Az éllovas FCSB nem tudott nyerni az Universitatea Craiova vendégeként, így a CFR számára egy győzelem azt jelenthette volna, hogy beéri fővárosi riválisát. Ennek megfelelően Dan Petrescu együttese lendületesen kezdte a találkozót, és már a 7. percben előnybe került Leonardo Bolgado találatával.
A vezetés után is támadásban maradt a kincses városi gárda, több ígéretes lehetőséget alakított ki, ám Stolz kapus magabiztosan hárította a próbálkozásokat. A vendégek az első félidőben keveset mutattak a támadóharmadban, és csupán a 43. percben jegyezhettük fel első kaput eltaláló lövésüket, amikor Răzvan Onea próbálkozott.
A második játékrész álomszerűen indult a Rapid számára: az 52. percben Mattias Käit lövése utat talált a kapuba, ezzel kiegyenlítettek. Ezt követően a fővárosiak leginkább a védekezésre helyezték a hangsúlyt.
A CFR mindent megtett az újabb gól megszerzése érdekében, de nem tudott áttörni a Rapid védelmén, így maradt az 1–1-es döntetlen. Ennek következtében továbbra is két pont a lemaradásuk az FCSB mögött a tabellán.
Labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 4. forduló:
Kolozsvári CFR–Bukaresti Rapid 1–1 (1–0),
gólszerzők: Bolgado (7.), illetve Mattias Käit (52.).
CFR: Hindrich – Rocha, Bolgado, M. Ilie, Camora – Emerllahu, Djokovic, Fică – Korenica, L. Munteanu, Kamara. Cserék: M.Popa, Abeid, Țîrlea, Sinyan, Name, Tachtsidis, Păun, Gligor, Deac, Nkololo, Postolachi, Juric. Vezetőedző: Dan Petrescu.
Rapid: Stolz – Onea, D. Ciobotariu, Pașcanu, Borza – Ademo, Kait, Chistensen – Al. Dobre, Burmaz, Petrila. Cserék: Aioani, Braun, Săpunaru, Ignat, Bădescu, Vulturar, Grameni, N'Jie, R. Pop, Ankeye, Gojkovic, Koljic. Vezetőedző: Marius Șumudică.
| 2025. 04. 12. 20:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-4 |
| 2025. 04. 13. 21:00 | Universitatea Craiova U Craiova | FCSB FCSB | 0-0 |
| 2025. 04. 14. 20:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Bukaresti Rapid Rapid | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 4 | 2 | 2 | 0 | 6-4 | 36 |
2 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 4 | 2 | 1 | 1 | 6-3 | 34 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 4 | 2 | 1 | 1 | 5-3 | 33 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4 | 1 | 0 | 3 | 6-8 | 29 |
5 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 4 | 1 | 0 | 3 | 3-8 | 29 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 4 | 1 | 2 | 1 | 6-6 | 28 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!