Hirdetés

Nincs már tökéletes csapat az Udvarhely körzetiben

Felsőboldogfalva az első félidőben kétgólos előnyre tett szert Nagygalambfalván, aztán a hazaiak a folytatásban egyenlítettek
Fotó: László Ildikó

2024. október 29., 16:46

Rangadót rendeztek a labdarúgó 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában a hétvégén, Székelyvarság és Lövéte kilencgólos meccset játszott egymással. A 6. Ligában az eddig száz százalékos Szentlélek megtorpant, idegenben veszítette el tökéletes mérlegét.

2024. október 29., 16:46

Az 5. Ligában az éllovas Varság a második helyezett Lövétét fogadta. A vendégeknek kiválóan indult a meccs, hiszen a 3. percben büntetőből szereztek vezetést, a 10. percben pedig megduplázták előnyüket. Ekkor indult be a hazaiak gépezete, jöttek is a helyzetek – mivel a varsági egyike a körzeti legkisebb pályáinak, egy jól elvégzett bedobás felér egy szöglettel –, és a szünet előtt sikerült is szépíteni.

Térfélcserét követően hamar egyenlítettek a varságiak, az 53. percben jött a második gól. Rögtön válaszoltak a vendégek, de sokáig nem volt náluk az előny, a hazaiak másodszorra is egyenlítettek. A mérkőzés további részében is sok lehetőség alakult ki a kapuk előtt, ám a lövétei belső védők jól állták a rohamokat, minden labdát kifejeltek, társaik pedig újabb két gólt szereztek. A hazaiak a hosszabbításban állították be a 4–5-ös végeredményt egy küzdelmes, de sportszerű meccsen.

Hirdetés

Sok a sérült Betfalván, alig tudtak összegyűlni a hétvégére, nem is tudták felvenni Homoródalmáson a ritmust. A hazaiak sima győzelmükkel feljöttek a második helyre az 5. Ligában.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A 6. Ligában véget ért Szentlélek nyolcmeccses győzelmi sorozata. Zetelaka II. vendégeként még sikerült kétgólos hátrányból talpra állniuk, ám ekkor emberhátrányba kerültek és egy újabb találatot kaptak. Innen már nem volt visszaút, így nincs már tökéletes csapat a körzeti mezőnyében – előnyük így is tetemes. Egy másik meglepetés is született a csoportban, Kápolnás a dobogós Csekefalván nyert 3–1-re – ez is azt jelzi, hogy egy meccs sincs előre lefutva a körzeti bajnokságban.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Labdarúgó 5. Liga, Udvarhelyszéki csoport, 9. forduló:

Homoródalmás–Betfalva 4–1 (2–0),
gólszerzők Gergely Tibor (9., 58., 69.), Balog Zsolt (36.), illetve Vass Roland Barna (50.);

Székelyvarság–Lövéte 4–5 (1–2),
gólszerzők Tifán Bernát (45+1.), Szász Zsolt (53., 90+1.), Dénes Tibor (64.), illetve András László (4.), Forgács Rajmond (10.), Molnár Ottó (54.), Kelemen Emil (68.), Trinfuly András (74.);

Nagygalambfalva–Felsőboldogfalva 2–2 (0–2),
gólszerzők Miklósi Zoltán (52., 85.), illetve Kulcsár Márk (18.), Kovács Zoltán Dániel (23.);

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Farcád–Malomfalva 0–3 (0–1),
gólszerzők Magyari Dániel (29., 77.), Tankó Zoltán (57.),
kiállítva Molnár Károly (69., Farcád);

Szentábrahám–Máréfalva 3–1 (2–1),
gólszerzők Murvai István (21., 43., 54.), illetve Demény Roland (37.);

Oklánd–Farkaslaka 4–2 (1–1),
gólszerzők Miklós Lóránd (8.), Csíki Miklós (44., 53.), Román János (60.), illetve Fancsali Levente (36.), Balázs Zsolt (62);

5. Liga, Udvarhely körzeti csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Lövéte Lövéte
8
7
1
0
27-9
22
2
Homoródalmási Homoród Homoródalmás
9
7
0
2
37-14
21
3
Varság Varság
9
7
0
2
26-12
21
4
Malomfalva Malomfalva
8
5
0
3
16-16
15
5
Parajdi SK Parajdi SK
8
4
2
2
23-12
14
6
Oklánd Oklánd
8
4
1
3
17-12
13
7
Farcád Farcád
8
4
0
4
16-19
12
8
Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva
9
2
2
5
13-33
8
9
Betfalva Betfalva
8
2
1
5
18-23
7
10
Szentábrahám Szentábrahám
8
2
1
5
17-24
7
11
Nagygalambfalva Galambfalva
8
1
3
4
11-16
6
12
Farkaslaki SE Farkaslaka
8
1
2
5
12-22
5
13
Máréfalva Máréfalva
9
1
1
7
10-31
4

6. Liga, 9. forduló

Zetelaka II.–Szentlélek 3–2 (2–0),
gólszerzők Karsai Ádám András (8.), Sebők Imre (33.), Csíki Imre (65.), illetve Bencze Zoltán (50.), Hajdó Hunor (60.)
kiállítva Miklós Szilárd (60., Szentlélek);

Homoródszentpál–Alsósófalva 4–2 (2–2),
gólszerzők Egyed Csongor (1.), Vass László (48., 59.), Kozma Csaba (63., öngól), illetve Farkas Levente (9.), Berkeczi Endre (37.);

Etéd–Korondi Ifjúság 0–4 (0–1),
gólszerzők Bertalan Sándor (27.), Varga György (65.), Balázs András (80.), Vajda Balázs (86.);

Gagy–Bögöz 5–1 (4–0),
gólszerzők Fazakas Árpád (11.), Csapai Róbert (17., 90.), Fodor Attila (28.), Fábián Szabolcs (41.), illetve Csomor Csaba (52.),
kiállítva Fazakas Árpád (51., Gagy);

Homoródszentpéter–Bogárfalva 2–0 (1–0),
gólszerzők Máté Balázs (21.), Székely Vass Zoltán (67.),
kiállítva Bálint Zsolt (11., Bogárfalva);

Siménfalva–Kobátfalva 2–0 (1–0),
gólszerző Lakatos Dénes (35., 89.);

Csekefalva–Kápolnás 1–3 (0–1),
gólszerzők Kiss Norbert Tihamér (80.), illetve Both Lajos (34.), Lőrincz L. Szabolcs (70.), Lőrincz Ádám (90+3.).

6. Liga, Udvarhely körzeti csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Szentlélek Szentlélek
9
8
0
1
45-12
24
2
Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság
9
6
0
3
24-19
18
3
Csekefalva Csekefalva
9
5
1
3
27-19
16
4
Gagy Gagy
9
5
1
3
23-16
16
5
Homoródszentpál Homoródszentpál
9
5
1
3
25-19
16
6
Alsósófalva Alsósófalva
9
5
1
3
21-21
16
7
Kobátfalva Kobátfalva
9
4
1
4
19-17
13
8
Siménfalva Siménfalva
9
4
1
4
22-22
13
9
Kápolnás Kápolnás
9
3
1
5
18-23
10
10
Zetelaka II. Zeteleka
9
2
3
4
16-19
9
11
Bögöz Bögöz
9
3
0
6
16-27
9
12
Homoródszentpéter Szentpéter
9
3
0
6
15-33
9
13
Bogárfalva Bogárfalva
9
2
1
6
11-21
7
14
Etéd Etéd
9
1
3
5
12-26
6
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Nem botlottak az esélyesek az Udvarhely körzetiben

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának első négy helyezettje is megnyerte hétvégi mérkőzését, így nem történt helycsere az élen. A 6. Ligában viszont új éllovas van, miután Kápolnás jobb gólarányával megelőzte Bögözt.

A lefújás után a pályán ütötték meg a játékvezetőt a Csík körzeti focibajnokságban

Csapata 5–1-re kapott ki Szépvízen, a mérkőzés végén a játékvezetőn kérte számon a gyímesbükki elnök-edző a történteket. Tettlegességig fajultak a dolgok.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

A Csík körzeti focibajnokság címvédője pontokat hullajtott, ezt kihasználta az üldözője

Gólokban nem volt hiány ezúttal sem a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának meccsein. Mind az 5. Ligában, mind a 6. Ligában sűrű az élboly.

Fordulónként váltják egymást az éllovasok az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot rendezték a labdarúgó 5. Liga Udvarhelyszéki csoportjában, és ismét változott az éllovas: Szentábrahám legyőzte és átvette a vezetést Malomfalvától. A 6. Ligában szintén új listavezető van, a B csoportban Alsósófalva került az élre.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!