A Sepsi OSK nem kezdte jól ezt az évet, fontos pontokat veszítettek a play-offért folytatott küzdelemben. A Slobozia elleni 3–2-es vereséget követően a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 23. fordulójában vasárnap délután saját szurkolóik előtt a Galaci Oțelult fogadták, a Duna partiak november óta nem nyertek a bajnokságban.
Az odavágón a galaciak 2–0-ra nyertek, az augusztus 30-án rendezett találkozót követően váltak el Bernd Storck és a piros-fehérek útjai, ült vissza a kispadra Valentin Suciu.

Nem sok minden történt az első negyedórában. A Sepsi OSK képtelen volt ráerőltetnie játékát a vendégekre, akik amikor lehetett elindultak Gyenge kapuja felé, de azért jobbára a védekezéssel voltak elfoglalva.

A 21. percben volt az első kapura tartó lövés, Matei szúrta rá tizenhatról, védte Popescu. Aztán Coman egyéni akciója következett, egy jó kiugratást követően becselezte magát a kapu előterébe, estéből küldte rá, a játékszer kicsivel ment mellé.
A szünetig Popescunak kellett bemutatnia három nagy védést Matei, El Sawy és Oberlin lövéseit hárította. Jobb volt a sepsiszentgyörgyi együttes az első félidőben, megvoltak a lehetőségei, de nem tudta bevenni az Oțelul kapuját.

A második játékrészben is a házigazdák voltak a kezdeményezőbbek, az 55. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Matei pontos beívelését Ninaj – aki a csapatkapitányi szalagot viselte ezen a meccsen – senkitől sem zavartatva nyolcról küldte a hálóba (1–0).

Nem törte meg a bekapott gól a galaciakat, támadóbb focit mutattak, de nagyon nehezen tudtak eljutni a kapuig. A házigazdák sem nagyon tudták kihasználni, hogy nagyobb terület volt előttük.
Sok volt a hiba mindkét csapat részéről, a Galactól hiányzott az átütő erő, a Sepsinek megfelelt, hogy előnyben volt.

A hosszabbítás első percében aztán a csereként beállt Mailat besétált a tizenhatosba, miután senki nem támadta meg a bal alsóba helyezte a labdát, beállítva a végeredményt.
Jobb csapat képét mutatta a Sepsi OSK, megérdemelten zsebelte be a pontokat, de összességében nem volt meggyőző a játékuk. Több kell a folytatáshoz, amennyiben elérnék a rájátszás felsőházát.
| 2025. 01. 24. 17:00 | Gloria Buzău Gloria | Unirea Slobozia Slobozia | 3-0 |
| 2025. 01. 24. 20:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Kolozsvári U Kolozsvári U | 0-0 |
| 2025. 01. 25. 14:30 | Jászvásári Poli Jászvásár | FC Hermannstadt Hermannstadt | 0-2 |
| 2025. 01. 25. 20:00 | Bukaresti Rapid Rapid | Universitatea Craiova U Craiova | 1-0 |
| 2025. 01. 26. 17:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Galaci Oțelul Oțelul | 2-0 |
| 2025. 01. 26. 20:00 | Aradi UTA UTA | FCSB FCSB | 0-1 |
| 2025. 01. 27. 17:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | FC Botoșani Botoșani | 3-1 |
| 2025. 01. 27. 20:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Konstancai Farul Farul | 3-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 23 | 11 | 8 | 4 | 34-19 | 41 |
2 | FCSB FCSB | 23 | 11 | 8 | 4 | 34-22 | 41 |
3 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 23 | 10 | 9 | 4 | 40-28 | 39 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 23 | 9 | 11 | 3 | 31-20 | 38 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 23 | 9 | 9 | 5 | 34-23 | 36 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 23 | 8 | 11 | 4 | 27-20 | 35 |
7 | Petrolul Ploiești Petrolul | 23 | 8 | 11 | 4 | 26-22 | 35 |
8 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 23 | 9 | 6 | 8 | 32-26 | 33 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 23 | 8 | 6 | 9 | 27-33 | 30 |
10 | Aradi UTA UTA | 23 | 6 | 8 | 9 | 23-26 | 26 |
11 | Galaci Oțelul Oțelul | 23 | 5 | 10 | 8 | 17-23 | 25 |
12 | Konstancai Farul Farul | 23 | 5 | 10 | 8 | 22-31 | 25 |
13 | Unirea Slobozia Slobozia | 23 | 7 | 4 | 12 | 24-36 | 25 |
14 | Jászvásári Poli Jászvásár | 23 | 6 | 4 | 13 | 21-36 | 22 |
15 | Gloria Buzău Gloria | 23 | 5 | 4 | 14 | 22-35 | 19 |
16 | FC Botoșani Botoșani | 23 | 4 | 7 | 12 | 19-33 | 19 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!