A mutatott játék alapján kevés esélye volt a pontszerzésre a székelyföldi együttesnek Mioveni-ben, a mérkőzést az elejétől a végéig a hazai gárda irányította,
a vendég csíkiak egész meccs alatt alig két-három veszélyesebb gólhelyzetet tudtak kialakítani.
A szépítési lehetőség az 59. percben adódott amikor Eder a felső kapufára fejelte a labdát, a visszapattanót pedig a hazai hátvédek Bajkó elől kirúgták.
Mindhárom találat szépen kidolgozott, több passzos akció végén született. A 12. percben Hergheligiu 16 méterről, a 45. percben pedig Masaro 6 méterről lőtte az FK hálójába a labdát. A végeredményt a 70. percben Masaro állította be, a hazaiak idegenlégiósa a csíki kaputól 5–6 méterre üresen hagyva kapott labdát, és nem hibázott. Lehetett volna 4–0 is, de a 84. percben a kapu felé tartó labdát Lalic a gólvonalról rúgta ki.
Idénybeli negyedik vereségével a táblázat 17-ik helyére csúszott vissza a csíki együttes,
míg a CS Mioveni négy döntetlent követően nyert ismét és jelenleg a második a 2. Ligában.
A következő fordulóban, jövő szombaton 11 órakor az FK számára nagyon fontos mérkőzés következik, hiszen utolsó előtti CS Pandurii Lignitul Târgu Jiu együttesét fogadja.
Labdarúgó 2. Liga, 10. forduló:
CS Mioveni–FK Csíkszereda 3–0 (2–0)
Gólszerzők: Andrei Hergheligiu (12. perc), Davide Massaro (45. és 70.).
Játékvezetők: Vlad Baban (Iaşi), Cristian Voicu (Focşani) és Constantin Mihai Cantemir (Fogaras).
Megfigyelők: Silviu Crângaşu (Ploieşti) és Ştefan Donciu (Sepsiszentgyörgy).
CS Mioveni: Flavius Croitoru – Robert Ghiţă, Daniel Celea, Dean Beţa, Ionuț Burnea, Marian Şerban, Raul Costin, Valentin Coşereanu 8alin Calin, a 83. perctől), Davide Massaro (Cătalin Alexe, 76.), Simon Măzărache (Mihai Istfan, 66.), Andrei Hergheligiu. Vezetőedző: Marius Stoica,
FK Csíkszereda: Damir Ljuljanovic – Raul Palmeş, Csonka Bonifác, Slobodan Lalic, Simó Csongor, Casiadi-Bakó Soma, Veres Szilárd (Barta Norbert, 80.), Kálmán Szilárd (Takács Martin, 46.), Eder Gonzalez, Magyari Szilárd (Bajkó Barna, 46.), Romaric Logon. Vezetőedző: valentin Suciu.
Labdarúgó 2. Liga, 2019–2020, 10. forduló
| 2019. 10. 05., 11:00 | CS Mioveni | FK Csíkszereda | 3–0 |
| 2019. 10. 05., 11:00 | Konstancai Farul | 1–0 | |
| 2019. 10. 05., 11:00 | Concordia Chiajna | Bukaresti Metaloglobus | 1–1 |
| 2019. 10. 05., 11:00 | Resicabányai Muncitoresc | Viitorul Pandurii Târgu Jiu | 1–7 |
| 2019. 10. 05., 12:00 | Pandurii Târgu Jiu | Petrolul Ploiești | 0–1 |
| 2019. 10. 05., 14:00 | Temesvári Poli | FC Argeș | 3–0 |
| 2019. 10. 06., 13:00 | Kolozsvári U | Temesvári Ripensia | 1–1 |
| 2019. 10. 08., 19:30 | Turris-Oltul Turnu Măgurele | Gloria Buzău | 2–1 |
| 2019. 11. 20., 00:00 | FC Rapid | Aradi UTA | 2–0 |
Labdarúgó 2. Liga, 2019–2020
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Aradi UTA | 23 | 15 | 5 | 3 | 49–13 | 50 |
| 2. | CS Mioveni | 23 | 10 | 9 | 4 | 36–22 | 39 |
| 3. | Turris-Oltul Turnu Măgurele | 22 | 11 | 6 | 5 | 36–25 | 39 |
| 4. | FC Argeș | 23 | 10 | 8 | 5 | 34–25 | 38 |
| 5. | Petrolul Ploiești | 23 | 10 | 8 | 5 | 23–20 | 38 |
| 6. | FC Rapid | 23 | 10 | 7 | 6 | 32–20 | 37 |
| 7. | Bukaresti Metaloglobus | 23 | 10 | 7 | 6 | 28–20 | 37 |
| 8. | Gloria Buzău | 23 | 9 | 6 | 8 | 35–27 | 33 |
| 9. | Konstancai Farul | 23 | 9 | 6 | 8 | 27–20 | 33 |
| 10. | Viitorul Pandurii Târgu Jiu | 22 | 9 | 6 | 7 | 32–27 | 33 |
| 11. | Temesvári Poli | 22 | 8 | 8 | 6 | 20–12 | 32 |
| 12. | Dunărea Călărași | 23 | 8 | 7 | 8 | 29–30 | 31 |
| 13. | Temesvári Ripensia | 23 | 6 | 10 | 7 | 28–34 | 28 |
| 14. | Kolozsvári U | 23 | 5 | 12 | 6 | 29–26 | 27 |
| 15. | Resicabányai Muncitoresc | 22 | 6 | 6 | 10 | 30–35 | 24 |
| 16. | Concordia Chiajna | 22 | 6 | 6 | 10 | 20–30 | 24 |
| 17. | FK Csíkszereda | 23 | 5 | 7 | 11 | 17–33 | 22 |
| 18. | Pandurii Târgu Jiu | 23 | 1 | 5 | 17 | 10–53 | 8 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!