba (11.).
Kiállítva: Szabó Mátyás (86., Csekefalva).
Homoródszentpál–Bogárfalva 1–0 (1–0).
Gólszerzők: Száva Lóránd Richárd (35.).
Etéd–Korond 1–3 (1–2).
Gólszerzők: Kedei Zalán (16.), illetve Koszó Zsolt (7., öngól), Balázs László (25., 50.).
Kobátfalva–Bögöz 4–2 (4–0).
Gólszerzők: Boros Alpár (9.), Varga Róbert (17., 18.), Pap Örs (44.), illetve Demeter Attila (57.), Karsai Levente (78.).
Homoródszentpéter–Siménfalva 1–2 (0–1).
Gólszerzők: Gergely Szilárd (90+2.), illetve Tarcsafalvi Lóránt (37.), Pálfi Attila (60.).
Kápolnás–Nagygalambfalva 5–4 (4–1).
Gólszerzők: Both Lajos (17., 40., 88.), Lőrincz Ádám (20.), Bencze Tamás (42.), illetve Székely Imre (16.), Miklósi Zoltán (66.), Ambrus Lóránt (73.), Albert Attila (82.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Zetelaka II. Zeteleka | 10 | 9 | 0 | 1 | 42-11 | 27 |
2 | Alsósófalva Alsósófalva | 10 | 7 | 3 | 0 | 29-12 | 24 |
3 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 10 | 7 | 0 | 3 | 30-15 | 21 |
4 | Kobátfalva Kobátfalva | 10 | 7 | 0 | 3 | 25-13 | 21 |
5 | Kápolnás Kápolnás | 10 | 5 | 4 | 1 | 40-25 | 19 |
6 | Csekefalva Csekefalva | 10 | 5 | 3 | 2 | 27-12 | 18 |
7 | Gagy Gagy | 10 | 5 | 1 | 4 | 26-13 | 16 |
8 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 10 | 3 | 3 | 4 | 17-23 | 12 |
9 | Siménfalva Siménfalva | 10 | 3 | 1 | 6 | 14-35 | 10 |
10 | Bogárfalva Bogárfalva | 10 | 3 | 0 | 7 | 10-25 | 9 |
11 | Nagygalambfalva Galambfalva | 10 | 2 | 2 | 6 | 17-28 | 8 |
12 | Bögöz Bögöz | 10 | 2 | 0 | 8 | 20-40 | 6 |
13 | Homoródszentpéter Szentpéter | 10 | 1 | 3 | 6 | 18-42 | 6 |
14 | Etéd Etéd | 10 | 0 | 2 | 8 | 11-32 | 2 |
Már nem Kevin Constantine a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának vezetőedzője – a hírt a Székely Sportnak maga az amerikai szakember erősítette meg.
Elhunyt Jenei Imre, a román labdarúgás legendás alakja, a Bukaresti Steaua történetének egyik legnagyobb edzője. A BEK-győztes, a magyar és a román válogatottat is irányító szakember otthonában, Nagyváradon hunyt el 88 éves korában.
Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.
Őrizetbe vették szerdán egy lugosi iskola pedagógusát, miután azzal gyanúsítják, hogy tanítás közben felpofozott két tízéves diáklányt. A városi rendőrséget a gyerekek szülei értesítették a történtekről.
88 éves korában szerdán elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!