Két hete a listavezető Aerostar otthonában szerepelt az FK (0–2), az elmúlt fordulóban a negyedik helyen álló szászhermányiakat fogadta (2–0), szombaton pedig a második helyen tanyázó Oțelul otthonában vendégszerepelnek a csíkiak.
Az egykoron a román élvonalban kiváló eredményeket elérő Galaci Oțelul utóda kíván lenni a Suporter Club Oțelul nevű csapat, amelynek célja a csoportelsőség, a feljutás. Az együttes a 9. fordulóig hiba nélkül menetelt,
múlt héten azonban 2–1-re kikapott Románvásáron, így visszacsúszott a második helyre.
Az FK Csíkszereda hullámzó teljesítményt nyújtott az őszi idényben, de Bálint László György vezetőedző reméli, hogy Galacon a csapat jól fog teljesíteni.
„Egész héten komolyan készültek a fiúk, a csapatban jó a hangulat. Sajnos két játékosunk, Benkő-Bíró Norbert, illetve Lakatos Miklós nem tudott teljes edzésmunkát végezni, Benkő-Bírót egy hematoma (vérömleny, vérdaganat), míg Lakatost egyéb betegség akadályozta a felkészülésben.
Vannak információink az ellenfélről, tudjuk, hogy edzőváltás volt náluk a héten, de mi a saját csapatunkkal foglalkozunk. Az a fontos, hogy mi hozzuk a jó formánkat. Győzni, pontokért utazunk Galacra” – nyilatkozta az elutazás előtt Bálint.
Egyébként az FK-nak ebben a szezonban ez lesz a negyedik Galac megyei kiszállása, és összességében nem lehetnek rossz élményeik: az első fordulóban 2–2-es eredményt ért el az Avântul Valea Mărului vendégeként, a negyedikben 4–1-re nyert a Metalosport otthonában, a 6. fordulóban pedig a Sportig Liești-et verte 2–0-ra idegenben.
Szombaton 15 órától
Szászhermányi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Galaci Suporter Club Oțelul–FK Csíkszereda
Székelyudvarhelyi FC–Románvásári VSK
CSM Focșani–Kézdivásárhelyi KSE
Bucovina Rădăuți–Avântul Valea Mărului
Sănătatea Darabani–CSM Pașcani
Vasárnap 15 órától
Bákói Aerostar–Sporting Liești
A Galaci Metalopsort szabadnapos lesz.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!