Hirdetés

Négy megye csapat nélkül

Ősszel a Székelyudvarhelyi FC és az FK Csíkszereda is a 3. Ligában áll rajthoz
Fotó: Pál Árpád

2017. július 07., 13:05

A Gazeta Sporturilor sportnapilap összeállította Románia labdarúgótérképét, melyből kiderült, hogy az ország négy megyéjének, illetve két százezer fölötti lakosú városának nem lesz képviselője az ősszel rajtoló bajnokság első három osztályának valamelyikében.

2017. július 07., 13:05

A Gazeta a térkép összeállításakor azt ideális esetet vette alapul, hogy a 2017–18-as bajnoki rajtig egy csapat sem fog visszalépni. A 3. Liga selejtezői során 21 klub jutott fel a harmadosztályba (a felsorolásban a megszűnt Brassói FC és Bukaresti Dinamo II. nem szerepel, míg az üresen maradt harmadosztályos helyekre jelentkezett Kolozsvári CFR II. és Nagyszebeni Hermannstadt II.).

Így összesen száztíz együttes csatázik majd a román labdarúgó-bajnokság első három osztályában.

Hirdetés

A legtöbb csapat Ilfov megyéből származik, összesen tizenegyen szerepelnek a három osztályban. A rangsorban Temes megye következik hét klubbal, míg a harmadik helyen Bukarest található hat együttessel. Amúgy a fővárosnak van a legtöbb csapata az 1. Ligában (FCSB, Dinamo, Juventus).
Maros megyéből hárman állnak rajthoz (a Marosvásárhelyi ASA a 2. Ligában, a Radnóti CS és a Szászrégeni Lendület a 3. Ligában), Kovászna megyéből a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK idén feljutott az 1. Ligába, a Kézdivásárhelyi KSE pedig a 3. Ligába.

A 2017–18-as szezonban is öt, 16 csapatos csoport alkotja majd a harmadosztályt •  Fotó: Pál Árpád Galéria

A 2017–18-as szezonban is öt, 16 csapatos csoport alkotja majd a harmadosztályt
Fotó: Pál Árpád

Hargita megyének is két képviselője lesz, a Székelyudvarhelyi FC és az FK Csíkszereda is a 3. Ligában fog indulni.

A lista végén négy olyan megye található, amelyekben egyetlen csapat sincs az első három osztályban.

Az 1. Liga 2011–12-es szezonjában az SC Vaslui még ezüstérmes helyen végzett, a megye utolsó képviselője, az Atletico pedig az előző szezon végén épp a Székelyudvarhelyi FC csoportjából lett kizárva. Vâlcea megye is focicsapat nélkül maradt, miután a CSM Rm. Vâlcea visszalépett a másodosztályból, majd a Șirineasa kiesett a 3. Liga 3-as csoportjából. Beszterce-Naszód megyében sem lesz fociélet a megyei bajnokságon kívül, hiszen a lejárt szezonban az 5-ös csoportból kizárták a megye utolsó képviselőjét, a Besztercei FC-t.

Mehedinți megyének a 2016–17-es szezonban sem volt csapata, a régió viszont nem marad „nagy foci” nélkül, mivel a Zsilvásárhelyi Pandurii Szörényváron játssza „hazai” mérkőzéseit.

Prahova megye a Petrolul Ploiești révén ősszel visszatér a romániai focitérképre, Konstancának is lesz csapata (Farul), míg Galacon a Metalosport mellé csatlakozik a 2010–11-es bajnok, a tavaly megszűnt, de idén felélesztett Oțelul.

Nem változik a lebonyolítás

Az 1. Ligában idén is 14 együttes fog harcolni az aranyéremért, az alapszakaszt követően az első hat bekerül a rájátszásba, míg az utolsó nyolc a kiesés elkerüléséért fog harcolni. A play-out végén az utolsó kettő kiesik, míg a 12. helyezett pótselejtezőt játszik. A másodosztály egy húszcsapatos csoportból fog állni, a szezon végén az első kettő feljut az 1. Ligába, a harmadik pótselejtezőt játszik, míg a 16–20. helyezettek búcsúznak. Öt 16-os csoport lesz idén is a harmadosztályban, a szezon végén az első helyezettek feljutnak a 2. Ligába, míg a 13–16. helyezettek, illetve a leggyengébb 12. búcsúzik.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

A Gazeta sok érdekességet összeszedett a következő idényről, az első három osztályban szereplő együttesek közel negyede (26) községekből származnak.

Az Olt megyei Milcov község (1546 lakos) a legkisebb település, amelynek fociklubja van az első három osztályban.

Fehér megyének mind az öt csapata a harmadosztályban fog játszani, Bukarest (6) után Temesvárnak lesz a legtöbb együttese (5), míg Ilfov megye településeinek 23 százaléka lesz képviselve az ősszel rajtoló bajnokságban.

A legnagyobb népességű, de csapat nélküli városok rangsorát Brassó vezeti (253 000 lakos), Nagybánya (123 000), Rm. Vâlcea (98 000), Szörényvár (92 000), Karácsonkő (85 000), Beszterce (75 000), Slatina (70 000), Vajdahunyad (60 000), Bârlad (55 000) és Vaslui (55 000) előtt.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Tanulóévből élmezőny – fókuszban a fejlődés a szlovákiai szereplésben a GYHK fiataljainak

A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

A listavezető meccseire látogattak ki a legtöbben a Szuperligában, az FK Csíkszereda a rangsor hátsó felében

Az utolsó találkozón az Universitatea Craiova legyőzte az FK Csíkszeredát, ezzel az év végén az első helyen zárta a labdarúgó Szuperligát. Az oltyánok nemcsak a tabellán állnak az élen, hanem a nézőszám tekintetében is.

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!