Hirdetés

Nem lesz síri csend, szurkolhatnak a kupadöntőn

Valószínű a Craiova drukkerei lesznek többségben
Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

2021. május 22., 15:21

Az európai porondon való szereplés a tétje a labdarúgó Román Kupa döntőjének. Az Univeristatea Craiova idényét megmentheti a trófea, míg az Astra Giurgiu úgy nyerhet, hogy kiesett az élvonalból.

2021. május 22., 15:21

Ploiești a házigazdája a labdarúgó Román Kupa fináléjának, a végső ütközetre az Universitatea Craiova és az Astra Giurgiu maradt talpon. Mindkét gárda számára gyógyírt jelentene a trófea megkaparintása, előbbiek már biztosan a harmadik helyen zárják az 1. Ligát – pedig a bajnoki cím volt a célkitűzésük –, míg utóbbiak jövőre a másodosztályban folytatják a küzdelmet, miután utolsó előttiek lettek az alsóházi rájátszásban.

Hirdetés

Mindkét döntős előzően már nyert Román Kupát, az Astra 2014-ben egyet, a Craiovának pedig az idei lehet a nyolcadik diadala, legutóbb 2018-ban sikerült elhódítania.

A tavalyi döntős, a Sepsi OSK is figyelemmel követi a szombat esti összecsapást, hiszen amennyiben az Universitatea megnyeri a mérkőzést, akkor megnyílik az út a nemzetközi szereplésre, hiszen az 1. Liga negyedik helyezettje egy selejtezőmeccset játszik az alsóházi rájátszás „döntősével”, azaz a Chindia Târgoviște–Konstancai Viitorul párharc győztesével. Aki itt nyer, az kapja meg az indulási jogot a Konferencia Ligába.

A 2021-es Román Kupa döntőjét szombaton 20 óra 30 perctől rendezik, a lelátón szurkolókkal, az Ilie Oană Stadion befogadóképességének 25 százaléka, azaz 3 500 néző lehet a helyszínen.

A mérkőzést élőben közvetítik a román sporttévétársaságok (Digi Sport 1, Look Sport+ és Telekom Sport 1).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

Az FK Csíkszereda két fiatalja kapott behívót a korosztályos válogatottakba

Összegyűl a román U16-os és U17-es korosztályú labdarúgó-válogatott, mindkét együttes keretébe az FK Csíkszereda egy-egy játékosa kapott behívót.

Három év felfüggesztettet kapott a Sepsi OSK korábbi kapusa

Jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Răzvan Begant. A Sepsi OSK korábbi kapusának egy bukaresti bántalmazás miatt 30 ezer eurós kártérítést is fizetnie kell.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Elutasították a fellebbezést, Burleanu marad az FRF élén

Elveszítette a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (TAS) indított eljárását Ilie Drăgan, aki Răzvan Burleanu negyedik egymást követő elnöki mandátumát támadta meg. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke így legalább 2030-ig hivatalában marad.

Válsághelyzetben vette át új klubját, de nem hátrál meg a kihívásoktól László Csaba

Pályafutása során sokadszor vállalta el mélyponton lévő csapat irányítását a rutinos székelyudvarhelyi szakember. László Csaba a Székely Sportnak elmúlt egy évnyi szünetéről és az albániai kinevezés hátteréről is mesélt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!