Nagy változások voltak a Sepsi OSK kezdőjében, meglepetésre a csapatkapitány Niczuly Roland és Branislav Ninaj is hiányzott, sőt még a meccskeretben sem kaptak helyet. Visszatért viszont az előző fordulóban fegyelmi okok miatt kizárt Kecskés Ákos és Varga Kevin, előbbi még kezdő is volt, de az már más kérdés, hogy még az első félidőben lecserélték.
A mérkőzés első nagy helyzetét a hazaiak alakították ki, a 9. percben Thiam húzott el Kecskés mellett, de az általában második számú kapus, Dinu Moldovan megmentette a csapatát. Ezután többet kezdeményeztek a Sepsi OSK játékosai, akik veszélyes helyről végezhettek el szabadrúgást, de elszórakozták, Ștefan és Kallaku nem értette meg egymást, mindketten átugrottak a labdán, végül előbbi lőtte rá, de blokkolták. Tovább próbálkoztak, de erőtlenek voltak a vendégek támadásai, Kallaku távoli lövése pedig gyengére sikeredett.
A játék képével ellentétben a szünet előtt a kolozsváriak szerezték meg a vezetést,
nem figyeltek eléggé a védelemben a sepsiszentgyörgyiek, Thiam kapta meg a labdát a tizenhatoson belül és ezúttal góllal fejezte be az akciót, éles szögből védhetetlenül lőtt a hálóba. Nem sokkal később Blănuță megduplázhatta volna az U előnyét, de pontatlan volt a befejezésnél.
A fordulást követően sem javult fel a Sepsi OSK játéka, ráadásul az 58. percben egy gyors ellentámadásnál még nagyobb hátrányba kerültek, Blănuță ezúttal nem hibázott ziccerben.
Nem talált magára Bernd Storck csapata, kevéssel ezután pedig ismét kapitulált a védelme és újabb gólt kapott, Blănuță gyorsan duplázott.
Megpróbált hamar szépíteni a Sepsi OSK, Coman az oldalhálóba lőtt, a túloldalon pedig Rață rögtön a felső lécet találta el. A végéig még nagyobb is lehetett volna a különbség, azonban Chipciu helyzeténél Moldovan hárított, míg a vendégeknek a becsületgól sem jött össze, Varga Kevin szabadrúgása elkerülte a kaput, Comant a kapufa akadályozta meg a gólszerzésben.
Az U Craiova elleni hazai kudarc után ezúttal nagyarányú vereséget szenvedett a Sepsi OSK, ennek ellenére továbbra is az élmezőnyben, a hatodik helyet foglalja el. A következő fordulóban hazai közönség előtt javíthatnak, szombaton 19 órától kötelező a győzelem számukra az újonc Unirea Slobozia ellen.
| 2024. 08. 16. 19:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 0-1 |
| 1970. 01. 01. 02:33 | Unirea Slobozia Slobozia | Petrolul Ploiești Petrolul | 1-2 |
| 1970. 01. 01. 02:33 | Universitatea Craiova U Craiova | Gloria Buzău Gloria | 5-1 |
| 1970. 01. 01. 02:33 | FC Botoșani Botoșani | Aradi UTA UTA | 1-0 |
| 1970. 01. 01. 02:33 | FCSB FCSB | Jászvásári Poli Jászvásár | 0-1 |
| 1970. 01. 01. 02:33 | Bukaresti Rapid Rapid | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1-1 |
| 1970. 01. 01. 02:33 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 3-0 |
| 1970. 01. 01. 02:33 | Konstancai Farul Farul | FC Hermannstadt Hermannstadt | 3-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 6 | 4 | 2 | 0 | 13-4 | 14 |
2 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 6 | 3 | 3 | 0 | 10-4 | 12 |
3 | Galaci Oțelul Oțelul | 6 | 3 | 2 | 1 | 7-4 | 11 |
4 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 6 | 3 | 1 | 2 | 11-9 | 10 |
5 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 6 | 2 | 3 | 1 | 14-9 | 9 |
6 | Petrolul Ploiești Petrolul | 6 | 2 | 3 | 1 | 4-5 | 9 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 6 | 2 | 2 | 2 | 7-9 | 8 |
8 | Konstancai Farul Farul | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-7 | 7 |
9 | Jászvásári Poli Jászvásár | 6 | 2 | 1 | 3 | 5-7 | 7 |
10 | FC Botoșani Botoșani | 5 | 2 | 0 | 3 | 5-6 | 6 |
11 | Aradi UTA UTA | 6 | 1 | 3 | 2 | 5-7 | 6 |
12 | Bukaresti Rapid Rapid | 6 | 0 | 5 | 1 | 7-8 | 5 |
13 | FCSB FCSB | 5 | 1 | 2 | 2 | 6-8 | 5 |
14 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 6 | 1 | 2 | 3 | 6-9 | 5 |
15 | Unirea Slobozia Slobozia | 6 | 1 | 2 | 3 | 5-9 | 5 |
16 | Gloria Buzău Gloria | 6 | 1 | 2 | 3 | 6-13 | 5 |
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!