Már a kezdő sípszót követően nagy iramot diktált mindkét csapat, az első helyzetek a vendégek előtt adódtak. Az ismét kezdőtagságot kapó Györgydeák Apor nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze első harmadosztályos gólját, ám a fejese a kapus kezébe landolt.
A tizedik percben szöglethez jutott az SZFC, a hazaiak nem tudtak tisztázni, a labdára Csíki Dénes csapott le, ám 14 méterről leadott lövése fölé szállt. Az udvarhelyi dominancia tovább folytatódott, Bogdan Panait távoli szabadrúgása a kapufa mellett suhant el, majd Czimbalmos Zalán került a kapussal szembe, ám közelről oldalháló lőtt.
A hazaiak távoli lövésekkel próbálkoztak, ezek nem jelentettek veszélyt Sebestyén hálójára. A 32. percben Silion Petru ellen szabálytalankodtak a kaputól 22 méterre, Bálint Rajmond pedig gyönyörűen tekert a jobb alsó sarokba,
a hazaiak kapusa állva nézte végig, ahogy a labda a hálóba kerül.
Könnyen megduplázhatta volna előnyét az SZFC, hiszen Antal Norbert lövését még védte a hazaiak kapusa, a labda Silion elé került, aki egy cselt követően 20 méterről hatalmas kapufát lőtt. A szünet előtt a hazaiak álltak nagyon közel az egyenlítéshez, ám csatáruk egy ellentámadás végén nem tudta eltalálni az udvarhelyi kaput.
Térfélcserét követően sokkal agresszívebben jött ki a hazai együttes, a zsenge előnyét védő SZFC ellentámadásokra rendezkedett be, a fiúk dolgát pedig az erős szél is nehezítette. Hiába birtokolta többet a labdát a Chiscani, az SZFC került közel a gólhoz, ám Györgydeák lövése ezúttal mellé ment.
A mérkőzés egyik legfontosabb momentuma következett, a hazaiak csatára játszotta el, hogy meglökték a büntetőterületen belül, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt.
A sértett a bal alsót célozta meg, ám Sebestyén Attila is arra mozdult el, és bravúrral hárította a próbálkozást.
A hátramaradt időben komolyabb helyzet egyik kapu előtt sem adódott, az SZFC megőrizte előnyét a nagyon nehéz, sáros pályán. A sikernek köszönhetően előnye hat pontra nőtt az utolsó előtti Chiscani-nyal szemben. A következő fordulóban, pénteken 17 órakor az udvarhelyi csapat a Galaci Metalosport csapatát fogadja a sétatéri stadionban.
„Hatalmasat küzdöttek a fiúk ezen a sáros, tócsákkal tarkított, göröngyös pályán, ami a Real Madrid dolgát is megnehezítette volna. Az a csapat nyerte meg a mérkőzést, amely jobban akarta a sikert. Ezek a legnagyobb győzelmek, amikor idegenben, gólt nem kapva szerzed meg a három pontot, úgy, hogy a kapusod tizenegyest is véd. Büszke vagyok a srácokra, nagyon örülök, boldogan megyünk haza. Egymás után két meccset megnyertünk, ennek akkor lesz igazán értéke, ha a következő mérkőzésünkön is győztesen hagyjuk el a pályát” – összegezte az SZFC első idei idegenbeli győzelmét Vágó Attila edző.
Labdarúgó 3. Liga, 1-es széria, 22. forduló:
Sportul Chiscani–Székelyudvarhelyi FC 0–1 (0–1),
gólszerző: Bálint Rajmond (32.).
SZFC: Sebestyén Attila – Bálint Róbert, Csíki Dénes, Demény Norbert (Péter Mózes, 69.), Bogdan Panait, Pál Örs, Bálint Rajmond, Silion Petru, Györgydeák Apor, Czimbalmos Zalán (Szőlősi Márton, 85.), Antal Norbert (Mátyás Róbert, 63.).
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!