HIRDETÉS

Nem tudott meglepetést okozni Kolozsváron a Sepsi OSK

Hadnagyék nem tudták megállítani az éllovast. A Gépész utcai legénység öt pont előnnyel áll a tabella első helyén. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. november 27., 23:52

Papírforma szerinti vereséget szenvedett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a labdarúgó 1. Liga 19. fordulójában a listavezető Kolozsvári CFR otthonában maradt alul. A kudarc ellenére a háromszékieknek az első félidőben a játék néhány elemében sikerült felnőniük a bajnokesélyes kincses városiak szintjére, ami reményt keltő lehet a jövőre nézve, a kiesés elkerülése érdekében vívott küzdelemben.

2017. november 27., 23:52

Amint a két csapat közötti erőviszonyokat tekintve várható is volt, a házigazdák már a kezdést jelző sípszó után magukhoz ragadták a játék irányítását, a piros-fehérek pedig beszorultak saját térfelükre. Ennek ellenére Niczuly kapuja nem forgott veszélyben, így a háromszékiek is bátrabban kitámadtak.

A 19. percben Fülöp jó helyzetből lőtt kapu mellé, majd négy perccel később egy baloldali szabadrúgást követően szintén Fülöp fejelhetett, de Arlauskis résen volt.

A 36. percben azonban a vasutascsapat az első igazán veszélyes helyzetét gólra váltotta. Ekkor Deac lövése elsőre még kipattant Dimáról, de Djokovic ismételhetett, akinek újabb próbálkozását Niczuly vetődve hárította. Kezéről a labda Omrani elé pattant, és a kolozsváriak csatára meg is célozta a rövid sarkot, de lövését Niczuly ismét védte, viszont a partjelző megítélése szerint a gólvonal mögül húzta vissza a labdát, így intésére a játékvezető megadta a találatot (1–0).

Három perc elteltével a házigazdák akár növelhették is volna előnyüket, amikor Omrani az alapvonal közeléből gurított vissza Deac elé, ő kapásból tüzelt, de a játékszer elsüvített a keresztléc felett.

Szünet után is többnyire a házigazdák birtokolták többet a labdát, azonban az első gólszerzési lehetőséget csak az 59. percben jegyezhettük, amikor Omrani kisodródott helyzetből vette célba Niczuly kapuját, de nem tudott kifogni a háromszékiek hálóőrén.

A folytatásban meddő mezőnyjáték alakult ki, mindkét csapat sokat hibázott, így hosszú ideig semmi említésre méltó esemény nem történt. A 77. percben aztán a házigazdáknak sikerült megduplázniuk előnyüket:

Deac a baloldalról ívelt a hosszú sarok felé, a beadásra pedig érkezett Mureșan, és az elalvó védők mellett, senkitől sem zavartatva bólintott a hálóba (2–0).

Ekkor még negyedórányi játékidő állt Eugen Neagoe tanítványainak rendelkezésére, hogy megpróbálkozzanak a gólszerzéssel, de a láthatóan erőnléti problémákkal küzdő piros-fehérek támadásai nem jelentettek veszélyt Arlauskis kapujára.

Így érvényesült a papírforma, és győzelmével a CFR megerősítette vezető pozícióját, a Sepsi OSK pedig újabb vereségével maradt a 12 pontjával.

Az utóbbi hét mérkőzésükön egyetlen találatot szerző háromszékiek a következő játéknapon a Bukaresti Dinamo együttesét fogadják a brassói Ifjúsági Stadionban. A találkozó december 4-én, hétfőn este 20.45-kor kezdődik.

Labdarúgó 1. liga, 19. forduló, Kolozsvár, Dr. Constantin Rădulescu Stadion:
Kolozsvári CFR–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–0 (1–0),
gólszerzők: Omrani (36.), Mureșan (77.)
Kolozsvár: Arlauskis – Manea, Boli, Vinicius, Camora – Hoban (Mureșan, 71.), Culio, Deac, Djokovic, Păun (Mailat, 66.) – Omrani (Urko Vera, 80.). Edző: Dan Petrescu.
Sepsi OSK: Niczuly – Burlacu, Ursu, Dima, Dumbravă – Petrović (Hadnagy, 80.), Fülöp, Petre (Huiban, 84.), Herea, Astafei (Issa Thiaw, 65.) – Nikolic. Edző: Eugen Neagoe.
Sárga lap: Manea (22.), Djokovic (51.), Mailat (87.), illetve Fülöp (36.), Petrović (78.)
Játékvezetők: Andrei Chivulete (Bukarest), Valentin Avram (Bukarest), Bogdan Gheorghe (Bukarest).

Román labdarúgó 1. Liga, 19. forduló
2017. 11. 24., 00:00 Bukaresti Juventus Concordia Chiajna 0–5
2017. 11. 24., 00:00 FC Botoșani CSU Craiova 1–0
2017. 11. 25., 00:00 FC Viitorul Temesvári ACS Poli 1–1
2017. 11. 25., 00:00 Bukaresti Dinamo Jászvásári Poli CSM 2–1
2017. 11. 26., 00:00 Astra Giurgiu FCSB 2–0
2017. 11. 26., 00:00 Medgyesi Gaz Metan FC Voluntari 1–1
2017. 11. 27., 00:00 Kolozsvári CFR Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–0

Román labdarúgó 1. Liga
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 18 5 3 41–13 59
2. FCSB 26 16 7 3 52–18 55
3. CSU Craiova 26 14 9 3 41–26 51
4. FC Viitorul 26 13 5 8 34–21 44
5. Astra Giurgiu 26 12 8 6 38–26 44
6. Bukaresti Dinamo 26 11 6 9 39–31 39
7. Jászvásári Poli CSM 26 11 6 9 34–31 39
8. FC Botoșani 26 11 6 9 28–26 39
9. Concordia Chiajna 26 8 4 14 36–37 28
10. FC Voluntari 26 7 7 12 25–35 28
11. Temesvári ACS Poli 26 6 9 11 22–37 27
12. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 5 4 17 15–44 19
13. Medgyesi Gaz Metan 26 2 10 14 14–39 16
14. Bukaresti Juventus 26 1 8 17 12–47 11

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Kiütötte a székelykeresztúriakat a Marosvásárhelyi ASA

Nagyarányú győzelmet aratott a Marosvásárhelyi ASA hazai pályán a Székelykeresztúri Egyesülés ellen a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszának székelyföldi csoportjában.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Az újoncoknak nem osztottak pontot a Szuperliga rajtján (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga új idénye: két újonc csapat is pályára lépett, de egyik sem tudott meglepetést okozni, az esélyesebb együttesek magabiztosan nyertek idegenben.

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

Új szövetségi kapitánya van a román ifjúsági fociválogatottnak

Kinevezték a román U21-es korosztályú labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: Costin Curelea két éves szerződést kötött a szövetséggel, a célkitűzése kijutni a 2027-es Európa-bajnokságra.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Nem talált fogást a Magyar Kupa címvédőjén a Kolozsvári CFR

Gól nélküli döntetlennel zárult a Paksi FC–CFR mérkőzés a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének odavágóján. A kincses városiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak a Fehérvári úti stadionban, ám valódi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Volt Fradi-játékos érkezett edzőnek a Székelyföld Labdarúgó Akadémiához

Megkezdődött a nyári felkészülés a Székelyföld Labdarúgó Akadémián: a csíkszeredai központú műhelyben már gőzerővel zajlanak az edzések, és a következő idényre készülődve kialakították az utánpótláscsapatok szakmai stábjait is.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!