Hirdetés

Ők harcolhatják ki az Eb-szereplést

Házigazdák lesznek. Három hazai meccs vár a magyar válogatottra novemberben
Fotó: MLSZ.hu

MTI
2020. november 02., 18:06

A magyar válogatott szövetségi kaptánya, Marco Rossi kihirdette 27 fős keretét, amellyel készül az Európa-bajnoki pótselejtező utolsó mérkőzésére Izland ellen. Ismét meghívót kapott Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám.

MTI
2020. november 02., 18:06

Az olasz szakember a hétfői sajtótájékoztatóján bevezetésként azt emelte ki, hogy elhárult az a személyes ok, amely miatt a szeptemberi és októberi találkozókon nem számíthatott az NK Osijek középpályására, Kleinheislerre.

Hirdetés

Rajta kívül még változás az előző keretéhez képest, hogy Gyurcsó került Szőke Adrián helyére, aki így az U21-es válogatottnál gyűjthet még hasznos tapasztalatokat.
Rossi szintén számít Lovrencsics Gergőre, aki idény eleji sérülése után utolérte magát fizikálisan, így ő is újra a válogatott rendelkezésére állhat.

Rossi szót ejtett arról, hogy legutóbb

Szoboszlai Dominik a koronavírus-járvány miatt nem tudott csatlakozni a válogatotthoz, de beszélt a támadó középpályással, aki közölte vele, hogy ha nem engedik el, akkor gyalog jön, mert mindenképpen játszani akar.

Az olasz szakember megjegyezte, csak reménykedni tud abban, hogy a pandémia nem okoz problémát ezúttal, de a helyzet napról napra változhat. Azt viszont hangsúlyozta, azért van 24+3 játékos a keretben, hogy minden helyzetre fel legyenek készülve.

A 24 mezőnyjátékosból és három kapusból álló keretben két olyan futballista van, aki még nem lépett pályára a válogatottban – Hegedüs Lajos és Kecskés Ákos –, de kerettagok már mindketten voltak.

A magyarok jövő csütörtökön Izland csapatát fogadják az Európa-bajnoki pótselejtező döntőjében, a győztes kijut a részben budapesti rendezésű, 2021-re halasztott kontinensviadalra. Ezt követően három, illetve hat nappal Szerbia és Törökország válogatottját látják vendégül a Nemzetek Ligája B divíziójának ötödik és hatodik fordulójában.

Mindhárom meccset a Puskás Arénában rendezik •  Fotó: MLSZ Galéria

Mindhárom meccset a Puskás Arénában rendezik
Fotó: MLSZ

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegedüs Lajos (Paksi FC).
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila, Hangya Szilveszter (mindketten MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Loic Nego (MOL Fehérvár), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Apollon).
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Holender Filip (Partizan Beograd), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg).
Támadók: Gyurcsó Ádám (Hajduk Split), Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa).

A magyar labdarúgó-válogatott programja
November 12-én: Magyarország–Izland (21.45).
November 15-én: Magyarország–Szerbia (21.45).
November 18-án: Magyarország–Törökország (21.45).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!