Hirdetés

Bonyolult meccs következik, türelmesnek kell lennie a Sepsi OSK-nak

Idénybeli harmadik hazai megmérettetésére készül a Sepsi OSK
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Négy győzelem után ismét hazai pályán lép pályára a Sepsi OSK, amely szombaton az FC Câmpulung Muscel ellen folytatná remek sorozatát. A vezetőedző, Ovidiu Burcă azonban megrendítő családi veszteség után készíti fel csapatát.

Elkapta a fonalat a Sepsi OSK, amely sorozatban négy győzelemnél jár: hármat a másodosztályban, egyet pedig a Román Kupában szerzett. Legutóbb Újszentesen örülhetett a három pontnak (1–2), és most, a 7. fordulóban az Argeș megyei FC Câmpulung Muscel látogat a Sepsi Duna Arénába.

A vendégek hat bajnoki után mindössze egy győzelemmel állnak, ám a legutóbbi játéknapon meglepetést okoztak: hazai pályán 1–1-es döntetlent harcoltak ki a Chindia ellen.

Hirdetés

Idegenben viszont gyengélkednek, eddigi három mérkőzésükön 12 gólt kaptak és egyszer sem találtak be.

A találkozó előtt azonban a hazai szakmai stáb hangulatát tragédia árnyékolta be, miután csütörtökön este 72 éves korában elhunyt az egykori labdarúgó és vezetőedző, Florin Marin.

„Számomra szomorú pillanat ez, mert elvesztettem egy szülőt, egy embert, aki tanárom, edzőm, apám, mentorom és barátom volt. Ő vezette a lépteimet az elmúlt években, és nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan elmegy. Bárhová is sodor az élet, minden győzelmem és jó pillanatom együtt lesz vele, mert örökre velem marad” – nyilatkozta megrendülten Ovidiu Burcă, aki ezt követően a mérkőzésre tért ki.

A Sepsi OSK trénere elmondta, jó a hangulat az öltözőben, az új játékosok – köztük Aganovic és Nacho – gyorsan beilleszkedtek, és az edzésmunka is intenzív volt a héten.

„Motiváltan, sok energiával készültek a fiúk, bízom benne, hogy a legmagasabb szinten tudunk játszani. Olyan csapatot fogadunk, amely látszólag nem az élmezőny tagja, de az edzőjüket, Sandy Popovici-ot jól ismerem, és tudom, mennyire ért a futballhoz. Láttam, ahogy a csapatuk meccsről meccsre fejlődik.”

A vezetőedző szerint kulcsfontosságú lesz a koncentráció, a labdabirtoklás és a gyors letámadás:

Nekünk kell kontrollálnunk a mérkőzést, a labdával fluiditást mutatnunk, agresszívan támadnunk a kaput és figyelnünk a labdavesztések utáni pillanatokra, mert ellenfelünk jól kontrázik. Az ilyen meccsek sokszor bonyolultak, türelmesnek kell lennünk, mert akár az utolsó percekben is eldőlhet a találkozó.”

Burcă hozzátette, kisebb sérülésgondok még akadnak, de a jövő héttől várhatóan teljes lesz a keret – Gyenge Szilárd és Fejér Béla kivételével. A szurkolóknak pedig minőségi futballt ígért szombatra.

A megmérettetés játékvezetője Andrei Florin Vremăroiu lesz, míg az oldalvonalról Ștefan Dumitrache és Cristian Voicu segíti a munkáját. A szezonban most először sehol sem közvetítik a Sepsi OSK mérkőzését, csak élőben, a helyszínen lehet megtekinteni a meccset.

2. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 7. forduló

2. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

Szavazógép

Sikerül már az első idényben kiharcolni a visszajutást a Sepsi OSK-nak?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Burcă óvatosságra int a fölényes győzelem után: „ezek a meccsek inkább edzésnek számítanak”

Kilencgólos győzelemmel zárta a felkészülési időszakot a Sepsi OSK, Ovidiu Burcă azonban óvatosságra int a Kézdivásárhelyi SE elleni párharcot követően. A vezetőedző szerint a hangsúly nem az eredményen, hanem az intenzitáson és az építkezésen volt.

Kilencet vágott háromszéki társának a Sepsi OSK a kupameccs előtti főpróbán

Rövid időn belül másodszor csapott össze a felkészülési időszakban a 2. Ligában szereplő Sepsi OSK és a harmadosztályú Kézdivásárhelyi SE. Ovidiu Burcă legénysége semmit sem bízott a véletlenre és fölényes győzelemmel hangolt a közelgő kupameccsre.

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Vezetett, végül kikapott ukrán ellenfelétől a Marosvásárhelyi ASA

Lejátszotta az első felkészülési mérkőzését a törökországi edzőtáborban a Marosvásárhelyi ASA, amely hiába szerzett vezetést, végül 3–1-re kikapott az ukrán élvonalban szereplő ellenféltől.

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Székelyföldi csapatok ellen készül a szezon folytatására a Sepsi OSK

A törökországi edzőtábort követően hazai környezetben folytatja a felkészülést a Sepsi OSK, amely két barátságos meccset játszik székelyföldi csapatok ellen.

Másodosztályú társa ellen döntetlenre futotta az ASA-tól

Lejátszotta a felkészülési időszakának harmadik barátságos mérkőzését a Marosvásárhelyi ASA, amely két győzelem után ezúttal döntetlenre végzett a Sellenberki SK ellen.

Kemény terhelés, tanulságos meccsek, beilleszkedő új igazolások – a Sepsi OSK törökországi edzőtáborának tapasztalatai

Fizikai alapozás, három felkészülési mérkőzés és fokozatosan javuló játék jellemezte a Sepsi OSK antalyai edzőtáborát. Ovidiu Burcă és Hadnagy Attila szerint a munka nagy része elkészült, most a finomhangolás következik.

A hajrára maradtak a gólok, győzelemmel zárta az edzőtábort a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését az antalyai edzőtáborban a Sepsi OSK, amely az OFK Petrovac ellen aratott 2–1-es győzelmet. A háromszékiek fiatal tehetsége, Batzula Hunor ismét betalált, ráadásul csapatkapitányként volt eredményes.

Megmenekült, folytatni tudja a bajnokságot a 2. ligás klub

Kedvező fordulat következett be a Ceahlăul Piatra Neamț csapatánál, úgy tűnik, hogy az összeomlás szélén álló klub mentőövet kapott és folytatni tudja a szezont a labdarúgó 2. Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!