Borús, hűvös időben, kevés néző, nagyjából hetven ember előtt rendezték a mérkőzést, melynek elején sokkal aktívabb volt az SZFC, az első tíz percben több nagy lehetőséget dolgozott ki: előbb Dinu távoli beívelését ütötte a hazai kapus Jakab elé, akinek lövését sikerült védenie, majd ismét Jakab került reflektorfénybe, ám távoli lökete kevéssel kerülte el a kaput.
Szépen, bátran játszott az SZFC, ha megszerezte a labdát, sokpasszos játékkal éítette fel támadásait. A 23. percben ez első igazán nagy hazai lehetőség gólt eredményezett, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A folytatásban Somogyinak is egyre több dolga akadt, hiszen Nagybánya feljebb tolta vonalait és letámadással próbált labdát szerezni.
Így többször is ellentámadást indíthatott az SZFC, a legnagyobb helyzet pedig a 43. percben maradt ki, Dinu a szélen kicselezett három ellenfelet, majd beadta a röviden érkező Taciucnak, a kapus nem tudja megfogni a labdát, ám az udvarhelyiek játékosa nagy ziccerben a hálóőrbe lőtte a játékszert.
A szünet előtt pedig megszerezte a vezetést a Minaur, Stăncuțu hátra passzát csípte el Lemac és gólt szerzett.
Jól kezdték a második félidőt a hazaiak, több lehetőséget is kidolgoztak, ám nem sikerült áttörniük az SZFC védelmét. Aztán a vendégeken volt sor, hogy veszélyeztessen, kétszer is közel járt a gólhoz, előbb Dinu lövése csattant a kapufán, majd Taciuc kapott jó passzt Iovutól, ám 14 méterről nem tudta legyőzni a nagyszerű napot kifogott Dombrádi Balázst. És ahogy lenni szokott, ha az egyik csapat nem rúgja be a helyzeteit, a másik be fogja, a 65. percben Bedea futott el a labdával majd 16 méterről óriási leverős gólt lőtt.
Demény Norbert edző cserékkel próbálta meg felfrissíteni csapata játékát, ám a friss emberek sem tudták feltörni a nagybányai védelmet.
„Bosszantó, hogy a helyzeteinket ezúttal sem tudtuk berúgni. Az ellenfél könnyű gólokat lőtt, az elsőt helyzet nélkül szerezték, hiszen mi adtuk oda nekik a labdát. A második találat egy nagyszerű egyéni akció után történt, a félpályától megindulva három játékosunkat kicselezve lőtt gyönyörű gólt. Jobb csapattal találkoztunk, stabil, jó egyénekből álló együttes a nagybányai.
– összegzett Demény Norbert edző.
A következő fordulóban, pénteken 15 órakor a sereghajtó Alsógáldi Industria látogat Székelyudvarhelyre.
Labdarúgó 3. Liga, 7. forduló:
Nagybányai Minaur–Székelyudvarhelyi FC 2–0 (1–0),
gólszerzők Lemac (45.), Bedea (65.).
SZFC: Somogyi – Marucza, Crișan, Stăncuțu (Györgydeák, 76.), Berkeczi, Izmană, Jakab (Vékás, 77.), Pál (Kovács, 63.), Taciuc, Dinu és Iovu.
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport, 7. forduló
| 2019. 10. 04., 15:00 | Szászrégeni Avântul | Dési Unirea | 3–0 |
| 2019. 10. 04., 15:00 | Váradszentmártoni SK | Besztercei Gloria | 3–2 |
| 2019. 10. 04., 15:00 | Kolozsvári CFR II. | Sellenberki Viitorul | 1–1 |
| 2019. 10. 04., 15:00 | Tordai Arieșul | Zilahi SCM | 2–1 |
| 2019. 10. 05., 15:00 | Lénárdfalvi Comuna | Gyulafehérvári Unirea | 2–2 |
| 2019. 10. 05., 15:00 | Kudzsiri Metalurgistul | Kolozsvári Sănătatea | 0–0 |
| 2019. 10. 05., 15:00 | Nagybányai Minaur | Székelyudvarhelyi FC | 2–0 |
| 2019. 10. 05., 15:00 | Alsógáldi Industria | Nagyváradi Luceafărul | 2–6 |
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lénárdfalvi Comuna | 15 | 10 | 4 | 1 | 40–16 | 34 |
| 2. | Nagybányai Minaur | 15 | 9 | 3 | 3 | 19–8 | 30 |
| 3. | Nagyváradi Luceafărul | 15 | 8 | 2 | 5 | 36–27 | 26 |
| 4. | Kudzsiri Metalurgistul | 15 | 7 | 5 | 3 | 21–16 | 26 |
| 5. | Sellenberki Viitorul | 15 | 6 | 7 | 2 | 23–19 | 25 |
| 6. | Besztercei Gloria | 16 | 7 | 4 | 5 | 17–19 | 25 |
| 7. | Szászrégeni Avântul | 16 | 5 | 7 | 4 | 27–21 | 22 |
| 8. | Tordai Arieșul | 15 | 5 | 7 | 3 | 19–16 | 22 |
| 9. | Váradszentmártoni SK | 15 | 7 | 1 | 7 | 29–29 | 22 |
| 10. | Dési Unirea | 16 | 6 | 3 | 7 | 19–24 | 21 |
| 11. | Kolozsvári Sănătatea | 16 | 5 | 5 | 6 | 22–21 | 20 |
| 12. | Gyulafehérvári Unirea | 15 | 4 | 4 | 7 | 21–19 | 16 |
| 13. | Kolozsvári CFR II. | 15 | 4 | 3 | 8 | 21–32 | 15 |
| 14. | Székelyudvarhelyi FC | 16 | 2 | 4 | 10 | 11–28 | 10 |
| 15. | Zilahi SCM* | 16 | 4 | 3 | 9 | 21–32 | 9 |
| 16. | Alsógáldi Industria | 15 | 2 | 2 | 11 | 16–35 | 8 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!