Hirdetés

Összehúzták a székelyföldi megyék kupagyőzteseit

Mezőpagocsa, Árkos és Gyergyószentmiklós egy csoportot alkot a labdarúgó Román Kupában
Fotó: Gyergyószentmiklósi VSK

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) szerdán kisorsolta a Román Kupa 2024–2025-ös kiírásának regionális szakaszának menetrendjét. Ezt az új rendszerű kiírást immár a harmadik szezon óta alkalmazzák.

A megyék és Bukarest kupagyőztesei hét helyért játszanak, azaz, hogy bejussanak az országos kupakiírás első fordulójába. Ehhez a 42 együttest háromcsapatos csoportokra osztották, mindenhol három mérkőzést rendeznek.

Hirdetés

A csoportok első helyezettjei a régió döntőjében szerepelnek, a végső győztes megkapja az adott zóna Román Kupa-trófeáját, egyben kvalifikálja magát a következő szakaszba, az 1. fordulóba.

A székely megyék egy csoportba, a 3-as régió 1-es jelű hármasába kerültek. Azaz, Maros, Kovászna és Hargita megye kupagyőztesei csapnak itt össze. A csoportgyőztes pedig a Brassó-Fehér-Szeben trió legjobbjával néz farkasszemet a fináléban.

A labdarúgó Román Kupa regionális szakaszának csoportmérkőzéseit július 10-én, 13-án és 17-én játsszák 18 órától, a döntőt pedig július 20-án 17 óra 30 perctől szervezik.

Labdarúgó Román Kupa, 3-as régió

július 10-én: Árkosi SE (Kovászna)–Gyergyószentmiklósi VSK (Hargita),
július 13-án: Mezőpagocsai ASF (Maros)–Árkos,
július 17-én: Gergyószentmiklós–Mezőpagocsa.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy összekovácsolt csapat, egy életre – találkoztak Janovits Endre tanítványai

Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

`
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Hátrányból nyert kupameccset a Golimpiákosz

Elkezdődtek a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának negyeddöntői, amelynek első mérkőzésén a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz hátrányból fordítva jutott tovább.

Volt pár meglepetés a Maros megyei kupamérkőzéseken

Bajnoki találkozók helyett a Román Kupa második fordulójának mérkőzéseit játszották le hétvégén a Maros megyei labdarúgócsapatok, a párharcokban néhány meglepő eredmény is született.

Udvarhelyi rangadó a negyeddöntőben – kisorsolták a Hargita megyei kupasorozat párosításait

Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának ötödik fordulóját, a legjobb négy közé jutásért pedig udvarhelyi rangadó következik: a Roseal a Golimpiákoszt látja vendégül.

Gyorsítják a játékot a Sepsi OSK meccsein is, kiterjesztik a Multiball rendszert

A Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága döntött a Multiball rendszer kiterjesztéséről. Az új szabályt a 2. és a 3. Liga felsőházi rájátszásában, valamint a női élvonal play-offjában is bevezetik.

Fordítások és meglepetések a Hargita megyei kupafordulóban

Fordulatos mérkőzések, a hajrában eldőlő párharcok és gyimesi gálameccs jellemezte a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának negyedik fordulóját, amely után kialakult a legjobb nyolc mezőnye.

Közel féltucat VAR-vizsgálat jut egy meccsre a hazai klubsorozatokban

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kimutatásából kiderül, hány alkalommal vették igénybe ebben a szezonban a videóbíró-rendszert (VAR), valamint hányszor változtatták meg a játékvezetők a pályán hozott döntésüket a technológia alkalmazásával.

Veretlenül menetel, belőtte magát az Elit Kupa elődöntőjébe a Sepsi OSK ificsapata

Teljesen megérdemelten nyerte meg csoportját a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK U17-es labdarúgócsapata az Elit Kupában, majd az egyenes kieséses szakaszban egygólos győzelemmel harcolta ki az elődöntőbe jutást a Kolozsvári Viitorul ellen.

Több meglepetés is volt a Hargita megyei kupasorozatban

Hat mérkőzést rendeztek hétvégén a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának 3. fordulójában, ahol a legjobb 16 közé jutás volt a tét. A játéknap több meglepetést és gólgazdag mérkőzést hozott.

Mind a négy korosztályban lesz székely csapat a kupanegyeddöntőben

Sorsdöntő mérkőzések várnak a csíki és a háromszéki ifjúsági futballcsapatokra ezen a héten. Az FK Csíkszereda három korosztályban, a Sepsi OSK pedig az U17-es mezőnyben küzd a legjobb négy közé jutásért a korosztályos kupasorozatban.

Kialakultak a párosítások a legjobb négy között a Román Kupában

Érvényesült a papírforma a labdarúgó Román Kupa utolsó negyeddöntős párharcában, a Bukaresti Dinamo jutott be a legjobb négy közé.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!