Amint a két csapat közötti erőviszonyokat tekintve várható is volt, a házigazdák már a kezdést jelző sípszó után magukhoz ragadták a játék irányítását, a piros-fehérek pedig beszorultak saját térfelükre. Ennek ellenére Niczuly kapuja nem forgott veszélyben, így a háromszékiek is bátrabban kitámadtak.
A 19. percben Fülöp jó helyzetből lőtt kapu mellé, majd négy perccel később egy baloldali szabadrúgást követően szintén Fülöp fejelhetett, de Arlauskis résen volt.
A 36. percben azonban a vasutascsapat az első igazán veszélyes helyzetét gólra váltotta. Ekkor Deac lövése elsőre még kipattant Dimáról, de Djokovic ismételhetett, akinek újabb próbálkozását Niczuly vetődve hárította. Kezéről a labda Omrani elé pattant, és a kolozsváriak csatára meg is célozta a rövid sarkot, de lövését Niczuly ismét védte, viszont a partjelző megítélése szerint a gólvonal mögül húzta vissza a labdát, így intésére a játékvezető megadta a találatot (1–0).
Három perc elteltével a házigazdák akár növelhették is volna előnyüket, amikor Omrani az alapvonal közeléből gurított vissza Deac elé, ő kapásból tüzelt, de a játékszer elsüvített a keresztléc felett.
Szünet után is többnyire a házigazdák birtokolták többet a labdát, azonban az első gólszerzési lehetőséget csak az 59. percben jegyezhettük, amikor Omrani kisodródott helyzetből vette célba Niczuly kapuját, de nem tudott kifogni a háromszékiek hálóőrén.
A folytatásban meddő mezőnyjáték alakult ki, mindkét csapat sokat hibázott, így hosszú ideig semmi említésre méltó esemény nem történt. A 77. percben aztán a házigazdáknak sikerült megduplázniuk előnyüket:
Deac a baloldalról ívelt a hosszú sarok felé, a beadásra pedig érkezett Mureșan, és az elalvó védők mellett, senkitől sem zavartatva bólintott a hálóba (2–0).
Ekkor még negyedórányi játékidő állt Eugen Neagoe tanítványainak rendelkezésére, hogy megpróbálkozzanak a gólszerzéssel, de a láthatóan erőnléti problémákkal küzdő piros-fehérek támadásai nem jelentettek veszélyt Arlauskis kapujára.
Így érvényesült a papírforma, és győzelmével a CFR megerősítette vezető pozícióját, a Sepsi OSK pedig újabb vereségével maradt a 12 pontjával.
Az utóbbi hét mérkőzésükön egyetlen találatot szerző háromszékiek a következő játéknapon a Bukaresti Dinamo együttesét fogadják a brassói Ifjúsági Stadionban. A találkozó december 4-én, hétfőn este 20.45-kor kezdődik.
Labdarúgó 1. liga, 19. forduló, Kolozsvár, Dr. Constantin Rădulescu Stadion:
Kolozsvári CFR–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–0 (1–0),
gólszerzők: Omrani (36.), Mureșan (77.)
Kolozsvár: Arlauskis – Manea, Boli, Vinicius, Camora – Hoban (Mureșan, 71.), Culio, Deac, Djokovic, Păun (Mailat, 66.) – Omrani (Urko Vera, 80.). Edző: Dan Petrescu.
Sepsi OSK: Niczuly – Burlacu, Ursu, Dima, Dumbravă – Petrović (Hadnagy, 80.), Fülöp, Petre (Huiban, 84.), Herea, Astafei (Issa Thiaw, 65.) – Nikolic. Edző: Eugen Neagoe.
Sárga lap: Manea (22.), Djokovic (51.), Mailat (87.), illetve Fülöp (36.), Petrović (78.)
Játékvezetők: Andrei Chivulete (Bukarest), Valentin Avram (Bukarest), Bogdan Gheorghe (Bukarest).
Román labdarúgó 1. Liga, 19. forduló
| 2017. 11. 24., 00:00 | Bukaresti Juventus | Concordia Chiajna | 0–5 |
| 2017. 11. 24., 00:00 | FC Botoșani | CSU Craiova | 1–0 |
| 2017. 11. 25., 00:00 | FC Viitorul | Temesvári ACS Poli | 1–1 |
| 2017. 11. 25., 00:00 | Bukaresti Dinamo | Jászvásári Poli CSM | 2–1 |
| 2017. 11. 26., 00:00 | Astra Giurgiu | FCSB | 2–0 |
| 2017. 11. 26., 00:00 | Medgyesi Gaz Metan | FC Voluntari | 1–1 |
| 2017. 11. 27., 00:00 | Kolozsvári CFR | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 2–0 |
Román labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 18 | 5 | 3 | 41–13 | 59 |
| 2. | FCSB | 26 | 16 | 7 | 3 | 52–18 | 55 |
| 3. | CSU Craiova | 26 | 14 | 9 | 3 | 41–26 | 51 |
| 4. | FC Viitorul | 26 | 13 | 5 | 8 | 34–21 | 44 |
| 5. | Astra Giurgiu | 26 | 12 | 8 | 6 | 38–26 | 44 |
| 6. | Bukaresti Dinamo | 26 | 11 | 6 | 9 | 39–31 | 39 |
| 7. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 11 | 6 | 9 | 34–31 | 39 |
| 8. | FC Botoșani | 26 | 11 | 6 | 9 | 28–26 | 39 |
| 9. | Concordia Chiajna | 26 | 8 | 4 | 14 | 36–37 | 28 |
| 10. | FC Voluntari | 26 | 7 | 7 | 12 | 25–35 | 28 |
| 11. | Temesvári ACS Poli | 26 | 6 | 9 | 11 | 22–37 | 27 |
| 12. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 5 | 4 | 17 | 15–44 | 19 |
| 13. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 2 | 10 | 14 | 14–39 | 16 |
| 14. | Bukaresti Juventus | 26 | 1 | 8 | 17 | 12–47 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!