Két évvel ezelőtt a keresztúri együttes már részt vett a 3. ligás selejtezőben (a csapatot a Barcarozsnyói Olimpic Cetate idegenben szerzett több góllal ejtette ki).
Akkor a sportminisztérium engedélyezte azon csapatok pályára lépését, amelyeknek folyamatban volt a szükséges tanúsítvány beszerzése.
„Idén szigorított a szövetség, csak azokat engedi játszani, akiknek már megvan ez a tanúsítványuk. Mi két évvel ezelőtt elindítottuk ennek beszerzését,
Elsődleges szándékunk az volt, hogy játsszunk a selejtezőben, és ha tudjuk, nyerjük is meg. A harmadosztályos szereplés már más lapra tartozik” – mondta Péter Miklós, a keresztúri együttes elnöke.
A selejtezőre negyvenkét megye bajnoka jogosult, ám a Román Labdarúgó-szövetség hivatalos oldala szerint csupán huszonhat csapatot neveztek.
„Bonyolult eljárás ennek a bizonylatnak a beszerzése, nem megy egyik napról a másikra.
A városban is egyre nagyobbak az elvárások velünk szemben, hiszen már harmadik szezonja, hogy jól szereplünk a megyeiben, és egy sikeres párharccal akartunk volna kedveskedni szurkolóinknak” – tette hozzá az elnök.
A csapat kapusa, Klein László is megerősítette Péter szavait: „Mi vagyunk a hibásak, mivel nem figyeltünk eléggé oda, és nem a megfelelő személyt bíztuk meg a tanúsítvány megszerzésével, hiszen jogi téren nem vagyunk jártasak.
A Székelykeresztúri Egyesülés a tervek szerint legközelebb hétfőn 18 órától játszik, a 2019-es labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának elődöntőjében a Farkaslaki SE vendége lesz.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!