Hirdetés

Minden adott ahhoz, hogy győzelemmel mutatkozzon be Bernd Storck a Sepsi OSK kispadján

Bizonyítani szeretne a német szakember, rögtön az első tétmeccsen győzni akar
Fotó: Miska Brigitta

Első tétmeccsét játssza a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Bernd Storck vezetésével a labdarúgó Szuperliga 18. fordulójában. A háromszékiek hazai pályán fogadják a nagyon rossz formában lévő Bukaresti Dinamót.

2023. december 04., 11:23

Csütörtökön mutatták be a piros-fehérek új vezetőedzőjét Bernd Storck személyében, aki már akkor elmondta, hogy nem barátkozni érkezett a csapathoz, komoly célokkal jött. Kiválóan mutatja elszántságát, hogy a sajtótájékoztatót követően meg is tartotta első edzését. Nem állt sok idő a rendelkezésére felkészíteni a játékosokat az első mérkőzésre, amit hétfőn 20 órától játszanak a Bukaresti Dinamo ellen.

Az utóbbi időszakban nem remekelt a Sepsi OSK, az elmúlt 10 tétmeccséből csak kettőt nyert meg, két döntetlen és hat vereség mellett. A legutóbbi 10, otthon lejátszott találkozójukon mindössze egyszer kaptak ki, de győzni is csupán háromszor tudtak.

Hirdetés

Kapcsolódó

Tizenhét játéknapot követően a tizenkettedik helyen állnak, de a felsőházi rájátszást érő hatodik pozíció csak hat pontnyira van a háromszékiektől, ráadásul az ott tanyázó Kolozsvári U eggyel több mérkőzést is játszott.

A fővárosiak – akik szintén a napokban nevezték ki az új edzőjüket, a horvát Zeljko Kopic irányítja a csapatot – még ennél is rosszabb formában vannak, a legutóbbi 12 összecsapásuk során egyszer sem hagyták el a gyepet győztesként, mindössze négy döntetlent tudtak kiharcolni. A pontvadászatban csak az FC Botoșani gyűjtött kevesebb pontot (9), mint a Dinamo (10). Idegenben zsinórban hat találkozó óta nyeretlenek, utoljára a Bukaresti Metaloglobus otthonában tudtak nyerni a Román Kupában.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A Sepsi OSK és a Bukaresti Dinamo 16 alkalommal mérhette össze az erejét korábban, nyolcszor győztek a sepsiszentgyörgyiek, négyszer a fővárosiak és ugyancsak négy alkalommal pontosztozkodás lett a vége.

A párharc során Marius Ștefănescu szerezte a legtöbb gólt (3), aki jó eséllyel ezúttal is ott lehet a hazaiak kezdőjében.

Összességében bizakodva várhatja a hétfő esti megmérettetést Bernd Storck csapata. A háromszékiek 3–0-ra nyerték meg a bajnokság eleji utolsó egymás elleni meccset, ráadásul utoljára 2019 szeptemberében kaptak ki a Dinamótól, és ezúttal is a hazaiak az esélyesebbek a papírforma alapján. Az összecsapást 20 órától rendezik a Sepsi OSK Arénában, élőben közvetítik a Digi Sport 1, a Prima Sport 2 és az Orange Sport 1 televíziós csatornák.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 18. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
18
11
4
3
31-18
37
2
Kolozsvári CFR CFR
18
9
5
4
31-18
32
3
Universitatea Craiova U Craiova
18
9
5
4
26-17
32
4
Bukaresti Rapid Rapid
18
8
7
3
33-20
31
5
Petrolul Ploiești Petrolul
18
5
11
2
21-17
26
6
Kolozsvári U Kolozsvári U
18
6
8
4
27-26
26
7
FC Hermannstadt Hermannstadt
18
5
10
3
24-18
25
8
Konstancai Farul Farul
18
7
4
7
27-30
25
9
Galaci Oțelul Oțelul
18
4
11
3
19-17
23
10
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
18
6
5
7
21-21
23
11
Aradi UTA UTA
18
5
7
6
21-25
22
12
FC Voluntari Voluntari
18
5
6
7
24-31
21
13
Jászvásári Poli Jászvásár
18
4
7
7
21-26
19
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
18
5
3
10
28-33
18
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
18
2
4
12
10-30
10
16
FC Botoșani Botoșani
18
0
9
9
18-35
9
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Fel kell kötnie a gatyáját az FK Csíkszeredának a Petrolul ellen

A bajnoki szünet előtti utolsó találkozón a negyedik helyen álló Petrolul Ploiești otthonában lép pályára a sereghajtó FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

A bajnok kiütötte az FCSB-t (videóval)

A bajnoki címvédő U Craiova kiütéses győzelmével zárult a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának rangadója, szombaton este hazai közönség előtt 5–0-ra verte az FCSB-t.

Emberelőnyben nyert a CFR, kiszorította a Sepsi OSK-t a legjobb hatból

Gyorsan javított a Sepsiszentgyörgyön elszenvedett vereség után a Kolozsvári CFR. A kincses városiak szombat délután 3–1-re legyőzték az FC Botoșani együttesét, és ezzel megelőzték a Sepsi OSK-t a tabellán, amely így kiszorult a legjobb hat közül.

A feljutás óta egy fél csapatra való alapember maradt az FK Csíkszeredánál

Jelentősen átalakult az FK Csíkszereda játékosállománya a 2024–2025-ös másodosztályú idény óta. A feljutást kiharcolt csapatból viszont több alapember is a klubnál maradt, és a 2026–2027-es élvonalbeli szezonban is az együttesnél szerepel.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

A hosszabbításban maradt pont nélkül a Sepsi OSK (videóval)

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a Sepsi OSK kihúzza a döntetlent az Aradi UTA otthonában, ám a hosszabbításban a házigazdák belőtték a győztes találatot, így a székelyföldi együttes pont nélkül maradt a Szuperliga 10. fordulójának nyitómérkőzésén.

Korábbi játékosai jelenthetik a legnagyobb veszélyt a Sepsi OSK-ra

A Kolozsvári CFR elleni fordítás után újabb komoly erőpróba vár a Sepsi OSK-ra a Szuperliga alapszakaszában: a hatodik helyen álló háromszékiek péntek délután az ebben a bajnoki idényben hazai pályán még veretlen Aradi UTA vendégei lesznek.

A Sepsi OSK az éllovast, az FK Csíkszereda a címvédőt fogadja a bajnoki szünet után

Közzétették a labdarúgó Szuperliga 11. fordulójának menetrendjét, amelynek mérkőzéseit a közel három hetes bajnoki szünet után október második hétvégéjén rendezik. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda is hazai közönség előtt lép pályára élcsapatok ellen.

Átrajzolták az erőviszonyokat, két csapat emelkedik ki a bajnoki címért folyó harcban

Kilenc forduló után újraszámolta a Football Meets Data a Szuperliga bajnoki esélyeit. A statisztikai modell szerint jelenleg az Universitatea Craiova és a Dinamo emelkedik ki a mezőnyből, miközben az FCSB és a CFR helyzete egyre kedvezőtlenebb.

Megbüntették a Dinamót a magyarellenes skandálások miatt

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága pénzbüntetéssel sújtotta a Bukaresti Dinamót, miután a csapat drukkerei magyarellenes rigmusokat skandáltak az FK Csíkszereda elleni mérkőzésen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!