A találgatásokra pont került Daniel Oprița jövőjét illetően: a 43 éves szakember a következő szezonban is a Bukaresti Steaua kispadján marad. A másodosztályban induló katonai klub vezetősége meggyőzte az edzőt a folytatásról, annak ellenére, hogy a Sepsi OSK intenzív próbálkozást tett a megszerzésére.
A háromszékiek kiestek a Szuperligából, új trénert keresnek, amelyik gyorsan visszavezeti őket az élvonalba. Sajtóinformációk szerint Oprița volt az első számú célpontjuk, ám a klub nem volt hajlandó kifizetni a 50 000 eurós kivásárlási díjat, amely a Steauával kötött szerződésében szerepel. A GSP.ro szerint ez volt az akadály a váltást illetően.
A tréner megerősítette, hogy valóban vonzónak találta a székelyföldi projektet: „Nem titok, szívesen mentem volna Sepsiszentgyörgyre. Jól felépített klub, jó feltételekkel, és hiszem, hogy fel is juthatnak. De tegnap döntést kellett hozni: vagy fehér, vagy fekete. Ők nem fizették ki a záradékot, elfogadom és köszönöm az érdeklődésüket” – nyilatkozta a hetedik idényét a fővárosiaknál töltő tréner a Fanatik portálnak adott interjújában.
Noha az edző nem vált klubot, két játékos – Daniel Vîrtej és Daniel Iglesias – a hírek szerint mégis Sepsiszentgyörgyre igazol.
A Sepsi OSK jövő héten gyűl össze a nyári szünetet követően, valószínűleg addig a klubvezetés megtalálja az új edzőt.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!